Szerinte csak akkor maradhat ki az ország a háborúból, ha a magyar választók megerősítik a kormányt. Azt mondta, hogy megint egy hatalmas győzelem kapujában állnak, de ha elbízzák magukat, akkor végén még elhibázzák ezt.
Júniustól a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház urológiai osztályán átmenetileg szünetel a fekvőbeteg-ellátás. A MOK alelnöke szerint van olyan urológiai osztály, ahol már a minimumfeltételek sem teljesülnek, ez pedig veszélyezteti a betegek biztonságos ellátását.
Reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor kormányfő beszédére, melyet a háborúellenes megmozdulásként meghirdetett békemenet lezárásaként mondott el szombaton a Margitszigeten.
A Békemenet végén, a Margitszigeten mondott kampánybeszédet a kormányfő. Szerinte az év végére jöhet létre egy "össznyugati-transzatlanti békekoalíció".
Hatalmas tapsvihar és ováció fogadta Orbán Viktort, miután kilépett az emelvényre a hívei elé a Margitszigeten felállított színpadra. A miniszterelnök nem is bírta érzelmek nélkül a rajongást.
Harmadik egymást követő évben volt veszteséges tavaly a Magyar Nemzeti Bank. Mínusz 1855 milliárd forinttal most először negatív tartományba került az intézmény saját tőkéje is.
A Tisza Párt politikusa reagált arra is, hogy a Fidesz szerint a párt a háborúpárti Európai Néppárthoz csatlakozna. Magyar hazugságnak nevezte, hogy a pártja szorgalmazza a hadkötelezettség visszaállítását.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss közleménye szerint idén drámai mértékben megnőtt a dengue-lázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen. Ez a szúnyogok által terjesztett vírusos betegség továbbra is komoly veszélyt jelent a közegészségügyre.
Orbán Viktor Európa legnagyobb választási győzelme mellett a mozgósítás világrekordját is megígérte szimpatizánsainak a jövő hétre. Képeken, ahogy a Fidesz menetelői kiálltak amellett, hogy "Magyarország maradjon a béke szigete".
Dobrev egy oldalra sorolta a Fideszt, a Mi Hazánkat és Magyar Pétert. Le Marietta a Dzsudzsi86 jelszó lecserélését javasolta Szijjártónak. Ilyen volt a harmadik EP-vita.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott szombaton Magyar Péter, ahol azt is bejelentette, a Tisza Párt petíciót indít a kormány háborús tematikájú plakátjai és hirdetései ellen.
Magyar győzelem 200 méter pillangón. Az olimpián a franciák legjobbja, Leon Marchand lesz majd Milák Kristóf ellenfele, és várhatóan 1:52 alatti időre lesz szüksége a győztesnek.
Ezzel szemben a béke szó 30-szor hangzott el. A miniszterelnök egyébként annyira meghatódott a saját híveitől, hogy a könnyeivel küzdött a beszéd elején.
Szombaton az ATV élő adásában vitáztak egymással az európai parlamenti listavezetők. Négy témában fejthették ki véleményüket, és reagálhattak is egymás mondataira.
Magyar Péter és Deutsch Tamás nélkül tartották meg a vitát. Dobrev Klára szerint magyarok millióinak fogytak el az anyagi és érzelmi tartalékai. Donáth Anna szerint jelenleg Ukrajna védi Európa békéjét. Toroczkai elzavarná Von der Leyent, Le Marietta azt mondta: Magyarországon nem bevándorlási, hanem kivándorlási probléma van.
Csak személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség, az elveszett lakcímkártya pótlására van lehetőség, a lakcímváltozás bejelentésére nincs.
Fél évszázaddal ezelőtt, a Kádár rezsim gazdasági csúcspontján a családoknak szinte semmibe nem került a nyaralás. A gyerekek 6 és 18 év között akár egész nyáron táborozhattak az iskolaév vége – szigorúan június első napjai – és a szeptemberi becsengetés között.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.