2024. szeptember 21. szombat

szept. 21
8:33
Rendkívüli éjszaka: több mint 30 beteget kellett átköltöztetni az árvíz miatt egy budapesti egészségügyi intézetben (Blikk)
Péntek este több mint 30 beteget költöztetett át az Országos Mozgásszervi Intézet, miután az egyik liftaknában vizet észleltek. Emiatt számos beteg döntött úgy, hogy a hétvégét otthon tölti.
szept. 21
8:33
Lélekemelő programot szervezett a Fiatal Fogyatékkal Élők Otthonáért Egyesület a Sóstói erdőben (Nyíregyháza)
A Fiatal Fogyatékkal Élők Otthonáért Egyesület felhívására a sport, az egészség és a környezettudatosság jegyében létrehívott rendezvényükhöz közel húsz partner csatlakozott.  Színes és érdekes programokkal várták azokat, akik szívesen töltik szabadidejüket a természetben, közel áll hozzájuk a játék és a kézműves tevékenység.
szept. 21
8:39
Már ennyire közel van az Országházhoz a Duna - légifelvételeken a tetőzés előtti helyzet (SzMo)
Drónvideón mutatta be a kormány a Facebook-oldalán, hogy milyen közel jár a Duna az Országház épületéhez, és más látványos budapesti felvételek is készültek az áradó folyóról.
szept. 21
8:51
"Vágjuk a centit" - Orbán Viktor friss helyzetjelentése az árvízi védekezésről: kiderült, hány nehéz napot kell még kibírnia az országnak (Blikk)
Orbán Viktor szombaton is sajtótájékoztatót tartott az árvízvédelmi operatív törzs ülése után. A miniszterelnök azt mondta, "ha a jó Isten megsegít bennünket, akkor a mai napon túl leszünk a tetőzésen Budapesten."
szept. 21
8:51
Elárulta Orbán Viktor, hány napig tart még az iszonyatos áradás: ez kemény lesz (Pénzcentrum)
Orbán Viktor ma reggel az árvízhelyzetről tájékoztatva elmondta, hogy a védekezés kilencedik napjában járunk, és a nehézségek ellenére már túl vagyunk a legkritikusabb szakaszon. Az árvíz levonulására még öt nehéz napot jósolnak, bár van remény arra, hogy hamarabb enyhül a helyzet. A védekezés eddig eredményes volt, több helyen, például a Szigetköz
szept. 21
8:51
Teljesen megváltozik ennek a csillagjegynek az élete vasárnap, itt a napi horoszkóp (Most Hír)
Várható olvasási idő: 7 perc Jön a friss horoszkóp, mutatjuk, mit jósolnak a csillagok szeptember 22-re.
szept. 21
8:57
Szombaton Budapesten tetőzik a Duna (444.hu)
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a védekezés legnehezebb napja jön.
szept. 21
8:57
Orbán Viktor: még öt nehéz napot kell átvészelni (Demokrata)
Utána az ország újra fellélegezhet.
szept. 21
9:03
Orbán Viktor 130 pontja (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor miniszterelnök 130 pontos határozatcsomagot írt alá, amely többnyire pénzelvonásokról szól.
szept. 21
9:03
Orbán Viktor: Már vágjuk a centit - lassan levonul az árvíz (Infostart)
A miniszterelnök ma reggeli tájékoztatóján elmondta, hogy számításaik az árvíz dél körül fog tetőzni Budapestnél, és a vízszint bő fél méterrel a 2013-ban mért érték alatt fog maradni.
szept. 21
9:15
Orbán beleállt az unióba az árvíz kapcsán is: "Hogy valamikor valaki valahonnan, egy Ursula nevű hölgy, valami Európai Unió, meg bizottság küld-e nekünk pénzt… (SzMo)
De persze elfogadják a segítséget, ha jön. A miniszterelnök továbbra is azt kérte a védekezést vezetőktől, hogy ne engedjék az alkalmazottak, dolgozók figyelmét lankadni, mert a levonuló árvíz utáni időszakban történik a legtöbb áttörés, baleset, átázás.
