2025. október 3. péntek

okt. 3
20:42
Gyula Tv Híradó 205. 10. 03. (Gyulatelevízió)
Témák: A vízhiányos területek feltöltése érdekében működnek együtt magyar és romániai vízügyi szakemberek. A pénteki, gyulai tanácskozáson a Berettyó és a Sebes-Körös térsége került a középpontba. Ebben a félévben a szépirodalom, a rádiótörténet és a mentális egészség témaköreivel foglalkozik a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusán működő nyugdíjas ak
okt. 3
20:48
Újra megkapja a támogatást a Neumann János Egyetem, miután az előzőt eljátszotta az MNB alapítványa (444.hu)
Be kell fejeződnie annak a kampusznak.
okt. 3
21:06
Juhász Péter élő adásban mondta el: négy új tanú jelentkezett nála (ATV)
Juhász Péter, az Együtt volt politikusa péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy öt órán át hallgatta ki tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség a Szőlő utcai üggyel összefüggésben. Az ügyészségen elmondta: nála jelentkezett négy tanú, akik egy másik, budapesti intézettel kapcsolatos ügyben tettek bejelentést.
okt. 3
21:12
"Minden esetben Orbán Győző utalt" – megszólalt a Mészáros-Orbán kapcsolatról Mészáros Lőrinc cége (SzMo)
Orbán apja 2011-ben vette a birtokot, Mészáros cége tíz év bért előre lerakott. A TI szerint ez súlyosan összeférhetetlen, miközben a Mészáros-csoport feljelentést tett.
okt. 3
21:24
Elindult az NNGYK idei légúti figyelőszolgálata, de már most a Covid tarol (Infostart)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tudományos igazgatója, Galgóczi Ágnes az InfoRádióban arról beszélt, hogy mettől meddig és milyen intenzitással figyelik az akut és súlyosabb légúti megbetegedéseket, a kórokozók jelenlétét, illetve szót ejtett a jelenleg legtöbb légúti panaszt okozó Covid-19 betegségről is.
okt. 3
21:24
Három napja nincs víz egy híres magyar kórházban, zacskókat húztak a csapokra (ATV)
Közleményt adott ki a kórház, biztosított a mosakodási és az ivóvíz is.
okt. 3
21:42
Magyarország az európai országok közül a legbiztonságosabb (Demokrata)
Itt érzik magukat az emberek a legnagyobb biztonságban.
okt. 3
22:18
Áder János: az atomenergia fontos a tiszta környezet megteremtéséhez (Infostart)
A fosszilis energiahordozókról való leválás nem fog sikerülni atomenergia felhasználása nélkül - mondta Áder János volt köztársasági elnök pénteken Pakson, a paksi atomerőmű alapkőletételének 50. évfordulója alkalmából tartott sajtóeseményen.

Keresés