A mentős a beteg mögött állt, majd váratlanul hátulról támadott. A férfinak állítólag tönkrement a házassága, bánatában mehetett a vasútállomásra, vélhetően azért, hogy véget vessen az életének.
Nem a gyár létezésével van gond, hanem azzal, hogy a hatóságok nagyon engedékenyek voltak a működésével kapcsolatban - mondja Szegedi Ákos, a civil szervezet elnöke, amely pert nyert a gödi akkumlátorgyár ellen. A gyárnak szerintük most le kell állnia.
A keddi mentelmi szavazás után csütörtökön újra beindul a "brüsszeli mosoda", akit csütörtökön tisztára kell mosni, az nem más, mint maga az Európai Bizottság elnök asszonya, Ursula von der Leyen. Ezt közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán, ahol a Békemenet is szóba jött.
Egy vezető beosztású nógrádi kormánytisztviselőt értek lopáson a balassagyarmati Lidl önkiszolgáló kasszáinál, miután csak egy mikrohullámú sütőt fizetett ki, több tízezer forintnyi árut fizetés nélkül vitt el. A férfi beismerte tettét, de az ügyészség elutasította, hogy közvetítői eljárással, bírósági ítélet nélkül zárják le az ügyet.
A lopások miatt fel kellett venni egy biztonsági őrt a szegedi okosboltba: a Coop Szeged Zrt. vezérigazgatója szerint ugyanakkor a személyzet nélküli üzletben a visszaélések aránya pedig nem magasabb, mint a hagyományos üzletekben. A biztonsági felügyelet csak ideiglenes intézkedés, hosszabb távon megszüntetik a jelenlétét.
Radnai Márk szerint az önkéntest szeptember 12-én azonnali hatállyal eltávolították a szervezetből, és személyes adatokkal való visszaélés miatt rövidesen feljelentést tesznek.
Nagy értékű lopást követett el egy balassagyarmati Lidlben egy kormányhivatal magas rangú munkatársa. A kormánytisztviselő ellen büntetőeljárás folyik. Az ügy körülbelül egy hónappal ezelőtt történt, és mivel a lopás értéke meghaladta az 50 ezer forintos szabálysértési értékhatárt, büntetőeljárás indult ellene – számol be a Blikk.hu. Ha lopáson kap
Lezárult a 2025-ös Nagy Olvasás Kihívás gyulai megmérettetése, az eredményeket kedden hirdették ki a városi könyvtárban. Ebben az évben hat gyermek és harminchárom felnőtt teljesítette a játék feltételeit. Meglepően sokat jelentkeztek az idén februárban a Nagy Olvasási Kihívásra, ugyanakkor az induláshoz képest kevesen teljesítették azt szeptember
Újabb váratlan esemény történt a Sztárbox háza táján. Kocsis Dénes vállsérülése miatt nem tud részt venni a bunyózásban. Mutatjuk, ki lép a helyére. A népszerű műsor, a Sztárbox aktuális érdekességeiről a Mosthir.hu oldalain is beszámolunjk. Legutóbb Bódi Bence pontozással legyőzte G.w.M-et a férfi középsúlyúak mezőnyében. Kulcsár Edina, a rapper f
Friss számok vannak az Otthon Start programról, közlés érkezett a vállalkozásoknak, a minimálbérből élőknek és az szja-mentességben érintetteknek is. Gulyás Gergely tájékoztatott az európai politika állásáról, a gyermekvédelem extra támogatásáról és a rendőrök lakhatási programjáról. A nemzeti konzultációról is vannak adatok, ahogy az október 23-ai
Miskolcon áthelyezték az ország egyetlen hivatalosan kijelölt türelmi zónáját, amely mostantól közelebb került egy speciális gyermekotthonhoz, ahol bántalmazott és lelkileg sérült kislányok élnek. Az önkormányzat szerint az új helyszín jobb infrastruktúrával rendelkezik, az ellenzék és gyermekvédelmi szakemberek viszont az aggályaikat fejezték ki a
A Kossuth téren mond beszédet Orbán Viktor október 23-án, január 1-től béremelést kapnak a szociális szféra dolgozói, és Gulyás megkérdezi Varga Juditot, hogy mit gondolna a visszatérésről. Kormányinfó, percről percre.
Október 9-én, csütörtök délelőtt, ezúttal rendkívüli időpontban, 9 óra 30 perctől tart kormányinfót Gulyás Gergely és Vitályos Eszter. A sajtótájékoztatón kiderülhet, hogy az Orbán Viktor Facebook-posztja szerint is sokáig tartó szerdai kormányülésen mi mindenről döntött a kabinet.