szept. 21
9:15
Orbán Viktor: még öt nehéz napot kell átvészelni (Demokrata)
Utána az ország újra fellélegezhet.
szept. 21
9:21
Ágyúval a szoborért – Rejtélyes MIÉP tüntetné el a hegyvidéki turult (Demokrata)
Nincsen olyan híres turul, mint az Istenhegyi úti turul. Rejtélyes MIÉP tüntetné el a hegyvidéki szobrot.
szept. 21
9:21
Kedvenc könyvem: Eszement elméletek (Gyulatelevízió)
Az ausztrál újságíró, Dan Schreiber kötetét Dézsi János ajánlja.
szept. 21
9:27
Elkezdett apadni a Duna Budapestnél (Infostart)
Hajnal 5 óra óta 3 centit apadt a Buda Budapestnél a 8 órás adatok szerint
szept. 21
9:33
Nem hiszi el, kivel evett zsíroskenyeret Magyar Péter (ATV)
A Tisza Párt elnöke a 25. érettségi találkozójára látogatott. A közösségi oldalára feltöltött posztjából kiderült: együtt végezte a gimnáziumot Mráz Ágoston Sámuel elemzővel.
szept. 21
9:33
Kötelező maszkviselést rendeltek el a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kórházakban (Telex)
A fertőző megbetegedések számának emelkedésére hivatkozva rendelték el.
szept. 21
9:39
Orbán Viktor kőkeményen üzent Magyar Péternek: "Rosszízű vitákat védekezés idején nem javaslok" (Blikk)
A miniszterelnököt a TISZA Párt elnökének kritikájáról kérdezte a Blikk.
szept. 21
9:39
Orbán beszólt Magyar Péternek, Karácsony Gergellyel viszont "nem azonosított ütközőpontot" (SzMo)
"Rosszízű vitákat védekezés idején nem javaslok. Vita helyett összpontosítsunk a munkára" - ezt arra mondta, hogy Magyar Péter szerint jóval több önkéntes dolgozik kint, mint amit a kormány állít.
szept. 21
9:39
Schadl elárulta, mit tervezett nemrég megtalált kisrepülőgépével (Telex)
Az évek óta mozdulatlanul veszteglő egymotoros Piper azután került elő, hogy a korrupciós per fővádlottja azt nyilatkozta, nem tud a gép hollétéről.
szept. 21
10:03
A kormány rezsicsökkentést tervez a távhő kapcsán, tovább terhelve az amúgy is lyukas büdzsét (SzMo)
Október 1-től 3,3 százalékkal csökken a távhő díja a lakossági felhasználók számára. Ez az intézkedés már idén 139,4 milliárd forintos költségvetési hiányt okozhat.
szept. 21
10:09
Kirúgták a büntetésből vetkőztető tanárt, megszólalt a szakértő (ATV)
Kihallgattak egy nyírmeggyesi tanárt a rendőrségen, miután kiderült, hogy azzal büntette diákjait, hogy alsóneműre vetkőztette őket az osztály előtt. Az esetet a nyáron jelezték a szülők az iskola vezetésének, de érdemi lépések nem történtek, egészen addig, amíg egy szülő fel nem hívta az ATV Híradó figyelmét a történtekre. A tankerület végül pénte
szept. 21
10:15
Tetőzött a Duna Budapestnél: látványos videón a hatalmas víztömeg (Blikk)
Hajnali 5 órakor tetőzött a Duna a fővárosban. Már Budapesten és a felsőbb szakaszokon is apad a folyó - derült ki a Vízügy méréseiből, amelyekről az Időkép számolt be.
