80 éve érte bombatámadás a nyíregyházi vasútállomást, mely eredményeképpen nem csak fontos intézmények, vagy polgári házak semmisültek meg, többen meghaltak, rengetegen megsebesültek, sok család vált hajléktalanná. Péntek délelőtt koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak az állomáson, ahol felidézték az eseményeket.
A Válasz Online információi szerint a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta egy akta, amely azt hivatott bizonyítani, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal.
Kína és Magyarország kapcsolata hamarosan még szorosabbá válik, melynek részeként az ázsiai ország légikikötőt épít a Nemzetközi Liszt Ferenc Repülőtéren.
Másfél hónap telt el azóta, hogy a tulajdonosok számára kötelezővé vált felelősségbiztosítást kötni a mikromobilitási eszközök meghatározott körére, jellemzően a gyorsabb és nagyobb saját tömegű elektromos rollerekre. A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint sokan még nincsenek pontosan tisztában az új szabályokkal.
A szavazók számának változása miatt átrajzoltatná az Országggyűléssel néhány választókerület határát a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Nagy Attila erről és további javaslatairól a parlamentnek benyújtott beszámolójában írt.
Komoly egészségkárosító hatásuk lehet az interneten árult szemaglutid hatóanyagú szereknek - állapították meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara és a Kaliforniai Egyetem kutatói a baranyai felsőoktatási intézmény MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint.
Európa három nagy kihívás előtt áll – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Olaszországban, az idén 50. alkalommal megrendezett Cernobbiói Fórum előtt olasz és nemzetközi újságíróknak nyilatkozva. A miniszterelnök úgy látja, az előző Európai Bizottságnak nem sikerült megállítani a háborút, a versenyképesség hanyatlását és a migrációt sem. Georgia Melo
Reményeink szerint a decemberi EU-csúcson rögzítik, hogy a kohéziós politika a jövőben is meghatározó lesz az unió versenyképessége és a demográfiai helyzet javításában - mondta Navracsics Tibor, a kohéziós politikáért felelős miniszterek pénteki budapesti informális találkozója után.
Reményeink szerint a decemberi EU-csúcson rögzítik, hogy a kohéziós politika a jövőben is meghatározó lesz az unió versenyképessége és a demográfiai helyzet javításában – mondta Navracsics Tibor, a kohéziós politikáért felelős miniszterek pénteki budapesti informális találkozója után.
Komoly egészségkárosító hatásuk lehet az interneten árult szemaglutid hatóanyagú szereknek - állapították meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara és a Kaliforniai Egyetem kutatói - olvasható a baranyai felsőoktatási intézmény közleményében.
A dunavecsei plébánosról pénteken derült ki, hogy egy kormányzati körökbe is eljutott akta szerint homoszexuális kapcsolatai voltak. A pap korábban Pesti Srácok és a Megafon irodáit is megszentelte.
A pénzügyminiszter szerint azért nem akkora a fogyasztás, mint ahogy ezt a jövedelmi viszonyok indokolhatnák, mert "a tartalékok visszatöltése zajlik".
Iskolalelkészként is tevékenykedett a paráznaságért felmentett pap. Bese Gergő tavaly interjút adott az Arany Agancs nevű polgári havilapnak, miután megszentelte a kormányfő Karmelita kolostorban lévő hivatalát.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a nyitónapon szólalt fel Olaszországban, az 50. alkalommal megrendezett Európai Ház - Ambrosetti fórumon, a Comói-tó melletti Cernobbióban, ahol az üzleti élet, az ipar vezető személyiségei, diplomaták és kormánytagok találkoznak.
"Nem volt tervbe véve találkozó az ukrán elnökkel a Comói-tónál" - jelentette ki az ATV kérdésére Szijjártó Péter, de hozzátette: "az élet nagy rendező". A miniszter reméli, a jövőben nem bélyegzik orosz kémnek azokat, akik a békéről merészelnek beszélni.
A miniszterelnök Olaszországban, az idén 50. alkalommal megrendezett Európai Ház - Ambrosetti fórumon, a Comói-tó melletti Cernobbióban pénteken, a nyitónapon szólalt fel.
A Válasz Online írta meg, hogy melegpartikra járhatott a Karmelitát és a Megafont is megáldó, NER-es körökben népszerű plébános, aki az LMBTQ-propaganda és Hodász András ellen is felszólalt, családi egyesületei pedig 100 millió fölötti állami támogatásban részesültek.
A szagok a Mezőfalvához közeli telepről származnak, ahol a műtrágya kiváltásához használt fermentált levet kezelik. Az érintett cégek szabályosan működnek, de nyitottak arra, hogy csökkentsék a kellemetlen hatást.
Húsz hónap telt el azóta, hogy 2023. január 7-én a rendőrnek készülő Mázló Attila az autójában szörnyethalt Debrecen belvárosában, miután a Vágóhíd utcai felüljárón egy szemből, nagy sebességgel érkező luxuskocsi letarolta. A 21 éves áldozat szülei számára azóta nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltak volna szeretett gyermekükre, akinek az elvesztés
Szijjártó Péter szerint a Bizottságban "bővítéspolitikával olyan embernek kell foglalkoznia, aki a bővítéspolitikában leginkább érintettek bizalmát elnyerte" - s mint a sajtótájékoztatón kiderült, Várhelyi Olivér ilyen.
Fordulóponthoz ért nyáron a lakossági állampapírok piaca: amellett, hogy júniussal megkezdődött az első, 2019 júniusában induló Magyar Állampapír Pluszok lejárata, egy megújított MÁP Pluszt is piacra dobtak, jóval kedvezőbb kamatozással - írja a Portfolio. Ennek ellenére még mindig sokan vannak a régi MÁP Plusz-hívők, az összes jegyzés közel 10%-át
A gyógyszer segít koncentrálni a figyelemzavaros hiperaktivitással küzdő gyerekeknek. A Nemzeti Gyógyszerészeti Központ augusztusban azt ígérte, hamarosan újból elérhető lesz a gyógyszer, de azóta sincs a gyógyszertárakban. Sok szülő külföldről próbálja beszerezni, többszörös áron.
Kőkemény vitába keveredett a közigazgatási tárca és a szakszervezet, hogy mennyit keresnek a kormányhivatalok dolgozói, illetve, hogy valójában a nagy béremelést a fejesek vihették haza a szektorban.