Több hétig nem működött a veszprémi kórházban a röntgen Hadházy Ákos értesülései szerint. Pedig – a képviselő megfogalmazása szerint – az eszköz a mai napig az egyik legalapvetőbb diagnosztikai berendezés, így még az állatorvosi rendelőkben is nehezen elképzelhető, hogy ne működjön. A kórház recepciója szerint a problémát sikerült elhárítani.
Azután hívták be tanúkénti kihallgatásra, miután a Telexen beszámoltunk arról, hogy lezárták a nadapi erdőt, de kihallgatások már korábban is voltak az ügyben.
Zacher Gábor úgy megy nyugdíjba, hogy nem megy, de azért a mentőszolgálat dolgozói rendeztek neki egy megható búcsúztatót. A közkedvelt főorvos meg is hatódott, alaposan.
A külügyi tárca vezetője szerint az Európai Bizottság elnöke rengeteget ártott Európának, a kontinens elveszítette a békéjét és a világpolitikai súlyát, viszont az EP képviselői nem fogják leváltani a bizalmatlansági szavazáson.
Délelőtt fél tíztől Kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Az eseményen szokás szerint a kormány legfrissebb döntéseit ismertették, melyek között helyet kapott néhány gazdasági intézkedés, mint például az Otthon Start Program friss részletei, az anyák SZJA-mentessége, valamint a t
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón beszámolt az Otthon Start Program sikeréről, a vállalkozások hitelezéséről, a háromgyermekes anyák adómentességéről és a minimálbérről, az Európai Parlament mentelmi jogi döntéseiről és az október 23-i megemlékezésekről.
Decemberben indulhat újra a vasútközlekedés a Vác–Balassagyarmat vonalon, miután szeptemberben kisiklott egy vonat Magyarkútnál. Addig buszokkal oldják meg a közlekedést. Az ügyben a MÁV és a rendőrség is nyomoz, egyelőre egyik sem jutott eredményre.
A szeptemberi választás előtti hónapokban feltűnően megnőtt a településre bejelentettek száma, még a nyertes polgármesterjelöltnek is csak pár nappal korábban lett magyarföldi címe.
Majka őszintén beszélt arról, hogyan tért vissza az RTL-hez. Majoros Péter azt is elárulta, miért döntött a váltás mellett. Nemrégiben arról cikkeztünk itt a Mosthir.hu-n, hogyan verték át Majkát az RTL stúdiójában. Szeptember 29-én startolt a vadonatúj kvízshowja, a Tizenkét okos ember, melynek felvételein történt az ominózus eset. Megszólalt most
A miniszter a kormányinfón reagált arra, hogy a TISZA Párt szerint az egyik önkéntesük a titkosszolgálat beépített embere volt, ő lehet a felelős a személyes adatok kiszivárgásáért.
Megszűnik tisztsége annak a magas rangú kormánytisztviselőnek, akit a közelmúltban bolti lopáson értek Nógrád vármegyében – erősítette meg a sajtóinformációkat a területfejlesztési miniszter.
Arról is érdeklődtünk, miért hívták meg Bede Zsoltot a Digitális Polgári Körök show-jára, és hogy tettek-e feljelentést az állítólagos puccskísérlet miatt. (Nem.)
Gulyás Gergely az ATV kérdésére a Kormányinfón elmondta, hogy az ipari termelés visszaesése elsősorban az európai autóipar válságának köszönhető. A miniszter szerint Varga Juditot mindenre alkalmasnak tartja, Radnai Márk titkosszolgálati elméletét pedig orvosi kezelést igénylő állításnak nevezte.
Gulyás Gergely jövő kedden találkozik Varga Judittal, akit szerdán egy videóban biztatott a visszatérésre. A kormányinfón elhangzott, hogy kiigazítják az Otthon start szabályait, rendkívüli intézkedésként 17 milliárdot kapnak az állami szociális intézmények. És Pride volt a pécsi Pride?
Már hat napja rejtély, hova tűnt el nyomtalanul egy népszerű matematikatanár a főváros XIV. kerületi otthonából. Mikovicz András imádott túrázni és az eddigi információk szerint a Pilisbe vezetnek a szálak. A családja, a speciális kutató-mentők és a rendőrség is nyomoz utána, ám egyelőre nem sikerült megtalálni. Hátborzongató, hogy a bő húsz nap ke