Az elmúlt évtizedek legfontosabb tartományi választásait tartották a hétvégén Németországban. Az eredmény hatásai azonban a következő napokban lesznek igazán érezhetőek. Nagy meglepetés nem történt, ahogyan az már régóta várható volt, Türingiában a patrióta, jobboldali, bevándorlásellenes AfD megszerezte első tartományi győzelmét. Politikai földren
Három hónapja nem kapnak fizetést a Balmazújvárosi Önkormányzat dolgozói. Sokan már hitelből élnek, van, akinek lassan már ételre sem futja. A polgármester szerint a Fidesz-frakció akadályozta meg, hogy a testület elfogadja az idei költségvetést. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pedig úgy látja, a polgármester nem hajlandó a képvi
Gázolás miatt nem járnak a vonatok Nagykanizsa és Nagyrécse között, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon késésekre kell számítani - közölte a Mávinform kedden kora reggel a Facebook-oldalán.
A miniszter szerint Magyarországnak és Közép-Európa nemzeteinek meg kell kötniük a maguk szövetségeit, "hogy soha többé ne legyenek kiszolgáltatva a birodalmak kényének, kedvének".
A Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése miatt tüntettek az intézmény diákjai, pedagógusok, szülők és szimpatizánsok hétfőn este Budapesten, az oktatásért felelős Belügyminisztérium épülete előtt.
Gázolás miatt nem járnak a vonatok Nagykanizsa és Nagyrécse között, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon késésekre kell számítani - közölte a Mávinform kedden kora reggel a Facebook-oldalán.
Egészen jövő márciusig Ismét meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány. A válsághelyzet miatti különleges jogrend értelmében a kormány rendkívüli felhatalmazást kap az országgyűléstől, s például olyan rendeleteket fogadhat el, amelyekkel felfüggesztheti bizonyos törvények alkalmazását.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kalányos Gábor július közepén tűnt el, a fülében polippal, amely kezelés nélkül könnyen átterjedhet az agyra. Élettársa, Adrienn nagyon aggódik a férfiért, akit utoljára a pécsi kaszinóban láttak.
Legó-val fogadták a nézelődőket és értékes ajándékot nyerhettek az forgatag érdeklődői. Augusztus 29 - szeptember 1. között - immár harmadik alkalommal - mutatkozott be Nyíregyháza Marosvásárhelyen, a Vásárhelyi Forgatagon. A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt-vel közösen mutatta be a város turisztikai attrakcióit.
A díjazottak között megtaláljuk az Aranylakodalmat, illetve a Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén című előadást is. Ami a nézőszám miatt azonban rendkívül fontos, a 23. Vidor Fesztivál valamennyi színházi versenyprodukcióját telt házzal fogadta a közönség. Az pedig bizonyára még a zsűrielnököt is meglepte, hogy bekerült a díjazottak közé!
Az elmúlt 20 évben minden esztendőben megszervezték "Ez a mi napunk" címmel a speciális programot. A cél az volt, hogy kellemes időtöltést szervezzenek a térségben élő fogyatékos gyermekeknek és felnőtteknek a Nyíregyházi Állatparkban, emellett pedig ráirányítsák a figyelmet a károsodással, fogyatékossággal, rokkantsággal született és ezekkel élő e
A klímaváltozás nemcsak az időjárásban, hanem a természetben is jelentős változásokat hoz. Magyarországon egyre több új bogár és rovar jelenik meg, amelyek a melegedő éghajlatnak köszönhetően gyorsan elszaporodnak, károkat okozva a növényzetben. Az agráriumban már jól láthatók ezek a változások, és az erdőkben is egyre gyakoribbak az invazív rovaro
A lombkoronasétányok után egy futópálya borzolja a kedélyeket Nyíradonyban. Tasó Béla polgármester szerint nehezen érthető, hogy ez miért érdekli a sajtót.
A mobiltelefonok oktatási célra történő használata továbbra is támogatott – jelentette ki Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár a Hír TV-ben.
A szakértő szerint előfordulhat, hogy az erőszakos fantáziáknak helyet adó oldal áldozatai egy buszra sem mernek majd felszállni. Nagyon nem mindegy, hogyan reagálnak a hatóságok, és milyen nyomást helyez a döntéshozókra a társadalom.
Eljárás indult egy nővel szemben, aki vasárnap meg akarta ölni a vele haragos viszonyban levő testvérét. Az ügyészség indítványozta a nő letartóztatását – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden.
Hamisított e-mailben élnek vissza Müller Cecília országos tisztifőorvos nevével - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden.
Gordon Ramsay is elképedt volna a kecskeméti kínai étteremben látható állapotokon, pedig épp elég koszos és szutykos étteremmel volt dolga a műsoraiban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai romlott ételmaradékokat, hűtőből kimászó bogarakat és döglött rágcsálókat talált egy ellenőrzés során.
Olyan volt a sorsunk, mint az országé. Voltak reményteljes pillanatok és voltak bukások, nem is egyszer, hanem sokszor. De ma is itt vagyunk. 30 év után.