A Magyar Nemzeti Bank nevében kiberbűnözők azzal hívják fel az ügyfeleket, hogy gyanús pénzmozgásokat észleltek azoknak a megtakarítási életbiztosításukat kiegészítő, úgynevezett eseti számláján vagy értékpapírszámláján.
Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.
Témák: – Görgényi Ernő folytathatja Gyulán a polgármesteri munkát a következő öt évben. A tíz körzetből kilencet a Fidesz- KDNP, egyet a Gyulai Városbarátok Köre nyert. Kompenzációs listán két képviselőt delegál a testületbe a MARÉG, egyet-egyet a városbarátok és a Mi Hazánk. – Emléktáblát avattak a gyulai németek letelepedésének 300. évfordulója a
Rónai Egon vendége volt az ATV stúdiójában, de a beszélgetés nem tartott túl sokáig. A csatorna azt írta, hogy ennek ellenére ezentúl is várják a stúdióba.
A köztévének adott interjút hétfőn este Orbán Viktor. A kormányfő a beszélgetés során az elért eredmény súlyáról és a választás tétjéről is sokat elárult.
Az FVB – négy igen szavazattal, kettő nem szavazat ellenében hozott – határozata nem jogerős, ellene jogszabálysértésre való hivatkozással három napon belül lehet fellebbezni.