Az alsó, Duna-parti sétányon lévő összes ház már víz alatt áll Leányfalun – számolt be az InfoRádióban az ott élő korábbi környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Szabó Imre elmondta azt is, hogy péntek éjjel vagy szombaton reggel tetőzhet a Duna Leányfalunál.
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – közölte a közlekedési társaság.
A nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter néhány napja még sokkal bőbeszédűbb volt, amikor Bese Gergő botránya kapcsán kérdezték.
A Nyíregyháza önkormányzatához tartozó Város-Kép Szolgáltató Nonprofit Kft. is részt vett a szakMafest programjában, amelynek célja, hogy cégek bemutassák tevékenységüket az érdeklődőknek. Ennek keretében szerdán délelőtt négy iskolai csoport látogathatott el a Nyíregyházi Televízió stúdiójába, ahol a diákok közelebbről is megismerhették a média vi
Szentendrén a bámészkodók miatt a legnagyobb szigorra van most szükség. Noha a mobilgát és a 11-es út mellett lerakott homokzsákok védenek, az árvízi védekezésre kirendelt erőkre továbbra is szükség van, most már azzal számolnak, hogy nem pillanatszerű lesz a tetőzés a Dunán.
A minisztert a héten egy erdővásárlási üggyel találták meg. Ma este váratlanul közleményt adott ki a témában. E szerint Lázár János senkitől nem kért és nem kapott engedélyt erdőterület megvásárlására.
A legjobb rendezésért járó díjat a Ne most, drágám! című előadás színre állításáért érdemelte ki. A Capitano-díjat az idei Vidor Fesztiválon Szerednyey Béla kapta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Ne most, drágám! című darabjának rendezéséért. A nagy sikert aratott előadás főbb szerepeit Nagy Sándor és Járai Máté játszották.
Rendkívül fontos szerepet tölt be Békés vármegye életében a Gál Ferenc Egyetem. Vincze Gábor, az Egészség- és Szociális Tudományi Kar dékánja kiemelte, az évek során rendkívül megerősödött a GFE. A felsőfokú képzésre váró fiatalok egyre nagyobb százaléka választja a Gál Ferenc Egyetem valamelyik Békés vármegyei karát. A dékán hangsúlyozta, a dipl
Egy 2022-es embercsempész-ügy csütörtöki tárgyalásán a bírónő felolvasta a menekültek és más szemtanúk vallomásait. Lövések is dördültek, ezért meghallgattak egy fegyverszakértőt is.
Kiemelkedő sikereket aratott a magyar tulajdonban lévő Lounge Group és a cégcsoporthoz tartozó Visual Europe Group a ljubljanai Conventa Crossover Best Event Awardon, a közép- és kelet-európai régió legnagyobb presztízsű rendezvényipari versenyén.
Egy őslakos az InfoRádió tudósítójának mondta el részletesen, miben különbözik a mostani árvíz a korábbiaktól. Makavics Judit visszaemlékezése szerint 2013-ban a víz elérte a helyi kertekben, parkokban lévő fák koronájának az alját, csütörtökön egy kicsit alacsonyabban állt a víz. Mivel Víziváros történelmi városrész, több ház városfalra épült, így
Kirúgástól, sőt, attól féltek a vadásztársaság emberei, hogy még börtönbe is vetik őket, miután egy német vadász kilőtte Kádár János szarvasbikáját. Néhány nap híján 43 éve ejtették el a legendás szarvast, amelyik aztán hét éven át tartotta a világrekordot. Az pedig csak nemrégiben derült ki, miszerint évtizedekre elfelejtették, hogy még díjat is k
Sas Zoltán, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnök, a Jobbik országgyűlési képviselőjének Facebook jelentette be, hogy összehívta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának következő, rendes ülését szeptember 26-ra.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A miniszterelnök elsimerte, hogy a vízügyesek bérezése rendkívül alacsony, vékony, gyenge, messze az elvégzett munkájuk értéke alatt van. Lesz béremelés, de nemcsak nekik.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint Lázár János, a tárca vezetője, semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására. A minisztérium a sajtóban megjelent híreszteléseket igyekszik helyre tenni.
Témák: – Tetőzik az árhullám a Duna magyarországi szakaszán. A gyulai vízügyesek már 14 helyszínen védekeznek, és számos Békés vármegyei szervezet tagjai vállaltak önkéntes munkát a térségben. – Egyre nagyobb az érdeklődés a Gál Ferenc Egyetem gyulai kara iránt. Idén már több, mint 600 hallgató jár az Egészség- és Szociális Tudományi Karra. – Szerd
A gyermek magas lázzal és kezdődő tudatzavarral került a budapesti klinika sürgősségi osztályára. Kiderült, többszörös koponyaalapi tályogképződés miatt került kritikus állapotba, az életmentő műtéthez specialistára volt szükség, pécsi professzor hajtotta végre az életmentő műtétet.
A magyar munkavállalók és családjaik minél erőteljesebb védelme érdekében tovább szigorodhatnak a vendégmunkások foglalkoztatásának szabályai idehaza. Hamarosan megkezdődik azon rendelettervezet társadalmi egyeztetése, amely – a magyar munkahelyek és a hazai munkaerőpiac védelme mellett – tovább segítheti az álláskeresők által igénybe vehető képzés
A Lupa-szigetnél található Ebihal büfé tulaja nemrégiben a higgadtságával hívta fel a figyelmet magára: úgy fogalmazott, nem aggódik a Duna áradása miatt. Most az is kiderült, miért. Egy 2021-es videó tanúsága szerint már korábban is szembesültek hasonló helyzettel, és akkor is próbálták megtalálni az ijesztő helyzet pozitív oldalát. Akkor az áradó