2024. június 5. szerda

jún. 5
20:24
Csattanó maszlag lehet egy auchanos fagyasztott zöldbabban, visszahívja a terméket az áruház (Telex)
A gyomnövényben található vegyület mérgező lehet.
jún. 5
20:24
Ötletek, tanácsok a nyári szünetre (Gyulatelevízió)
A tanév utolsó hajrájában még érdemes rákapcsolni a diákoknak, a nyári vakációban viszont a pihenés kötelező, tanácsolta a 3Témában Szabó Enikő, a Mi egy Másért Egyesület alelnöke. A műsorban mindemellett érintettük a közösségi szolgálat kérdéskörét és a diák munkavállalás szabályairól is beszélgettünk. Napokon belül kicsengetnek az iskolákban, a
jún. 5
20:30
Követik a trendeket, az Instán és a TikTokon is ott az OTP (Infostart)
A hitelintézet célja, hogy könnyed és barátságos stílusban, közérthető módon ​minél szélesebb körben segítse és motiválja az embereket arra, hogy foglalkozzanak tudatosabban a pénzügyeikkel. Az OTP Bank márkamenedzsment csoportvezetője az InfoRádióban elmondta: azt remélik, hogy még nagyobb számban tudják majd elérni az egyes célcsoportokat.
jún. 5
20:30
3Téma – Szabó Enikő (Gyulatelevízió)
Még néhány intenzív nap az iskolában és megkezdődik a vakáció. A 3Témában Szabó Enikővel, a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület alelnökével a nyári szünidőben kötelező pihenésről, a közösségi szolgálatról és a diákmunkáról beszélgettünk.
jún. 5
20:36
Török Gábor: Nem venném teljesen lefutottnak a főpolgármester-választást (Telex)
A politikai elemző a Partizán adásában azt mondta, elképzelhető, hogy Magyar Péternek a kampány utolsó napjaiban még lesznek váratlan húzásai. Az ellenzéki pártok komoly válságára számít.
jún. 5
20:38
A választás előtt három nappal Oroszországba utazik Szijjártó Péter (Telex)
A külgazdasági és külügyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum miatt utazik az országba, de kétoldalú tárgyalásokat is folytat majd.
jún. 5
20:42
Baranyi Krisztina ellenfelét támogatja Tóth József angyalföldi polgármester (ATV)
Gegesy Ferenc a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy találkozott Tóth Józseffel, a XIII. kerület polgármesterével, aki a támogatásáról biztosította.
jún. 5
20:42
Kendőzetlenül beszélnek az egri választókerületek átrajzolásáról helyi fideszesek Egerben (444.hu)
A Partizán által bemutatott felvételen Pajtók Gábor, egri országgyűlési képviselő, Habis László, a város korábbi fideszes polgármestere és Szabó Róbert, a megyei közgyűlés fideszes alelnöke beszélnek arról, hogyan alakítanák a párt érdekei szerint a határokat.
jún. 5
20:42
Gyula Tv Híradó 2024. 06. 05. (Gyulatelevízió)
Témák: – A béke fontosságáról beszélt kedd délután Görgényi Ernő a Nemzeti Összetartozás Napján rendezett programon. Az eseményen a gyulai polgármester azt mondta, Trianon az a máig lüktető seb, amely emlékeztet bennünket arra, hogy mit veszíthet egy nemzet a háborúval. – A tavaly felszentelt Nemzeti Összetartozás emlékműnél tartottak megemlékezést
jún. 5
20:54
Két év alatt 37 kilométerrel bővítenék a fővárosi trolihálózatot (Infostart)
Az európai trolireneszánsz elérheti a magyar fővárost.
jún. 5
21:06
Víz alá kerül a gemenci erdő az árhullám miatt: megtiltották a vízitúrákat, az erdei vasút is leáll (ATV)
Tilos vízitúrákat indítani és leáll az erdei vasút a Gemencen a dunai árhullám miatt - közölte a Gemenc Zrt. az MTI-vel.
jún. 5
21:12
Balaton-átevezés minden eszközzel, amivel csak lehet (Infostart)
Július 27-én hetedszer rendezik meg.
jún. 5
21:18
A Kúriához fordul a gyerekekkel kampányoló nagykőrösi fideszes jelölt (Telex)
Körtvélyesi Attila úgy érzi, nem hibázott, mert az eseményen nem mint polgármester, hanem mint a tűzoltóság képviseletére jogosult személy vett részt.
jún. 5
21:30
Karácsony Gergely: Nincsenek B terveim (Telex)
A főpolgármestert az esélyeiről, a Lánchídról, Draskovics Tiborról és a parkolási rendszerről is kérdezték az InfoRádióban.
jún. 5
21:36
Facebook hirdetésekben tolja a Fidesz kampányát a tv2 hírműsora (444.hu)
2024 van, szóval lehet, hogy ez nem egyértelmű, de ilyet nem szabadna csinálni.