szept. 21
10:15
A CÖF jogásza, Lomnici Zoltán lekádárkegyenc-unokázta Magyar Pétert (Telex)
Magyar Péter nagyapját, Erőss Pált még Schmitt Pál is kitüntette köztársasági elnökként.
szept. 21
10:27
Vízügy: Apadásnak indult a Duna Budapestnél (SzMo)
Minden idők negyedik legmagasabb árvizével is megküzdött a magyar főváros.
szept. 21
10:27
Mesés előadásokkal várják a Nyíregyházi Egyetemen (Nyíregyháza)
Harmadik alkalommal szervezi meg Őszi Meseegyetem című előadássorozatát szeptember 26-án a Magyar Népmeséért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem Óvó-és Tanítóképző Intézete.  A helyszín idén is a B épület nagyelőadója. A rendezvény célja a magyar népmese és műmese gazdag és egyedülálló világának őrzése, ápolása, népszerűsítése és társadalmi elfogad
szept. 21
10:29
Karácsony Gergely: Az árvízi védekezés legnehezebb napja jön, de Budapest felkészült (SzMo)
A főpolgármester szerint elvégezték a szükséges védvonali zárásokat és azok megerősítését, a főváros 100 százalékos felkészültségben várja a Duna tetőzését.
szept. 21
10:33
Visszatért a kötelező maszkviselés: a rengeteg fertőző beteg miatt lépett életbe a szigorítás (Blikk)
A fertőző megbetegedések számának emelkedése miatt péntektől kötelező a maszkviselés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház tagkórházainak fokozott kockázatú, járó- és fekvőbeteg-ellátást végző osztályain és részlegein. Az nem derült ki, hogy pontosan milyen fertőző betegségek miatt rendelték el a maszkviselést.
szept. 21
10:33
A rendőrség szerint nem történt kényszerítés a BME gólyatáborában (Telex)
Nem indítanak nyomozást a diákok megalázó bánásmóddal kapcsolatos beszámolói alapján.
szept. 21
10:39
A fővárosi Duna-szakaszon irányította a védekezést Orbán Viktor (Demokrata)
A területen dolgozó vízügyesek jelentése szerint a töltések mindenhol bírják a nyomást.
szept. 21
10:45
Rétvári Bence: rendőrségi drónok és lovasrendőrök is segítik a védekezést (Demokrata)
Rendőrségi drónokkal figyelik és követik a víz terjedését.
szept. 21
10:45
Elkezdődött a pedagógusok kötelező vizsgáztatása a Nemzeti alaptantervből (Telex)
A vizsga sikeres teljesítéséhez húsz kérdésből tizenötre kell helyesen válaszolniuk, legkésőbb jövő január 31-éig.
szept. 21
10:51
Hamarosan tetőzik a Duna Budapestnél (Demokrata)
Vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál.
szept. 21
11:27
Máltai Szeretetszolgálat: minden hajléktalant sikerült kihozni az árvízzel fenyegetett területekről (SzMo)
Kedd óta menti a szolgálat a hajléktalanokat a Hajógyári-szigeten. Az állatvédő civil szervezetek segítőivel közösen a szigeten kutyájukkal tartózkodó hajléktalan embereket is elhelyezték.
szept. 21
11:33
Nemsokára tetőzik a Duna a fővárosban: látványos videón a hatalmas víztömeg (Blikk)
Órákon belül tetőzhet Budapestnél a Duna, amelynek vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
szept. 21
11:39
Ennek a rendőrnek mindenki engedelmeskedett: karácsonyi ajándék volt az első lámpa Budapesten (Blikk)
Ma már közömbösen suhanunk el alatta, élvezzük a zöldhullámot, vagy ha előttünk vált éppen pirosra, halkan káromkodunk. Pedig egykoron csodálat tárgya volt, sokan csak azért kanyarodtak a villanyrendőr felé, hogy láthassák a XX. század egyik legjelentősebb közlekedési vívmányát. A közlekedési jelzőlámpa a világ egyik legismertebb, mindenhol azonos
szept. 21
12:09
Árvíz: elrendelték a másodfokú készültséget a Paksi Atomerőműnél (ATV)
Továbbra sem veszélyezteti a dunai árvíz az energiaellátás biztonságát - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
szept. 21
12:09
Elöntött a Duna egy hatalmas illegális szeméttelepet Csepelen, mindent visz a víz (SzMo)
A kerület polgármestere úgy hiszi, komoly feladatot jelent az illegális hulladék az ár levonulása után.
