A keresztény szolidaritás megható gesztusának lehetünk tanúi: a Hungary Helps – Magyarország segít program támogatásával Magyarországon tanuló, üldözött vagy válságövezetekből származó keresztény fiatalok a magyarok iránt érzett hálájuk kifejezéseképpen önkénteskedve vesznek részt a gátjainkon az árvízi védekezésben – írta Azbej Tristan, a Külgazda
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia az általa ásott szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
Dunabogdány is felkészült az évtized árvizére. A településen több százezer homokzsákkal védekeznek a folyó ellen. Dunabogdány polgármestere a Facebook-oldalán tájékoztatott az aktuális helyzetről. Az InfoRádió meg is kérdezte Schuszter Gergelyt.
Magyarországon a hadsereg legnagyobb modernizációs programja zajlik a NATO céljainak megfelelő új eszközök beszerzésével, és toborzókampányokat is indítottak.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök arra kérte honfitársait, hogy ne essenek pánikba, ha német katonák lengyel területre lépnek, mivel ők az árvízvédelemben fognak segíteni – idézte a kormányfőnek a válságstáb ülésén tett nyilatkozatát csütörtökön a Polsat lengyel tévécsatorna. "Amikor német katonákat látnak (lengyel területen), arra kérem önöket, h
Tetőzéshez közeli állapotban van a Duna Gönyűnél - mondta az InfoRádiónak a település polgármestere. Major Gábor a Győr-Moson-Sopron vármegyei község árvíz elleni védekezéseinek aktualitásairól beszélt.
Felidézte, hogy a unió 2013-ban indította el az ifjúsági garanciaprogramot, amelyet 2020-ban a digitális és a zöld készségek területével megerősítettek.
Megérkezett a kormány válasza, amelyben kifejtették, hogy hány műtét maradt el összesen a kánikulákban meghibásodott klímák miatt. A feljegyzéseik szerint összesen 191 ilyen műtét volt, azonban a válaszból kiderült, hogy csupán július 23-től kezdődően számolták az elmaradt műtéteket. Ebbe az időszakban nem esett bele az idei nyár első két hőségriad
Izgalmas hírek érkeztek a motorsport szerelmeseinek: A Balatonfőkajár mellett fekvő, vadonatúj Balaton Park versenypályán jövő júliusban a Superbike-világbajnokság, augusztusban pedig a gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) mezőnye száguld majd.
A főtanácsadó kitért arra is, hogy az orosz-ukrán háború és a migráció hatásainak szorításában mind sürgetőbbé válik a foglalkozás a kisebbségek jogainak kérdésével.
Strasbourgban, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának (AFCO) csütörtöki ülését követően Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter bejelentette, hogy Magyarország nem tervezi befizetni az Európai Unió Bírósága által kiszabott napi egymillió eurós bírságot a migrációs irányelvek megsértése miatt.
Már a Duna hazai szakaszán tetőzik az árhullám, vagyis a következő napokban kapja a magyarországi védműrendszer a legnagyobb terhelést. A nehéz helyzetben számos Békés vármegyei önkéntes lépett akcióba, és nyújtott segítséget az ott élőknek. Kovács József országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy egy jelentős önkéntes csapat érkezett a térségb
A Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemeltető E.ON Hungária Csoport is részt vesz az árvízi védekezésben. Ahol a magas vízállás indokolja, biztonsági okokból, az érintett hatóságokkal egyeztetve, azonnal kikapcsolják az áramot. Az elmúlt napokban már több mint 150 helyen kellett beavatkoznia az áramszolgáltatónak az árvíz miatt leg
Leányfalun is elkészült a védmű. A Dunakanyar déli végén, a Duna jobb partján fekvő település polgármestere szerint felkészültek a folyó áradására. Adorján András a 11-es út mellett tájékoztatta az InfoRádiót az aktuális helyzetről.
Vége a nyári szezonnak, így a Balatonnál szokásos módon szeptember közepével a vendéglátóhelyek jelentős része tavaszig bezár. Sok étterem, viszont úgy tűnik, már nem is nyit ki újra a jelenlegi formájában 2025. tavaszán. A Pénzcentrummal megnéztük az aktuális hirdetéseket és több kultikus balatoni helyet is találtunk az eladó ingatlanok között.
Magyarország az uniós bíróság által hozott migrációs ítéletében kiszabott bírságot nem fogja befizetni, törekszik arra, hogy megoldja ezt a kérdést, ezért megkezdte a tárgyalásokat, hogy a napi egymillió eurós bírság megszűnjön – közölte európai uniós ügyekért felelős miniszter Strasbourgban, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága (Afco) ülé
A Demokratikus Koalíció kezdeményezi a Kulturális Bizottság összehívását a Nyírmeggyesen levetkőztetett gyerekek ügye miatt. Az esetről az ATV Híradója számolt be elsőnek.
A gátszakadás veszélyével néznek szembe Dunaalmás lakói a Komárom-Esztergom vármegyei kisközség külterületén. Lakóépületeket egyelőre nem veszélyeztet a víz, jelenleg öt szivattyúval dolgoznak, a tetőzést péntekre várják - mondta az InfoRádióban Makay Tibor polgármester.
1032-en vannak most a Duna áradása által fenyegetett Kisorosziban, de mindenki biztonságban van, mert a védekezés hatékony és eredményes – mondta a miniszterelnök.
Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) alelnöke az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. Rétvári Bence
Az uniós ügyekért felelős miniszter többek között ezt írta az X-en: "Míg Németország a múlt héten ellenőrzéseket vezetett be a határain, Magyarország nem jelentette be, hogy ezt tervezi."
Magyarország az uniós bíróság által hozott migrációs ítéletében kiszabott bírságot nem fogja befizetni, törekszik arra, hogy megoldja ezt a kérdést, ezért megkezdte a tárgyalásokat, hogy a napi egymillió eurós bírság megszűnjön – közölte európai uniós ügyekért felelős miniszter Strasbourgban, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága (AFCO) ülé
Erdei úton lehet csak eljutni a Máltai Szeretetszolgálat pilismaróti idősek otthonához, amely a dunai árvíz miatt közúton megközelíthetetlenné vált. Az intézményben tartózkodó száz lakó biztonságban van, ellátásuk megoldott - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön az MTI-vel.