Eljárás indult egy nővel szemben, aki vasárnap meg akarta ölni a vele haragos viszonyban levő testvérét. Az ügyészség indítványozta a nő letartóztatását – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden.
Hamisított e-mailben élnek vissza Müller Cecília országos tisztifőorvos nevével - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden.
Gordon Ramsay is elképedt volna a kecskeméti kínai étteremben látható állapotokon, pedig épp elég koszos és szutykos étteremmel volt dolga a műsoraiban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai romlott ételmaradékokat, hűtőből kimászó bogarakat és döglött rágcsálókat talált egy ellenőrzés során.
Olyan volt a sorsunk, mint az országé. Voltak reményteljes pillanatok és voltak bukások, nem is egyszer, hanem sokszor. De ma is itt vagyunk. 30 év után.
Közös jövőt építünk, helyi vármegyei és országos szinten egyaránt, amihez fontos a béke melletti, bátor kiállás és a hit abban, hogy csak együtt tehetjük sikeressé és naggyá a 21. századi Magyarországot, a nemzetet, Európát – mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Nép
A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kormány ismét meghosszabbította a tömeges bevándorlás miatt elrendelt válsághelyzetet Magyarországon, amely így 2025. március 7-ig lesz érvényben.
Kiderült például az is, hogy a pedagógusoknak a számonkérés során húsz kérdésből legalább tizenöt kérdésre helyesen kell válaszolni a sikeres teljesítéshez.
A budapesti svájci nagykövetség a kecskeméti és a helvéciai önkormányzattal, valamint a helyi partnereivel együttműködve Svájci Napokat rendez Helvécián és Kecskeméten. Szeptember 6-án és 7-én Svájc a helvéciai szüreti napok vendége lesz, majd szeptember 9-14. között Kecskeméten mutatkozik be egyhetes programsorozattal az alpesi ország.
Láthatósági mellény nélkül, kivilágítatlan biciklivel kerékpározott, amikor a gyanú szerint egy kombájn elütötte. A gép vezetője elhagyta a helyszínt, de a rendőrök azonosították és előállították. Halálos közúti baleset történt szeptember 2-án este Békés vármegyében, Battonya határában. Egy Dombegyház felől a város irányába tartó busz vezetője 19
Milliárdos vagyoni hátrányt okozott a repülőtéri cigarettacsempész bűnszervezet. Az elfogásukkor derült ki, hogy elképesztő luxusban éltek. 600 millió forint értékű autót és órát foglaltak le pár embertől. És egy óriás Télapó is előkerült.
E-mailben próbálnak banki adatokat kicsikarni a csalók. Az OTP Bank munkavállalóinak adják ki magukat, de a csatolmány kártékony fájlt tartalmaz. Fontos tudnivalók
Az utóbbi napokban két tinédzser tragikus halálát okozta a figyelmetlenség valamint a KRESZ-szabályok megszegése a síneken. Nap mint nap tapasztaljuk mindannyian, hogy fiatalok, de idősebbek is úgy közlekednek az utcán, hogy a fejüket leszegve nyomkodják a telefonjukat, a külvilágról tudomást sem véve. A Blikk mai kérdésében az önök véleményére vag
Megdöbbentő higiéniai körülményeket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kecskeméti kínai étteremben, jelzésük nyomán a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal bezáratta a helyet - közölte a NAV kedden
"Ha ez a globális felmelegedésnek nevezett folyamat tovább tart", akkor a következő évtizedekben fel is készítik az iskolaépületeket épületeit a melegre. Az államtitkárt a kirúgott igazgatóról is kérdezték: szerinte minden nagy rendszerben történnek ilyenek.
Nem csak a diákokra vonatkozik a mobiltelefon korlátozásról szóló törvény. A Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet, miszerint tanítási időben a pedagógus is csak oktatási célra használhatja majd a mobilját.
Az úton naponta háromszor megy egy busz és az autóforgalom sem jelentős. Eközben nemrég nemrégiben 2100 milliárd forintnyi beruházást függesztettek fel.
Voltak, akik messziről utaztak, hogy részt vehessenek a demonstráción, ugyanakkor egyre többen hiányolják a szolidaritást. Van, aki már kétségének ad hangot, van-e értelme az eddigi formában tüntetni.
Hamisított levélben élnek vissza Müller Cecília nevével. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) közleménye szerint több címzett kapott valódinak tűnő, de nem hiteles és hivatalos forrásból származó levelet az országos tiszti főorvos nevében. Felhívták a figyelmet, hogy a levél hamisított és rossz szándékú.
Csoportosan elkövetett rablás bűntette és rablás bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 2024. szeptember 2-án a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy felnőttkorú férfi és két fiatalkorú társának letartóztatását, miután egy éjszaka alatt, két személyre is rátámadtak Nyíregyházán.
Egyszerre dőlt meg legutóbb az országos és a fővárosi melegrekord, ami megint csak azt jelzi, hogy a globális felmelegedés egyre inkább érezteti hatását.