jún. 5
21:42
Orbán növelni akarja az oroszokkal való együttműködést (444.hu)
De arról is beszélt, milyen feltételekkel támogatná a holland miniszterelnök jelölését NATO-főtitkárnak. Ettől eddig mereven elzárkózni látszott.
jún. 5
21:54
Magyar Péter keményen beleszállt az Indexbe: "Immáron az új Origóvá, a rogáni propaganda megbízható fogaskerekévé vált" (SzMo)
Nehezményezte, hogy minden párttal készült nagyinterjú a kampány során a portálon, csak a TISZA Párttal és vele nem.
jún. 5
22:00
Túlórák kifizetését követelik székesfehérvári tanárok, ügyvédjük szerint a tankerület cinikusan dobta vissza kérésüket (Telex)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta, a tankerület ostobán érvel a tanárok ellen.
jún. 5
22:12
Magyar Péter Győrben zárta körútját, akkora tömeget hozott össze, amit ebben a városban tán még senki (Telex)
Azt mondta, már ő szégyelli, hogy mennyit költött a kormány a lejáratására. Magyar szerint ha a Békemeneten minden elhangzott "háború" szó után inni kellett volna, a résztvevők a program felénél kidőltek volna.
jún. 5
22:14
A Fidesz húzta csőbe, állítja az X-Faktorból ismert, választásicsalás-gyanúba keveredett ózdi rapper, Szali G (Telex)
Szalontai Dávid csak egy kis hírnév reményében vágott neki polgármesterjelöltként a választásnak Ózdon, csak hát kiderült, hogy ajánlásai egyeznek egy másik jelöltéivel. Azt állítja, hogy a problémás ajánlásokat a Fidesz egyik képviselőjelöltjétől kapta. Pártja vesztegetés és választási csalás miatt tett feljelentést, és az ózdi választási bizottsá
jún. 5
22:16
Egri városvezetés: Elutasítjuk a Fidesz módszereit, a választók nem vágóhídi barmok (Telex)
Arra reagáltak, hogy fideszes politikusok nekik kedvező módon átrajzoltatták a választókerületeket.
jún. 5
22:54
Szombathelyen már a bécsi apokalipszis képével kampányol a Fidesz (Telex)
A szórólapokon a bécsi Műszaki Egyetem épülete áll lángokban. Czeglédy Csaba, Szombathely önkormányzati képviselője feljelentést tett az ügyben.
jún. 5
23:30
Fizetett hirdetésekben támogatja a TV2 a Fidesz háborús kommunikációját (Telex)
A Tények Extra videói egyértelműen a Fidesz-plakátokat idézik.

2024. június 6. csütörtök

jún. 6
0:12
Elszabadult a vihar! Dió nagyságú jég és brutális zivatarok pusztítanak az országban: fotókon a jégbombák (Blikk)
Nagyobb méretű jégdarabok hullottak az égből Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
jún. 6
0:12
A Dunaújvárosi Egyetem a modellváltás óta megduplázta diákjai létszámát (Demokrata)
Ezen időszak alatt a felsőoktatási intézmény megjelent a szakképzés területén is.
jún. 6
0:16
Tilos vízitúrákat indítani, leáll az erdei vasút Gemencen az árhullám miatt (Blikk)
Tilos vízitúrákat indítani, valamint leáll a vonatközlekedés az erdei vasúton az áradás levonulásáig a gemenci erdő területén.
jún. 6
0:16
Orbán Viktor: Iszonyú erősek vagyunk és meg fogjuk nyerni a választást (Demokrata)
Orbán Viktor kijelentette: mindent meg kell tenni az orosz-ukrán háború szétterjedésének megállításáért.
jún. 6
0:18
2024.06.06. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
Az úr csodákat tesz híveivel.
jún. 6
0:20
Meghalt Kulcsár Anna (Blikk)
Hosszan tartó, súlyos betegségben kedden elhunyt Kulcsár Anna, a Magyar Nemzet publicistája, főmunkatársa – közölte a lap.
jún. 6
0:24
Orbán Viktor terjedelmes interjút adott: szóba került a sorkötelezettség visszavezetése és az oroszokkal való kapcsolat is (Blikk)
A kormánypártok iszonyú erősek és megnyerik a választást, ha mozgósítják az erőiket – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Mandinernek adott, szerdán megjelent interjúban, amelyben az európai parlamenti (EP-) választások tétjével kapcsolatban arról is beszélt, miszerint függetlenül attól, hogy ki milyen frakcióban ül, az les
jún. 6
4:36
Így él Orbán kegyvesztett barátja – Veszprémben fotóztuk a milliárdos üzletembert, Simicska Lajost (Blikk)
Egykoron az ország egyik legnagyobb hatalmú milliárdosa volt, de ma már nem kér a politikából és visszavonult a rivaldafényből.
