Minden még létező és alig létező párt vezetője és az elemző szakma egy része is elítélte vagy minimum hatalmas hibának tartotta a miniszterelnök politikai igazgatójának szavait.
A Thyssenkrupp budapesti irodáját érintő vádak még júniusban kezdtek terjedni az internetes nyilvánosságban, ezek szerint a cégnél gyakori a diszkrimináció és a szexizmus. A cég vizsgálatot indított, de a panaszosok úgy érzik, több mint három hónap után sem történt érdemi változás, holott ahogyan korábban éveken át, most is tucatnyian jelentettek e
Újabb ülést tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés csütörtökön a Vármegyeházán. A közgyűlésen az új projektekkel, fejlesztésekkel, gazdasági programok végrehajtásával és a vízvédelmi helyzettel kapcsolatos kérdéseket vitatták meg.
A fiatalokra oda kell figyelni, mert mindig lehet tanulni tőlük, olyan kérdéseket fogalmaznak meg a jövővel kapcsolatban, amelyek cselevésre sarkallnak minket – mondta a kulturális és innovációs miniszter.
Teljes körű rendőrségi ellenőrzést tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szerdán az Orosi út egyik szakaszán. Az arra közlekedőket nagy számban szondáztatták, továbbá azt is megnézték, hogy minden megfeleljen a közlekedési előírásoknak.
Ma már bizonyított tény, hogy a mesék jó hatással bírnak a gyerekek képzeletére és kognitív fejlődésére. A Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete a Magyar Népmeséért Alapítvánnyal közösen ezért is szervezte meg már harmadik alkalommal az Őszi Meseegyetemet. Tanítók, óvodapedagógusok és néprajzkutatók tartottak előadást a mese fontosságáró
Parlamenti választásokat tartanak szeptember 29-én Ausztriában, a 2015-ös migrációs válság után ismét az illegális bevándorlás került a kampányok középpontjába – mutatott rá csütörtöki Fókuszpont-elemzésében a Migrációkutató Intézet. Mint írták: kormányváltás jöhet Ausztriában a vasárnapi választásokat követően: a közvélemény-kutatások előrejelzése
Az önkormányzati szférában dolgozók együttműködésének fontosságára hívta fel a figyelmet közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Gödöllőn, a magyar önkormányzatok napja tiszteletére rendezett, Az önkormányzatok hozzájárulása az Európai Unió versenyképességéhez elnevezésű konferencián.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandiner "Stratégiai Részleg" című műsorában a kormányt ért amerikai kritikákról és az 1956-os forradalomról is beszélt.
Esős, szeles őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén és a hőmérséklet is visszaesik, vasárnap már csak 12-18 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható a délutáni órákban - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandiner "Stratégiai Részleg" című műsorában a kormányt ért amerikai kritikákról és az 1956-os forradalomról is beszél. Kegyetlen kritikákat kap. Van aki szerint erkölcstelenség, cinizmus és butaság.
A kijelentés után – nem meglepő módon – záporozni kezdtek a kritikák. Orbán azonban nem hagyta szó nélkül: Facebook-posztjában a "háborús propagandasajtó" felelősségét hangsúlyozta, és ismét leszögezte, hogy Magyarország nem látja értelmét a két és fél éve zajló ukrán-orosz háborúnak.
A polgárőrök élen jártak az árvízi védekezésben, ott voltak a gátakon - mondta a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalára feltöltött videóban csütörtökön.
Idén igazán nehéz nyara volt a MÁV-nak. Balesetek, járhatatlan sínpályák, elromló légkondik, vonatkisiklás és a nagy meleg szinte ellehetetlenítette a társaságot a normális üzemtől. A vállalat most előállt egy akciótervvel, amivel a jövőben fejleszteni tervezik szolgáltatásaik minőségét.
Egyesével, minden jelenlévő képviselőtől elbúcsúzott Görgényi Ernő polgármester csütörtök kora délután, az elmúlt öt éves ciklust lezáró testületi ülésen. Szalai György 18 év után vett búcsút a grémiumtól, ő nem is indult a legutóbbi választásokon, hasonlóan Ökrös Istvánhoz, aki három évtized után döntött úgy, hogy lezárja közéleti munkásságának ez
Szomorú hírről számolt be csütörtökön a Piarista Rend Magyar Tartománya. 92. életévében meghalt dr. Jelenits István piarista szerzetes, aki utolsó óráiban még a rendtársai körében volt. Az atya 69 évvel ezelőtt lépett a piarista rendbe, és négy évvel később szentelték pappá. Temetéséről majd később adnak tájékoztatást.
Orbán Balázs egy friss Facebook-videónyilatkozatában a kegyetlen támadásokra reagált azzal: "Egy-két dolgot szeretnék tisztába tenni". A politikus leszögezte: "1956 hősei nemzeti hősök, az ő emlékük szent és sérthetetlen. 1956 hőseinek igazuk volt és helyesen cselekedtek".
Az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége eltökélt a fenntartható nemzetközi fejlesztési célok megvalósítsa mellett, valamint a béke megteremtésére, az egyenlőtlenségek megszüntetésére és a káros éghajlatváltozás elleni küzdelemre összpontosít – közölte Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő progr
Geert Wilders holland politikus több szálon kötődik Magyarországhoz, baráti kapcsolatot ápol Orbán Viktorral, illetve a gyakori, nem hivatalos magyarországi látogatásai során is az Orbán testőrségét ellátó TEK védi. Wildersnek egyébként óvatosnak kell lennie utazásai alatt, ugyanis több mint 20 éve folyamatosan halálos fenyegetéseket kap. A magyar
Jelenleg ugyanis az átázott talaj miatt fennáll a veszélye annak, hogy kidőlhet egy-egy hatalmas fa. A Római-parton volt is erre példa, a Margitszigeten nem. A Főkert szakemberei folyamatosan ellenőrzik az érintett területeket. Az InfoRádió Bardóczi Sándort, Budapest főtájépítészét kérdezte.
A magyar erdők esetében megfelelő tudással, számos kutatási eredménnyel és gyakorlati gazdálkodási modellel rendelkezünk a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás elősegítése érdekében.
Orbán Balázs a Mandineren Kohán Mátyással együtt vezetett, Stratégiai Részleg című műsorának szerdai adásában az 1956-os forradalomról is beszélt. "Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, enny