Kedden tárgyalja az Országgyűlés a gyermekvédelmi törvények szigorítását. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára már napirend előtt ismertette a változások lényegét. Répássy Róbert az LMP-s Csárdi Antal felszólalására válaszolt a törvényhozás plenáris ülésén.
Tóth Bertalan szocialista képviselő mindezek után kérdéseket tett fel a minisztereknek, hogy hány rokont, hozzátartozót, ismerőst juttattak munkahelyhez kinevezésük óta?
Rendőri felszólításra ébredt egy férfi 2024. április 29-én, Békéscsabán. Bérelt lakásában egy ismerősével aludt, amikor a városi rendőrkapitányság nyomozói és a Békés vármegyei rendőrség Közterületi Támogató Alosztályának egyenruhásai bementek hozzá. Azért állították elő, mert a gyanú szerint néhány hónapja tiltott bódító hatású szerek árusításáb
Szolgálaton kívül, hazafelé tartva volt szemtanúja Magyar Zsolt hv. őrvezető, hogy az előtte haladó kamion árokba hajt. A határvadász és egyenruhás segítője gyors és szakszerű reagálásának köszönhetően megmentették a sofőr életét.
Szent György, a Magyar Rendőrség Napja alkalmából Magyarország belügyminisztere, dr. Pintér Sándor Humánigazgatási kategóriában „Év Rendőre Miniszteri Díj” kitüntetést adományozott Berczi László r. ezredesnek a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat szolgálatvezetőjének. Berczi László r. ezredes 1989-ben a határőrségnél ke
A betegek és a patikusok is arról számoltak be, hogy országos hiánycikk egy vérnyomáscsökkentő. Az NNGYK szerint áprilisban gyártási probléma miatt nem érkezett a készítményből.
A Szépművészeti Múzeum főigazgatói pozíciójára kiírt pályázat benyújtási határideje április 29-én 17 órakor lejárt - tudatta a Kulturális és Innovációs Múzeum (KIM) sajtó- és kommunikációs főosztálya.
A DK-s képviselőt Pölöskei Gáborné Áder Annamária jelentette fel, mert azt állította róla, hogy a fővárosnál dolgozva nem tettek semmit 2011-ben, amikor többen jelezték nekik, hogy a bicskei gyerekotthon igazgatója belenyúlt egy kisgyerek nadrágjába.
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május–júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal.
Gy. Németh azt írta közleményében, hogy mentelmi jogának elvételével a Fidesz a mai napon végleg bebizonyította, hogy "a pedofilok és a pedofilsegítők oldalán áll".
Nótaszótól volt hangos szombat délután a Kálvária domb melletti terület. A korábbi tanyanapok után most egy hasonló rendezvényt szerveztek, ezúttal több résztvevővel. A kötetlen progam alkalmat kínált arra is, hogy az itt megjelenők megosszák másokkal problémáikat, adott esetben pedig akár megoldást is találjanak erre. Veres András elmondta, a to
Az Országgyűlés 148 igen, 3 nem és 31 tartózkodó szavazattal elfogadta a munkavédelmi törvény módosításáról szóló, valamint az EU-s minimálbérekről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetését szolgáló jogszabályt.
Hétfőn a Magvető református iskola épülő tornaterménél rendeztek bokrétaünnepet abból az alkalomból, hogy az épület elérte a legmagasabb pontját. A kitűzött bokrétafa különlegessége, hogy a szalagokon üzenetek és bibliai igék olvashatók. Elérte legmagasabb pontját a gyulai református iskola tornaterme, amit hétfő délután bokrétafa kitűzésével ü
Új kőolajlelőhelyet tárt fel Tura közelében a Mol és az O&GD a sikeres fúrás a két társaság közös kutatásának eredménye, amit azután kezdtek meg, hogy 2023 nyarán az olajvállalat 49 százalékos részesedést szerzett az O&GD három kutatási koncessziójában - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
Május 1-jén, szerdán lesz 20 éve, hogy Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozott. A kerek évforduló alkalmából a BKK összegyűjtötte azokat a jelentős közösségi közlekedési és az ahhoz kapcsolódó fejlesztéseket, amelyek európai uniós támogatással valósultak meg Budapesten, és nagy hatással voltak a fővárosban élők, illetve közlekedők mindennapjai
A főváros vezetése a jövőben is folytatja azt a bérpolitikát, amelyet az elmúlt években a szakszervezetekkel partnerségben már kialakított – mondta Budapest főpolgármestere kedden, miután megállapodást kötött a Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségébe (FÖX) tartozó hét szakszervezettel.
A TISZA Párt szerezné a legtöbb ellenzéki szavazatot a felmérés szerint, ha most lenne az EP-választás. Eközben a Fidesz népszerűsége is mélypontra zuhant.
Mazsorettek indították a menetet április harmincadikán, tíz órakor, a máriafalvi elő május elsején, a Wenckheim Mária Stefánia Nappali Központ előtt. A sorban feltűntek a közeli óvoda növendékei, majd a központ munkatársai és ellátottjai. Megjelent a 2024-es év dátuma, majd egy sokat látott tábla is előkerült. A programon a városrészben élők mellet
Az egyes anyakönyvezéssel összefüggő törvények módosításáról szóló javaslat fókuszában olyan személyek állnak, akikről az elektronikus anyakönyvre történő átállás után derült ki, hogy a papíralapú anyakönyvben őrzött név eltér az okmányaiban szereplőtől. Az erről szóló módosítást 151 igen szavazattal és 28 tartózkodással fogadták el.
A MOHU azt ígéri, három éven belül megnégyszerezi a magyarországi textilgyűjtő konténerek számát. Egy uniós előírásra készülnek az újrahasznosító projekttel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén résztvevők szó szerint bearanyozhatják a napjukat, ha sikerül nyertes ajánlatot tenni a mintegy 130 millió forint összértékű ékszerre, dísztárgyra.
A Medián friss mérése szerint minden régi ellenzéki párt bezuhant, míg Magyarékra már 24 százalék szavazna. A Fidesz visszaesése korlátozott, 46 százaléka van.