Biztos, hogy lehet jogi következménye annak, hogy nyilvánosságra került a pedofília miatt elítélt, korábbi bicskei gyermekotthon-igazgató, V. János áldozatainak megítélt összeg - véli az Ügyvédkör elnöke. A Belügyminisztérium a Blikknek azt írta, 9 áldozatnak összesen 154 milliós kártérítést nyújtottak. Pop Mert, a gyermekotthon egykori lakója nem
Szinte minden olyan NATO tagállam, ahol kötelező sorozás van, a Szövetség keleti határán fekszik. Nálunk a tartalékosok számát igyekeznek növelni, és a haza védelméből már a közigazgatás is kiveszi a részét.
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés. Hétfőn a kormányt kérdezik a képviselők, majd tizenhét előterjesztés bizottsági jelentéseinek vitáját folytatják le.
Gloviczki Zoltán 2010 és 2013 között oktatásért felelős helyettes államtitkár volt, később az Oktatási Hivatal elnökeként is dolgozott. Mindkét pozíciójából távozott, mert úgy érezte: háttérbe szorultak a szakmai érvek. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora élete egyik legnagyobb kudarcának tartja a 2012-es NAT megalkotását.
Kétnapos ülésre készül az Országgyűlés – valószínűleg az utolsóra a választás előtt. A képviselők megvitatják a gyermekvédelmi jogszabályok és az alaptörvény tervezett módosításait is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Robbanás történt vasárnap este a szegedi Arany János utca egy magasföldszinti lakásában. A helyszínre legalább három tűzoltóautó és három mentőautó vonult ki.
A gyerekek táboroztatásában a szervezők, lebonyolítók, közreműködők csak erkölcsi bizonyítvány birtokában vehetnek részt – ez a feltétel is szerepel a kormánypártok által a "gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról" című benyújtott törvénycsomagjában.
Mexikóban tizennégy zarándok vesztette életét egy buszbalesetben - közölte vasárnap México tagállam közbiztonsági minisztériuma. A halálos baleset, amelynek 31 sérültje is volt Malinalco településének térségében történt. Egyelőre nem világos, hogy a jármű sofőrje miért vesztette el irányítását járműve felett.
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta naponta továbbra is több ezer menekült érkezik a háború sújtotta szomszédos országból Magyarország területére.
Tompos szerint Magyar is csak azért tud politikai pártot szervezni az indulatra, mert Hadházy Ákos és a Magyar által lepropagandistázott újságírók és szerkesztőségek feltárják a korrupciós ügyeket.
Az Egyesült Államok Oklahoma államában négyen meghaltak és legkevesebb 100 ember sérült meg tornádók miatt - közölték a helyi hatóságok vasárnap, miután pénteken Nebraska és Iowa államban okoztak rendkívüli károkat szélviharok.
Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések jellemzik a gyárat, ahol nemrégiben többen rosszul lettek munka közben. A kulturális és nyelvi különbségek miatt a dolgozók sem mindig értik meg egymást vagy a vezetőséget.
A térdelős vagy földön ülős eligazítások ellen sikeresen tiltakoztak, de azt például nem mondják meg nekik, mi az oka, ha rosszul lesznek a munkahelyükön
Évek óta veszteségesen működő trafikot ellenőriztek a Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai. A revizoroknak az szúrt szemet, hogy a dohány-kiskereskedők a termékeket fix áron vásárolják és értékesítik, 11-12 százalékos árréssel, ezért náluk kizárt a veszteséges működés. A vállalkozó a veszteséget a forgalom visszaesésével indokolta, en
Közel 25 millió forinttal támogatta a kormánypárt a közösségi médiás megjelenést. A Momentum alig 260 ezer, míg a DK nem sokkal több mint 27 ezer forintból gazdálkodott ugyanitt.
Erősödött kissé a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a múlt péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, a hetet erősebben kezdte az egy héttel korábbi nyitásnál is.
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés. Hétfőn a kormányt kérdezik a képviselők, majd tizenhét előterjesztés bizottsági jelentéseinek vitáját folytatják le. Az ülés 13 órakor kezdődik, melyet a HírTV és Facebook-oldalunk élőben közvetít.
A miniszterelnök európai parlamenti választásokra időzített üzenetére cserélték a falu üdvözlőtábláit. A polgármester szerint jelenleg ezek a legnagyobb kihívások, ráadásul náluk még az ellenzék is fideszes.
Akciófilmbe illően menekült egy jogsi nélkül vezető sofőr az őt üldöző rendőrök elől Dunaújvárosnál. 10 kilométeren át üldözték, egy ponton a ruháit is levette, majd az őt üldöző zsaruk autójára dobta őket. Nem jött be a csel, börtönbe kerülhet.
A képviselő be is mutatott egy szerinte gyanús, túlárazott szerződést, melyet Magyar írt alá. Azt is elmondta, hogy miért most foglalkozik ezzel az üggyel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.