Blues, jazz, funky, pop, de még rockzenék is megszólalnak szerdánként és szombatonként a Zene Sóstó nevet viselő rendezvényen este fél 7-től. Idén már háromszor élvezhették a koncerteket az érdeklődők, de augusztus végéig még több helyi zenekar is fellép.
17 hallgató nyert ösztöndíjat a Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány által meghirdetett pályázat során. A támogatás önkormányzati forrásból valósul meg, melyet hétfő délután vehettek át az érintettek a városháza Bencs termében.
A Magyar Védőnők, valamint Semmelweis-napja alkalmából tartottak ünnepséget a Nyíregyházi Szociális Gondozási és Egészségügyi Alapellátási Központban kedden. Ez a nap jó alkalmat adott arra, hogy kifejezzék megbecsülésüket a szektorban dolgozók iránt.
A szülők 2,5 hónapon át rögzítették a lányuk táskájában elrejtett diktafonnal, ahogy a tanár például ilyeneket mondott: "baromagyú semmit nem írtá’, a másik hülye sem. 4x3? Mennyi 4x3?"
Kirúgták azt a Fejér megyei általános iskolai tanárt, aki a megjelent felvételek alapján hosszú ideig verbálisan bántalmazott egy 9 éves kislányt és ellene manipulálta az osztálytársait is. A sajtóban megjelent hírek szerint a tanár és családja ráadásul le is akarta fizetni a szülőket a hallgatásukért.
A vizsgázók azt nehezményezik, hogy az illető író-költő műveiből kell számot adni a tudásukról. Véleményüket nem ritkán elég kendőzetlenül küldik el az adott írónak.
A kampánynak vége, az új választás lehetőségét még mérlegelik, de az élet nem áll meg a jelenlegi és (minden bizonnyal) következő főpolgármester körül.
Kedd délelőtt már javában folytak a XXIV. Körös Völgyi Sokadalom előkészületei a gyulai Várkertben. Az idén újra három napos rendezvényen 70 kézművest és számos fellépőt várnak Mayxgarország egyik legjelentősebb, a népi kultúrát a középpontba állító rendezvényén. A sokadalom valódi értéket képvisel, és különösen ajánlható a családoknak – mondta Gör
A nyári hónapokban mindenki szívesen tölti az idejét kint a természetben vagy vízparton, ezért fontos, hogy tisztában legyünk a napsugárzás esetleges veszélyeivel, ugyanis a túlzott UV sugárzás rövid és hosszú távon is ártalmas, így hatékonyan kell védekezni ellene.
A sajtóban megjelent információk és bizonyítékok alapján kirúgták azt a tanárnőt, aki hónapokon át verbálisan bántalmazott egy 9 éves kislányt. A botrány a múlt héten robbant ki, miután a szülők nyilvánosságra hozták az iskolában, titokban készült hangfelvételeket. A gyereknek pszichológus segítségére is szüksége volt, mert öngyilkos gondolatai tám
Hónapokig zaklatta egy 9 éves diákját egy sárkeresztúri tanító. Végül a szülők lebuktatták, de az iskola csak akkor lépett, amikor már a nyilvánosság elé került az ügy.
Szent István ünnepe alkalmából Budapest szívében, a Bazilika előtti téren idén, augusztus 18-án 19:00 órától újra életre kel a többszörös platina- és aranylemezes Mandoki Soulmates muzsika. Az est folyamán a már megszokott varázslatos élmények mellett friss szerzeményekkel várják a rajongókat.
Nem csitul a balhé Magyar Péter körül. Ahogy az sejthető volt, a lassan egy héttel ezelőtti Ötkertben töltött éjszaka még mindig beszédtéma a médiában. Ahogy Magyar Péter is reagált, mások sem hagyták szó nélkül a TISZA Párt alelnökének görbe estéjét. Most Pottyondy Edina töltötte fel videóját a szórakozóhelyen történetekkel kapcsolatban a YouTube-
Májusban a választási kampány emlékezetes eseménye volt, amikor a Telex stábjának kameráját ellenőrizni akarták a rendőrök, nem-e lopott. Az újságírók egy nyilvános kalocsai fórumon akarták kérdezni Szijjártó Pétert.
Vasárnap este különleges élményben lehetett része azoknak, akik ellátogattak a Sóstói Múzeumfaluba, ahol a Szent Iván-éjt ünnepelték. Ez az éjszaka a fény, az élet, a szerelem és a termékenység ünnepe, és a szervezők gondoskodtak róla, hogy mindenki átélhesse ennek varázsát.
A nyíregyházi önkormányzat hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra. Az idei évben is különleges programmal készülnek az Idősek Világnapjára, melynek részleteit hétfő reggel az Idősügyi Tanács ülésén vitatták meg a városháza Bencs termében.
Lánczi Tamásék "egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot" indítanak a TI tevékenységével kapcsolatban, mert a hivatal szerint "külföldről származó támogatás" felhasználásával a "választói akarat befolyásolására irányuló" tevékenységet folytatnak, illetve ilyesmit támogatnak.
A Bors azt írta, hogy a Ripost úgy tudja, hogy a telefont hosszas keresés után búvárok találták meg nem messze attól a helytől ahol a Lánchíd mellett a rakparton Magyar Péter a Dunába dobta.
A nyíregyházi önkormányzat és a Nyírvv Nonprofit Kft. szervezésében hétfőn elindultak az ingyenes gyermektáborok. A nyári szezon során a 27 turnusban összesen 1600 gyermek vehet részt.
A Fidesz nagyot bukott a XII. kerületben, kihasználják az átmeneti időszakot. A szintén távozó Dézsi Csaba András is bepróbálkozott Győrben egy kinevezéssel, de az már a Fidesz-frakció többségén sem ment át.
A ledcsere.hu oldalon a "Jelentkezés"-re kattintva néhány perc alatt regisztrálhat bárki, akinek a nevén van villanyszámla. Néhány adat kitöltését, illetve dokumentum feltöltését követően a rendszer az éves áramfogyasztás, valamint az otthonában található izzók száma és használati ideje alapján kiszámolja, hogy az adott háztartás hány ingyenes Led-
Ne felejtsd otthon a futócipődet, vagy egyszerűen csak gyere el úgy, ahogy vagy! Légy részese az élménynek, vegyél részt a jó hangulatú, közös bemelegítéseken, és fuss 1353 métert vagy 2,5 vagy 5 kilométert július 13-án, szombaton! A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Nevezni előzetesen ezen az oldalon tudsz.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 2024. június 27-én (csütörtökön) 13.00 órától a Városháza Krúdy Termében (Kossuth tér 1. I. emelet 121.) közmeghallgatást tart.
Javában zajlik az idei viharszezon, az előrejelzések szerint szerdán ismét sok helyen lehet felhőszakadásra, jégesőre, viharos szélre számítani. Várhatóan számottevően tovább nő majd a biztosítókhoz bejelentett károk mennyisége, amely a MABISZ közlése szerint már az előző hónapban is negyedével haladta meg a tavaly májusi számokat.
Németországból is megérkezett az a jogsegély, amelyet a Cseh Katalinékhoz köthető uniós pénzügyi botránnyal összefüggésben kért a költségvetési csalás gyanújával nyomozó NAV.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az MSZP egykori elnöke a Telex élő műsorában arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc azért is van nehéz helyzetben, mert nélküle megszűnhet a DK. Magyar Péter mozgalmának örül, pedig sok mindenben nem ért vele egyet.