A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője kiemelte, történelmünk során Magyarország mindig akkor volt a legsikeresebb, amikor az ország fejlődésében a magyar érdekek meghatározó tényezőként jelentek meg.
Életbe lép a rendelet, amely alapján a kárpátaljaiak kiszorulnak a menekülteknek járó támogatások rendszeréből. Többségükben magyar romákról van szó, akiknek megszűnik az eddigi szálláshelyük. Kettős állampolgárságuk csak annyit jelent, hogy nem kell elhagyniuk az országot, de kérdés, mihez kezd a hirtelen utcára kerülő több ezer ember.
A hazai állatkertészet megújítása érdekében több évtizede végzett, eredményes és odaadó munkája elismeréseként Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. igazgatója, a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségének elnöke a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést vehette át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. Dóró Katalint, a Nyírerdő Nyír
Sulyok Tamás köztársasági elnök a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Rémisztő jelenetsort kellett végignéznie kedd reggel a Keleti pályaudvarról Szombathelyre tartó InterCity utasainak. Lapunk olvasója számolt be arról, az IC 922 SAVARIA vonat 413-as kocsijának az egyik WC-ajtaját szétverte egy zavartnak tűnő férfi. Az agresszívvá vált utas ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indít
Xv. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál augusztus 20-a alkalmából nagyszabású gálakoncerttel folytatódik, ahol a hagyományokhoz híven minden kórus fellép és az esemény végén együtt éneklik el az István a király rockopera egyik betétdalát a Felkelt a mi napunk című tételt.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Összeesett egy idős nő kedd délelőtt a budai felső rakparton, rendőrök kezdték meg az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érkező mentők folytattak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.
A tájékoztatás szerint a nő a Batthyány tér közelében lett rosszul, unokája az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőröktől kért segítséget.
Életének 96. évében elhunyt Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológus, a magyar szociológia iskolateremtő alakja. Losonczi Ágnes hétfőn hunyt el - tudatta a család.
Kedden délelőtt megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.
Életének 96. évében elhunyt Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológus, a magyar szociológia iskolateremtő alakja. Losonczi Ágnes hétfőn hunyt el. Az első könyve még 1969-ben jelent meg, utolsó monográfiáját 2009-ben, nyolcvanegy éves korában publikálta. A temetését később, szűk családi körben tartják.
A Széchenyi-díjas tudós a magyar szociológia iskolateremtő alakja alapította, és egy ideig vezette a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetét.
Összeesett egy idős nő kedd délelőtt a budai felső rakparton, rendőrök kezdték meg az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érkező mentők folytattak.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kedden Nagymaroson tartott ünnepi beszédet.
Augusztus 20. Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely Szent István királyra, az államalapítóra, valamint az új kenyér ünnepére emlékeztet.