Két német eredetű, második világháborús repeszaknagránát került elő földmunkák során a Tatabányát és Tarjánt összekötő úton. A robbanóeszközök nem kilőtt állapotban voltak, így a tűzszerészek biztonságosan elszállították őket. A művelet idején nem volt szükség útlezárásra.
Miközben Magyarországon már elindult a fűtési szezon, Európa déli részein továbbra is nyárias időjárás uralkodik. Októberben számos olyan úti cél elérhető, ahol 20-28°C-os nappali hőmérséklet várja az utazókat, köztük több olyan is, amely autóval is megközelíthető. A magyar utazók körében egyre népszerűbbek az őszi időszakban is meleg, ár-érték ará
Nem láthattak még ilyen felfújható minikajakot a magyar vízi rendőrökön, mint amilyennel Niklas, a német utazós tartalomgyártó próbált beevezni Budapestre. Amikor közelebbről szemügyre vették a különös járművet, hirtelen magyarra váltott az addig tört angollal kommunikáló rendőr, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal adott hangot meglepettségének.
Szabó Gergely rendőr főtörzsőrmester búcsút intett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, ahol az elmúlt években nemcsak a szolgálatban, hanem a BRFK podcastjének egyik meghatározó műsorvezetőjeként is fontos szerepet töltött be. A közösség, amelyben dolgozott, megható posztban köszönt el tőle, méltatva humorát, kreativitását és azt, hogy mindig szám
Igazi legendákkal találkozott az rtl.hu stábja a Sztárbox közönségében: Tasnádi Péter elárulta, hogy ő még látta Müller Pétert bokszolni az MTK-ban, amihez volt egy-két szava Csötönyi Sándornak, a Magyar Ökölvívó Szövetség egykori elnökének is.
"Ha Varga Judit visszatérne, de már csak azzal is, hogy állandóan szó van róla, a Fidesz ismét magára rántja a kegyelmi botrányt, a Völner-Schadl-Tóni-ügyet és a Pegasus-botrányt is" - fogalmazott a politikai elemző.
A Budapest Környéki Törvényszék megsemmisítette a gödi Samsung-gyár összes működési típusú környezetvédelmi engedélyét. Csárdi Antal független országgyűlési képviselő szerint a civil kurázsi példátlan sikert aratott, ám a gyár jövője most bizonytalan.
A Nobel-bizottság bejelentése alapján a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat a gyulai születésű író, Krasznahorkai László kapta „apokaliptikus rémület közepette is a művészet erejét megerősítő, lenyűgöző és látomásos életművéért.” Krasznahorkai László 1954. január 5-én született Gyulán, a gyerekkorát is itt töltötte. Már fiatalon erős érdeklődést mutatott
A gyülekezés reggel 9 órától kezdődik az Elvis téren. A menet 10–11 óra között indul, az útvonal: Margit híd – Nyugati tér – Alkotmány utca – Kossuth tér.
A gyülekezés reggel 9 órától kezdődik az Elvis téren. A menet 10–11 óra között indul, az útvonal: Margit híd – Nyugati tér – Alkotmány utca – Kossuth tér.
Egyik pillanatról a másikra rúghatja ránk az ajtót a szörnyű igazság, éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos téma is a mellrák elleni küzdelem. A mellrák napjainkban a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése – világszerte és Magyarországon egyaránt. Hazánkban évente mintegy 8000 új esetet diagnosztizálnak, ez azt is jelenti, ho
Hatalmas az érdeklődés a szombaton bejelentett új, fix, évi 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitel iránt: a Bankmonitornál egyetlen hétvége alatt annyian regisztráltak vállalkozói hitelre, mint az azt megelőző teljes hónapban összesen. A Bankmonitor szakértői összeállították mire is kell figyelni az érdeklődőknek a Széchenyi Kártya Programmal ka
Hatalmas elismerést kapott Krasznahorkai László: a magyar írónak ítélték oda a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia az apokaliptikus, mégis mélyen emberi életművéért díjazta, amelyben a rettegés és a szépség különös harmóniában találkozik. A díjjal 11 millió svéd korona (közel 394 millió forint) pénzjutalom is jár. AZ elismerés hírére a kö
Bűncselekmény hiányában nem nyomoz a rendőrség a Magyarföldön szeptember 7-én lezajlott, a területi választási bizottság által tömeges betelepülések miatt törvénysértőnek tartott időközi polgármester-választás ügyében.
Sok turista kedvelt célpontja Bakonybél, a Gerence-patak partján elterülő kicsiny település. Az Északi-Bakony közepén található helység szépségével igazi gyöngyszem. Most a megújult buszmegállóját csodáltuk meg, mutatjuk fotókon. A Mosthir.hu oldalain pár hónapja arról számoltunk be, hogy Mórágyon egy részeg drogos férfi valamiért dührohamot kapott
Az érintett utcák lakói vágták át a nemzeti színű szalagot Zsadányban, ahol összesen három utcában, 64 millió forintból készül szilárd burkolat. Ezek közül kettő, a Szabadság és a Kossuth el is készült, csütörtök délelőtt ezt ünnepelték. Kónya István, a vármegyei területfejlesztési bizottság vezetője elmondta, a települések vezetésével folyamatos
Gyárfás Tamás felülvizsgálati kérelmet nyújtott be jogerős ítélete ellen, amelyről a Kúria fog dönteni. Ha a Kúria helyt ad a beadványnak, Gyárfás akár azonnal szabadon távozhat a börtönből.
Elio Di Rupo EP-képviselő szerint ha igaz a vád, "ez lenne az egyik legkomolyabb botrány, amely a tudomásunkra jutott". Egy belső munkacsoportot fognak alakítani az ügy kivizsgálására.
Több vasúti váltót is kicserélnek Budapest-Kelenföld állomáson csütörtöktől október 30-ig, emiatt változik több elővárosi és távolsági járat menetrendje is a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon - közölte a Mávinform a honlapján.
A veszprémi kórház szerint nem igaz, hogy hetekig ne működött volna a röntgen, mindössze csökkentett kapacitással működtek. Mint írták, a hibák észlelését követően azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, és szakembereik mindent megtesznek a probléma minél gyorsabb megoldása érdekében. Hogy mi okozta a fennakadást, és mennyi ideje tart, arról
Uborkával, káposztával és dinnyével pakolták tele a román kisbusz utánfutóját, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei hamar rájöttek, hogy bűzlik a rakomány.
Gyülekező reggel 9-kor, a rajt 10–11 között, a végpont a Kossuth tér, ahol aznap Orbán Viktor beszél. A Tisza Párt rendezvénye órákkal később kezdődik majd.
Sorra érkeznek a reakciók, miután Krasznahorkai László kapta idén az irodalmi Nobel-díjat. Lackfi János költő tömören és pontosan megfogalmazta, miért van hatalmas jelentősége annak, hogy újra magyar író érdemelte ki ezt a különleges elismerést.
Az Országos Mentőszolgálat egyik legismertebb alakja, Dr. Zacher Gábor mentőorvos a nyugdíjkorhatárt elérte, ám a egyelőre még gondolni sem szeretne a visszavonulásra.