jún. 6
4:42
Polgármesterjelöltként még függetlenek, de listán már gond nélkül képviselnének egy pártot (Telex)
Az önkormányzati választáson 83 olyan civil vagy független polgármesterjelölt indul, aki vármegyei közgyűlésben vagy helyi képviselő-testületben már könnyedén tud azonosulni valamelyik párttal.
jún. 6
4:54
Újra áll a Villanyrendőr (Infostart)
Immár emlékműként, a régi helyén, megújult formában állította fel a miskolci önkormányzat civil összefogással és vállalkozói segítséggel a város egyik legismertebb építményét, a Villanyrendőrt.
jún. 6
5:00
"Hét hónap fogság után megmentettem Lilyt" – Megszólal az édesanyjától elragadott kislány portugál apja (Blikk)
Több mint 100 ezer kilométert vezetett, hogy rátaláljon lányára – ezt állítja az édesanyjától elhurcolt Lily apja. Vajon mit szól az anya?
jún. 6
5:36
Kiálltak mérni a rendőrök, nagy "kasza" lett (Infostart)
Több helyen tartottak sebesség-ellenőrzést a rendőrök Bács-Kiskunban és jó néhány száguldozót elkaptak.
jún. 6
5:36
Durva dolgot állít Magyar Péter a Fideszről, így áll most Orbánék támogatottsága (ATV)
Nőtt a kormánypártok támogatottsága, miközben tovább bővült a TISZA párt szavazótábora is.
jún. 6
5:48
Jó hír az M0-son közlekedőknek, új gyorsforgalmi út tehermentesíti (Infostart)
Aláírták az M9 gyorsforgalmi út 51-es és 53-as számú főutak közötti, közel 60 kilométeres szakasza tervezésére vonatkozó szerződést szerdán a Bács-Kiskun vármegyei Nemesnádudvaron.
jún. 6
6:00
Veszprémben fotózta le Simicska Lajost a Blikk (Telex)
Az Orbánnal évekkel ezelőtt látványosan szakító milliárdos éppen a bevásárlásból tért haza.
jún. 6
6:30
Fontos választási határidő jár le pénteken (ATV)
A választópolgárok pénteken 10 óráig kérhetnek személyesen mozgóurnát a helyi választási irodától a vasárnapi voksolás előtt.
jún. 6
6:48
Luxusautójával fotózták le Simicska Lajost (ATV)
Veszprémben kapták lencsevégre Orbán Viktor egykori jóbarátját, Simicska Lajost.
jún. 6
6:48
Így él most Simicska Lajos – Jaguar luxusautójával fotózták le az egykori fideszes pénzembert (SzMo)
Veszprémben van olyan, aki azt sem tudja, ki a "jaguáros bácsi", de a Blikk talált olyat is, aki visszasírja a milliárdos üzletembert.
jún. 6
7:00
Szombathelyen már a bécsi apokalipszis képével kampányol a Fidesz (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 6
7:06
"Ilyet még egyetlen politikus sem tett Magyarországon": Magyar Péterről ír a Reuters (ATV)
A brit hírügynökség vidéki útjára kísérte el a Tisza Párt listavezetőjét.
jún. 6
7:30
Súlyos a helyzet, ezrek menekültek a határon (ATV)
Több mint 11 700-an érkeztek Ukrajnából szerdán: az ukrán-magyar határszakaszon 6220-an léptek be Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5523-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön.
jún. 6
7:42
Ha ilyen szabadidős tervei voltak a hétvégére, felejtse el! (Infostart)
A dunai - várhatóan elhúzódó - árhullám miatt vezettek be szigorításokat.
jún. 6
7:48
Závecz: Hiába a kormány oroszpolitikája, a magyarok nem érzik magukat közel Oroszországhoz (Telex)
Amíg a németek és az amerikaiak támogatottsága nőtt, az oroszoké csökkent.
jún. 6
7:54
Drámai részletek a 6. emeletről halálba zuhant idős asszonyról: házasságra készült (Blikk)
Az esküvőjére készült 85 éves élettársával az az idős asszony, aki június 3-án kizuhant egy Rumbach Sebestyén utcai társasház 6. emeletéről. A nő párja megható részleteket mesélt a szerelmükről.
jún. 6
7:54
Személyesen pénteken 10 óráig lehet mozgóurnát kérni a helyi választási irodáktól (Demokrata)
Pusztán kényelmi ok miatt vagy munkavégzésre hivatkozva nem lehet mozgóurnát kérni.
jún. 6
8:12
Mellényben és rövidgatyában fotózta le a Blikk Simicska Lajost (444.hu)
Bevásárolni volt.
jún. 6
8:18
Több mint 11700-an érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 64 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.

Keresés