Magyar szerint mind a takarítást, mind a beszerzést, mind az őrzést már rég kivették a kórházak kezéből, ezeket a feladatokat már jórészt a Pintér Sándorhoz köthető magáncégek végzik.
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi médiában osztott meg egy videót arról, hogy a kormányülésen hova teszik a telefonjaikat a politikusok. A kormányfő kitért arra is, hogy mi lesz azzal, aki ezt az intézkedést megszegi.
Idén 6. alkalommal rendezi meg a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. a csapat névadó szponzorával közösen az immár hagyományos nemzetközi, pénzdíjas felkészülési tornáját. A jegybevételt teljes egészében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórháznak ajánlják fel a szervezők – ismertették a keddi sajtótájékoztatón.
Az elmúlt hetek MÁV-botrányai után végre a vasúti közlekedés sikerekről számolhatott be Lázár János: az építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy "végre a helyére kerülhetnek a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt-ben a tulajdoni arányok és így a cég vezetése is". Ez azt jelenti, hogy a jövőben a magyar félé lehet a döntő szó.
Videó! Magyarország a felelős szomszédságpolitika keretében kiveszi a részét a Nyugat-Balkán fejlesztéséből is, hangzott el a magyar–bosnyák sajtótájékoztatón.
A 2025-re beígért 21% -os pedagógus béremelés és a teljesítmény-értékelési rendszer (TÉR) részleteiről folyamatos egyeztetésben van a Kormány az Európai Bizottsággal – tájékoztatta lapunkat a BM. Mindez arra enged következtetni, hogy ebből az emelésből kívánja a fedezni, egy második lépcsőben a kormány, a jövő júniusban esedékes munkavállaló értéke
Ferenc pápa nemrég Indonéziába látogatott, ahol beszélt arról is, hogy az énközpontúság miatt a világ jelentős részében probléma a gyermektelenség, és hogy az emberek lassan többre becsülik házi kedvenceiket, mint a kisbabákat. A katolikus egyház feje szerint az emberek többre értékelik házi kedvenceiket a kisgyermekeknél. Ferenc pápa Indonéziában
A napokban bemutatott kutatási eredményeikkel sikeresen szerepeltek a GFE gyulai karának oktatói Siófokon. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Konfereciáról Beke Szilvia dékánhelyettes és Tömő Zsolt tanársegéd szekciójuk legjobb előadói díjával tértek haza. A Siófokon rendezett, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói konferencián harmadszor vett részt a
Kilencedik alkalommal szerveztek Olvasólétra nyári programot a Vécsey Utcai Fiókkönyvtárban, amely idén minden rekordot megdöntött. Az Olvasólétra névre keresztelt olvasásnépszerűsítő program első alkalommal 2016 januárjában indult annak érdekében, hogy az olvasás, a könyvek és a könyvtár számára hosszú időre megnyerje a résztvevő gyerekeket. Az i
A befejezéshez közeledik a városképi szempontból is jelentős műemlék, a Kossuth téri Szentháromság kápolna toronysisakjának felújítása. A Miniszterelnökség támogatásával, az év végéig befejeződhet a közel háromszáz éves kápolna tornyának renoválása. Az idén januárban kezdődött a Kossuth téren található Szentháromság kápolna tornyának műemléki f
Korábban már Moldován András, Balogh Levente, Vámos Miklós, Csányi Sándor és Orbán Balázs nevében is osztogattak pénzügyi tanácsokat. Természetesen átverésről van szó.
Szentkirályi Alexandra nem hagyja annyiban, az elmúlt napokban érezhetően feljebb kapcsolt, és támadás alá vette Karácsony Gergelyt, valamint Magyar Pétert.
Hamarosan ismét kapható lesz a patikákban a szamárköhögés elleni vakcina – tájékoztatta az InfoRádiót a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi főosztályának osztályvezetője. Galgóczi Ágnes hozzátette: a szamárköhögést egy baktérium okozza, és jelenleg járványszerűen terjed Magyarországon.
Az építési és közlekedési miniszter közölte: a magyar tulajdonos jogainak helyreállítása elől az utolsó akadály is elhárult azzal, hogy az osztrák versenyhatóság is engedélyt adott az ügylethez.
Végre a helyére kerülhetnek a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-ben a tulajdoni arányok és a cég vezetése, jelentette be az építési és közlekedési miniszter.
Ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg, az EU versenyképessége az Egyesült Államokkal és Kínával szemben megállíthatatlanul visszaesik - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután Luc Frieden luxemburgi kormányfővel tárgyalt.
A NAV felhívta a figyelmet arra, hogy a hamis termékek a gazdaság szereplőinek okozott károk mellett a vásárlókra nézve egészségi vagy minőségi kockázatot jelenthetnek.
Rogán Antal államtitkára, Dömötör Csaba lehet az új EP-képviselő a brüsszeli mandátumáról lemondott Győrffy Balázs helyett - mondták el munkatársunknak a kormányoldalról.
Első a biztonság, a titoktartás! Az okostelefon is ellenséggé válhat: Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a TikTok-videójában mutatta be, hogy a kormányülésre érkezéskor valamennyi minisztere, és ő maga is egy fém táskába teszi bele a mobilt. Így akarják megelőzni, hogy az ott elhangzottakból bármit rögzíteni lehessen.