Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei Berettyóújfalu térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, hétfőn üzembe helyezték az első kutat - jelentette be keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
"Kár lenne nagyon cizellálni a dolgot, mert egyszerűen is meg lehet fogalmazni, vereséget szenvedtünk a múlt hét végén" - értékelt a Demokratikus Koalíció vezetője, majd vázolta, mi következik ezután.
Az egyre erősebb versenyben a kitörési pont a hozzáadott érték és a feldolgozottsági szint növelése, a jó minőségű élelmiszerek termelése lehet, mondta az agrárminiszter.
De nem akar Dobrev-Gyurcsány széjjelbeszélést, így nem válaszolta meg. És a többit se. Viszont elmondta, hogy a politika bonyolultabb az okostelefonnál.
Pintér Bence kemény kormánypárti többséggel néz majd szembe a közgyűlésben, de akár fideszes alpolgármestert is el tud maga mellé képzelni. Orbán Viktorral még nem találkozott, ám bízik abban, hogy támogatni fogják a várost, nem szúrnak ki a győriekkel. "Üzenem tehát: velem és Győrrel fogják szembetalálni magukat, ha továbbra is átnyúl a kormány a
Mintegy 3 000 hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról 2023-ban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (Jaf) szakmai támogatásával. Ezek a termékek már biztosan nem jelentenek veszélyt az utakon, és nem okoznak kárt az eredeti termékek jogtula
Ismét Rzeszów testvérvárosunkból érkeztek fiatalok a Városházára pénteken, akiket dr. Ulrich Attila alpolgármester fogadott. A látogatás célja az volt, hogy a magyar és a lengyel diákok eszmecserét folytassanak azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet a városokat élhetővé tenni az ifjúság számára.
"Folyamatban vannak a tárgyalások" - ezt válaszolta az atv.hu kérdésre Havasi Bertalan, miután megjelent a Financial Times híre: Mark Rutte megígérte Orbán Viktornak, hogy ha a NATO főtitkárának választják, kihagyja Magyarországot az Ukrajnát támogató NATO-tevékenységekből.
A DK elnöke a június 9-i választással kapcsolatban azt mondta, keresik a válaszokat a felmerülő kérdésekre formálisan, informálisan, mindenkivel, közösen.
2018 tavaszán hunyt el a 35 éves Jobbágy Krisztián, akit egy jobbról, a leállósávon előző kamion gázolt el az M0-s autóúton. Kollégái, hogy emlékét életben tartsák a tiszteletére emlékművet állítottak a Dunakeszi mérnökségen. Az ő történetét egy egykori rendőr, ma már közutasként dolgozó Birszki Norbert, útellenőr mesélte el. Rendőrként még Jobbágy
Az Otthonfelújítási program mintegy 30 ezer lakás felújítására ad lehetőséget, amelyben az energiamegtakarítást célzó sikeres támogatási kérelem elkészítéséhez és megvalósításhoz hozzáértő szakértő (pénzügyi és építőipari) közreműködése szükséges - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége kedden.
Hétfőn a közigazgatási ismeretek célzó együttműködési megállapodást írt alá a Békés Vármegyei Kormányhivatal, a Békéscsabai Tankerületi Központ és a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium. A jövőben gyakorlatorientált képzésként, a kormányhivatal közreműködésével indul a tantárgy oktatása a békéscsabai középiskolában. A hétfőn aláírt, kiemelt jele
Egy férfi a hatos villamos ütközőjén utazott Budapesten, a Jászai Mari tér közelében. Az akcióról készült felvétel gyorsan elterjedt a közösségi médiában. A szakember szerint ilyen esetben azonnal értesíteni kell a villamosvezetőt, mivel ők nem látják az ütközőt, a holtterükben van. Ha az illetőt elkapják, akár 200 ezer forintos büntetésre is számí
Az orosz-ukrán háború tapasztalatai egyértelműek: modern hadsereg nem létezhet megfelelően felszerelt és kiképzett tartalékos erő nélkül, ezért a haderőfejlesztés egyik központi eleme a területvédelmi erők fejlesztése - mondta a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára Barcson kedden.
Akár a bőrdaganatot is megelőzhetjük, csupán azzal, hogy a nyári hónapokban kiemelt figyelmet fordítunk a fényvédelemre. A fényártalom lehetséges kései hatásai közé tartoznak a rosszindulatú elváltozások, de azonnali hatásként már kis idővel napozás után is érzékelhetünk akár napégést is. Stábunk utána járt, mire érdemes odafigyelni a napon tartózk
Javában tart a rendőrség újabb, országos szintű akciója, így az autósok nagyobb rendőri jelenlétre számíthatnak vasárnapig. Az egyenruhások ebben az időszakban célzottan az alkohol vagy drog hatása alatt, ittas vagy bódult állapotban volán mögé ülő személyeket szűrik ki, többek között Nyíregyháza forgalmas útjain is.
Az SZTA közel 7 milliárd forint közpénzt veszített, miután az NHB bankban elhelyezett betétei a bank összeomlása miatt elérhetetlenné váltak. A Direkt36 belső iratokhoz jutott hozzá, amelyből részletesen kiderülnek az adófizetőknek súlyos veszteséget okozó történet részletei.
Orbán Viktor miniszterelnök utasításba adta Varga Mihály pénzügyminiszternek, hogy azonnal csoportosítson át a költségvetésben mintegy 40 milliárd forintot.
A művésznő jelenleg élete első rendezésére készül, a Varázsfuvolát rendezi egy mesterkurzuson. Habár elhallgatott most a telefonja, azt gondolja, hogy az élet mindent majd helyrerak.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Szülőt/Törvényes képviselőt, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi Xxxi. törvény 21/C. §-a alapján a gyermek lakóhelye vagy, ha a gyermek életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye szerinti települési önkormányzat
A hungarikumok és a nemzeti értékek nem csupán az értékőrzés miatt fontosak számunkra. Ezek a sajátosan magyar jellegzetességek képviselnek minket, segítve a megmaradásunkat – mondta Nagy István agrárminiszter kedden, a Hungarikum Bizottság ülésén, ahol 3 elemmel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és 2 tétellel gyarapodott a Magyar Értéktár.
Az Eu Környezetvédelmi Tanácsa 2024. június 17-én, az utolsó, feszült vitát követően végül elfogadta a természet helyreállításáról szóló törvényt (Nature Restoration Law - Nrl), ezzel az utolsó lépést megtéve a régóta várt javaslat törvényerőre emelkedése felé. Ez az eredmény óriási győzelem Európa természeti környezete, az éghajlatvédelem, a polgá
Nagy István és a Hungarikum Bizottság – ha igaz, akkor ez nem egy punkzenekar, hanem egy testület, ami 12 éve dönti el, mi az, ami képvisel minket, mi az, ami segíti a megmaradásunkat.