szept. 21
12:15
Nagy veszély leselkedik az autósokra az utakon ezekben a napokban: akár tragédiához is vezethet a figyelmetlenség (Blikk)
Újabb veszélyt hozhat az árvíz a magyar utakra, ugyanis a Duna ártereiből is menekülnek az üzekedő szarvasok. Az állatok ilyenkor nem néznek körül, mielőtt átmennek az úttesten, ezért fokozottan érdemes figyelni.
szept. 21
12:21
Még most kell kiélvezni a vénasszonyok nyarát: jövő héttől újra berobban a valódi ősz (Pénzcentrum)
Ma reggelre 3 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet, északkeleten és az északi völgyekben lesz a leghidegebb. A csúcshőmérséklet 22 és 26 fok között alakul
szept. 21
12:21
Több mint nyolcezer liter üzemanyagot adott át a NAV a védekezésre (Demokrata)
Árvíz- és belvíz-védekezési készültség esetén az elkobzott üzemanyagok átadhatók a jogszabályban meghatározott szerveknek.
szept. 21
12:21
Ötévente bejön a kertbe, tízévente a házba (Telex)
Leányfalu és Tahitótfalu már túlvannak az árvíz tetőzésén, a helyiek már csak azt várják, hogy elvonuljon az ár.
szept. 21
12:27
"Megállás nélkül hívnak ismerősök és ismeretlenek" – Havas Henrik Kisorosziban ragadt az árvíz miatt (SzMo)
A település polgármestere korábban azt nyilatkozta, legalább egy hétig a szárazföldtől elzártan kell élniük a helyieknek. A Tanár úr egy posztjában azt írta, erre számítani is lehetett.
szept. 21
12:33
Fokozódik a helyzet a Római-parton: elöntheti a földszinti lakásokat a hatalmas víztömeg (Blikk)
.
szept. 21
12:33
Az árvíz fenyegeti a leukózisos és Aids-es cicáknak menedéket nyújtó Macskaházat (SzMo)
Az előrejelzések szerint ma vagy holnap betör a Lupa tó közelében található Macskaházba a víz, és még ki tudja meddig nem vonul el az ár a ház közeléből.
szept. 21
13:09
Brutáis baleset ért egy magyar sportolót Svácjban, a következő pár óra meghatározó lesz (ATV)
Több helyen arccsonttörést szenvedett Kempf Zoltán, a magyar BMX freestyle egyik legnagyobb alakja a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon.
szept. 21
13:21
200 szobás szállodát épít a VI. kerületben egy lengyel befektető (444.hu)
A Puro Hotels jellemzően négycsillagos, modern szállodákat üzemeltet.
szept. 21
13:27
Még javában tart a védekezés, de máris új feladatot ad az árvíz (Infostart)
A dunai árhullám lassú levonulását követően újabb, fontos feladat vár a folyam mentén élőkre.
szept. 21
13:27
Videón, ahogy a Duna elfoglalta a Margitszigetet, a rakpartok pedig teljes szélességükben eltűntek a víz alatt (SzMo)
Várhatóan szerdától a Duna eléri a 620 centimétert, így újranyithatják a rakpartokat, ami nagy könnyebbség volna a fővárosban közlekedőknek.
szept. 21
13:39
A budapesti árvíz a levegőből (Telex)
Sztraka Ferenc fotóin a főváros és a Csepel-sziget.

Keresés