Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter és Karácsony Gergely főpolgármester ma reggel egymás mellett ülve hallgatta Láng Istvánnak, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatójának beszámolóját a Belügyminisztériumban. Ezután a miniszterelnökkel együtt az árvízvédelmi operatív törzs tájékoztatta az embereket az árvízi védekezéss
Többletforrást biztosít a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a röszkei, a tompai és a hercegszántói állomány bővítésére, korszerű technikai eszközök beszerzésére - jelentette be az MTI-nek szerdán megküldött közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).
Orbán Viktor megerősítette, a védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakaszában járunk. Ez az időszak a legnehezebb időszak, ami körülbelül egy hétig, 8 napig tart.
Menekülőutakat nyitnak a Pilisben, Pilismarót, Dunabodány, Tahi és Leányfalu védekezéséhez még várnak önkénteseket, Kisorosziban viszont van rutin. A kormányfő szerda reggel rendkívüli tájékoztatót tartott az árvízi helyzetről.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közösségimédia-oldalán jelentette, hogy az árvízi védekezés miatt tizenkét helyszínen vannak jelen hivatásos katonák és a területvédelmi tartalékosok.
A dunai árhullám Dévénynél tart, Budapesten várhatóan szombat délután, este tetőzhet a folyó a 2013-as vízállásnál 40-50 centiméterrel alacsonyabban, 846 centiméteren; a budapesti rakpartokat valamikor a jövő hét közepén nyithatják újra - mondta a miniszterelnök szerda reggel Budapesten sajtótájékoztatón.
A hétvégi esők és a rendkívüli hideg miatt több mint háromszáz fecskét fogadott be egy nő Bőnyben. A madármentő telefonja szinte megállás nélkül csörgött, Kok Annamáriához alkalmanként 4-5 madarat hoztak.
A MÁV új vezérigazgatója, Hegyi Zsolt interjút adott az ATV Start című műsorában, ahol részletesen beszélt a vasúttársaság előtt álló kihívásokról és tervekről. Az interjú fő témái között szerepelt a vonatok késéseinek csökkentése, a vasúti infrastruktúra fejlesztése, valamint a kalauz nélküli vonatok bevezetése.
Megkezdődött az árvízi védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakasza, ami a számítások szerint jövő hét csütörtökig tart – közölte a miniszterelnök sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten. Orbán Viktor azt mondta: kedd éjjel, szerda hajnalban belépett Magyarország területére az árhullám várhatóan legmagasabb vízszintje, mostantól az a feladata a víz
Várható olvasási idő: 2 perc Orbán Viktor elmondta, hogy az árvízi védekezésben résztvevők magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat. Fontos bejelentéssel kezdte Orbán Viktor. A dunai árhullám Dévénynél tart, Budapesten várhatóan szombat délután, este tetőzhet a folyó a 2013-as vízállásnál 40-50 centiméterrel alacsonyabban, 846 centiméteren;
Szeptember 6-án egy fiatal pécsi férfi rejtélyes körülmények között eltűnt édesanyja osztotta meg a hírt a 29 éves férfi közösségi oldalán- szúrta ki a Telex.
Az éjszaka folyamán a legintenzívebb árvizi védekezés a Lajtán volt - mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, aki ismét az InfoRádió rendelkezésére állt.
A miniszterelnök jelezte: a Duna és a Lajta mosonmagyaróvári szakaszánál 12 kiemelt állami helyszínen folyik védekezés, töltésmagasítás, fóliázás, nyúlgátépítés.
A Magyar Honvédség alakulatai jelen vannak a gátakon, átgondolt, terv szerinti feladatokat végeznek – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Elmondta, egy esetleges gátszakadásra is felkészültek, de reméli, hogy ekkora baj nem lesz. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a Magyar Honvédség az utóbb
Kedvezményesen, mindössze 200 forintért vásárolhatják meg októbertől a diákok a helyi buszjáratokra érvényes bérletüket Szolnokon - közölte a város polgármesteri hivatala kedden közleményben az MTI-vel.
Várható olvasási idő: 3 perc Időjárás: Végre eltűnik az eső és a hűvös is napközben. A hétvégén szinte zavartalan napsütésben sütkérezhetünk majd Magyarországon.
Komoly, fontos sikernek nevezte Orbán Viktor, hogy 2013 után 435 milliárd forint értékben hajtott végre a kormány árvízvédelmi fejlesztéseket, beruházásokat.
Az előző évhez képest kiemelkedő számú vendéget fogadhattak az elmúlt nyolc hónapban a nyíregyházi fürdőkben, erről számolt be a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója. Matavovszky Dániel elmondta: a strandidőszak hivatalosan is véget ért, így a múlt héten bezártak a kültéri medencék, a fürdő szokásos őszi programjai azonban az év további részében
Várható olvasási idő: < 1 perc Feltűnően sok a hasonló eset a MÁV-nál szerdán. A Mávinform oldalát az elmúlt órákban szinte ellepték a hasonló bejegyzések. Egy a közös mindben: a lényegük az, hogy valamelyik vonalon járműhiba – tehát nem az árvíz az ok – pótlóbuszok közlekednek. Nézzünk néhány példát a MÁV működéséről utóbbi órákból: Kevéssel éjfél
Magyarországon is hatalmas károkat okoz az árvíz, és még nincs itt a vége. A Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója beszélt az árvízkárokról biztosítói szempontból.
Összekötik Szegednél a budapesti és a szabadkai vasutat, hogy a magyar és a szerb főváros között közvetlen kapcsolat jöjjön létre. A fejlesztésnek épp csak egy 19. század közepi műtárgy látja kárát.
Szombaton tetőzhet Budapesten az elmúlt évek legnagyobb árvize. Ugyanakkor a Duna mentén található ivóvíz-termelőkutak és így az ivóvízellátás biztonságban vannak, véli a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakembere. Az ökológus szerint ilyenkor a legfontosabb természetesen az árvízhelyzet kezelése, de hosszú távon a víz megtartására is gondolni kell
Februárban már megítéltek nekik egy 265 millió kártérítést, de az óvoda jogi képviselője az akkori ítélet hatályon kívül helyezéséért, és a kártérítés összegének csökkentéséért fellebbezett.