Érkeznek a politikusok, közszereplők a kötcsei Dobozy-kúriába. A Fidesz számára az év egyik legfontosabb eseményének számító pikniken Orbán elmondja, merrefelé kormányozná Magyarország hajóját az elkövetkezendő hónapokban. Az esemény zárt körű, csak a kormánypárt meghívottjai vehetnek részt rajta. Rendszerint a miniszterelnök érkezik meg utolsóként
A Magyar Nemzet közölt adatokat a Tisza Párt elnökének VIP-ellátást igénylő kórházi látogatásairól. Magyar vitatja az állításokat és egyúttal más politikai közszereplő hasonló adatainak nyilvánosságra hozatalát kérte a Honvéd Kórháztól.
A Polgármesteri Hivatal Adóosztálya elkészítette és – segítve az önkéntes adófizetést - szeptember 04-étől minden érintett részére megküldi a Ii. féléves "Adószámla Fizetési Értesítőket". A kiküldött 19.569 darab értesítő tartalmazza az adózó befizetni elmulasztott adótartozását és a 2024. Ii. félévre esedékes helyi adókat, továbbá az esetleges kés
Augusztusban a szomszédos országok közül Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában és Szlovákiában is magasabb benzinár volt megfigyelhető, mint idehaza.
A szentpétervári Fontanka portál illetve a РИА Новости tudomása szerint a magyar kormány úgy döntött – mint soros uniós elnök – hogy nem veszi fel szeptember 3-i ülésén a napirendi pontok közé a befagyasztott orosz pénzeszközök felhasználását Ukrajna számára lehetővé tevő elképzelések megvitatását. Az előző elnökség idején – még májusban – az Európ
Sokkal több pénzt hagytak külföldön a magyarok a második negyedévben, mint tavaly, de a covid előtti időkhöz képest kevesebben utaztak.. Azok költik a legtöbbet külföldön, akik vásárlási céllal indultak útnak.
"Cey-Bert Robert A Sólyomember küldetése című önéletrajzi alkotása sajátos gyöngyszem azon történelmi szépirodalmi műveinek kincsesbányájában, amelyek Magyarország egyik kiemelkedő szerzőjévé tették."
Sorra érkeznek a kormánypárti politikusok és a Fidesz holdudvarához tartozó értelmiségeik a Somogy vármegyei Kötcsére, ahol évek óta Orbán Viktor kiemelt előadásával egyfajta politikai idénykezdés történik.
A Nyíregyházi Evangélikus Egyház szeretettel hívja és várja az érdeklődőket zenés áhítatra az evangélikus nagytemplomba szeptember 15-én, vasárnap 18 órakor.
Kíváncsi arra, hány harang lakik a nyíregyházi evangélikus templomban? Látta már az óraszerkezetet? Tudja-e, hogy miénk az ország második legnagyobb evangélikus temploma? Akinek csak egy kérdésre is nem a válasza, azt szeretettel várja a Nyíregyházi Városvédő Egyesület szeptember 14-én, szombaton 10-15 óráig az evangélikus templomnál.
Már csak foltokban ég az aljnövényzet a Vönöck és Kenyeri közötti Csönge térségében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombat délelőtt az MTI-vel.
A külgazdasági- és külügyminiszter szerint nevetséges, hogy egyes európai parlamenti képviselők kizárnák hazánkat a schengeni övezetből a Nemzeti Kártya-program kiterjesztése miatt.
Könyvbemutatók, előadások, kiállítás; el sem hiszi milyen gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárba! Válogasson közülük!
A polgármester egyszemélyi feladata beröffenteni a ciklust, de a feladatait tartós akadályoztatása esetén az Szmsz szerinti képviselő átveheti, és az SZMSZ-be be lehet írni egyéb speciális szabályokat is az alakuló ülésről.
A Vármegyenap kifejezi, hogy helyi és nemzeti jövőt "csak erős, büszke, szeretetben és biztonságban élő családokra lehet és érdemes építeni" – emelte ki a politikus.
Vitézy Dávid keményen nekiment a főpolgármesternek, azzal vádolva Karácsonyt, hogy a kampány idején még tagadta, hogy biztonsági problémák lennének a villamosokon.
Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője kijelentette: gondoskodnak a munkavállalókról és átszervezésekkel biztosítják azt, hogy ne szűnjenek meg a munkahelyek.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke felfüggesztette papi szolgálata alól Bese Gergő Pétert. A vasarnap.hu szerkesztősége ezzel megegyezően felfüggeszti Bese Gergő szerzői működését a lapnál.
Egy incidens zavarta meg szombat délelőtt a Wizz Air Budapestről Brüsszelbe tartó járatát, amely az eredeti menetrend szerint 11 órakor indult volna el.
Gazdasági sikert a gazdasági semlegesség hoz majd – erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Somogy vármegyei Kötcsén, a polgári pikniket otthont adó Dobozy-kúria előtt újságíróknak.
Ez nem az első alkalom, hogy Szentkirályi halászlét főz Kötcsén, már 2022-ben is főzött. Most posztolt egyet róla, amint a találkozóra készült kötényben sürgött-forgott.
A miniszterelnök azt mondta, a legfontosabb belpolitikai kérdés ma az, hogy a magyar gazdaság tud-e alkalmazkodni a megváltozott világgazdasági környezethez. Orbán szerint a siker kulcsa a gazdasági semlegesség.
Gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd - jelentette ki a miniszterelnök szombaton a Somogy vármegyei Kötcsén újságíróknak nyilatkozva.