A DK elnöke azt sérelmezi, hogy a Tisza Párt elnöke alkoholistázza őt, pedig idén "csak kétszer" ivott. Magyar Péter reagált a volt kormányfő bejegyzésére, de Gyurcsány Ferenc is rögtön riposztolt.
Az LMP a sürgősségi fogamzásgátló tabletták vénykötelességének eltörlését és a nemzeti alaptanterv szexuális felvilágosító, fogamzásgátló és betegségmegelőző kampányokkal történő kibővítését szorgalmazza. Az ellenzéki párt erről határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.
Egyre inkább kiszáradnak a szegedi parkok nyaranta. Egy most Kaliforniában élő magyar tájépítész szerint drasztikus változásra lesz szükség itt is, ez pedig szomorú, izgalmas és nagy feladatot jelent.
Hatodik alkalommal rendezik meg a Nyíregyházi Extreme Trail Weekendet szeptember 21-én és 22-én az Aquarius Élmény- és Parkfürdőben. Szombaton akadályfutás gyermek-, normál és elit 10 kilométeres távon, vasárnap pedig terepfutás 5 és 10 kilométeres szakaszon várja a résztvevőket. Kedd délután a városházán tartottak sajtótájékoztatót az eseménnyel
A tanév kezdete óta először tájékoztat a friss kormánydöntésekről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Tartson velünk!
Szeptember 10-én nyílt meg az idei Szépkorúak csipkekiállítása a Váci Mihály Kulturális Központban, ahol a Nyíregyháza és Térsége Nyugdíjas Szövetség minden évben bemutatja nyugdíjasai kézműves, vagy épp csipke alkotásait. A tárlat szeptember 25-ig lesz megtekinthető.
A teljes szavazókorú népességben 11-ről 5 százalékpontra csökkent a két párt közötti különbség, a választani tudó biztos szavazók körében pedig 12-ről 4 százalékpontra.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan miről lesz szó. Talán választ kaphatunk a kérdésekre, amik az augusztus 22-i utolsó sajtótájékoztató óta gyűltek.
A legrosszabbul járó szülők kétségbeesettek, a fenntartók a súlyosan-halmozottan fogyatékosok ellátásának rendszerszintű megoldatlanságára hivatkoznak.
A Tisza Párt hibahatáron belül van a Fideszhez képest. Ha most vasárnap lennének választások Magyarországon, a listás szavazatok 43 százalékát kapná a kormánypárt, míg a Tisza 39 százalékot szerezne a Medián legfrissebb mérése szerint.
Magyar Péter pártjának népszerűsége nő, elsősorban az ellenzéki pártok veszítenek miattuk a legnagyobbat. Már csak 4 százalék van a Fidesz és a TISZA között.
Megnyitotta kapuit a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola szeptember első péntekén az intézmény óvodásai, alsó tagozatos kisdiákjai, valamint szüleik előtt. Közös családi délutánra hívták és várták a tanító nénik és az iskola vezetése az érdeklődőket.
Magyarországon sokkal több állatot szaporítanak, mint amennyi felelős gazda van, ez is oka, hogy a kóborrá váló állatok száma nem csökken. A felelőtlen állapotoknak, a gazdátlan kutya, cica egyedszámának csökkentésére ivartalanítással van esély. Az Orpheus Állatvédő Egyesület 2024 második felében 300 állat ivartalanítását támogatja. Ennek köszönhet
Újra Nyíregyháza főtere adott otthont a vármegyei közfoglalkoztatási kiállításnak. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal által szervezett Vii. Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár keretein belül 50 vármegyei kiállító mutatta be a járási startmunka mintaprogramok eredményeként előállított termékeit.
Egyre több jel mutat arra, hogy az októberben hivatalba lépő régi-új polgármesterek és képviselő-testületek hatalmas hiányt kénytelenek betervezni a következő évi költségvetésbe, ám ami még nagyobb gond, hogy intézményeik nagy részét be is zárhatják, ha megvalósul a kormány terve, hogy január elsejétől elvenné egyetlen, számottevő bevételüket, az i
Ötvenmillió dolláros kárpótlást kötelesek fizetni a chicagói hatóságok egy harmincas éveiben járó afroamerikai férfinak, aki tíz évet ült börtönben egy 2008-as gyilkosságért, amelyet nem ő követett el.
Nehéz időszakát éli a Tv2 időjárás-jelentője. Barta Sylvia kisebbik lánya egy héttel ezelőtt kirepült a családi fészekből, ráadásul igen messzire került a szüleitől.
Orbán Viktor és Németh Kristóf a Sztárbox második évadának második adása előtt futott össze a kötcsei pikniken, ahol a Barátok közt Gézája kapott is az alkalmon, és felkérte a miniszterelnököt egy közös, feszítős fotóra. Bár ezt valószínűleg akkor még senki nem gondolta, de azóta kiderült, hogy a történet itt nem ért véget: a színész és a kormányfő
Vajon hibázott a hivatal, de fáj nekik elismerni, vagy tényleg Endre nem vett észre valamit, esetleg egyszerűen csak szúrja a szemét valakinek a csinos kis házikó? Talán soha nem kap megnyugtató választ a tulajdonos, akivel az építésügyi hatóság el akarja bontatni a balatonakarattyai telkén felújított házát.
Hétfőn az Audi Hungária Zrt. teljes vállalati igazgatósága részt vett a szakszervezeti képviselőkkel folytatott Bizalmi értekezleten. A vezetőség elmondta, hogy az egyik legfontosabb teendő a magyarországi létesítmény versenyképességének további erősítése, ami elsősorban költségcsökkentést és hatékonyságnövelést jelent. Az anyacéget, a Volkswagent
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Már nem lehet ingyenesen bemenni a Magyar Állami Operaház épületébe, hogy megnézzük az Andrássy úton álló Ybl-palota auláját. Az Operaház is megerősítette a hírt, valamint azt is közölték, hogy az intézkedésre a 2024 tavaszán elfogadott sztrájkmegállapodás miatt volt szükség.