Mintha Brüsszelben kicsit belebolondultak volna az eddigi öngyilkos stratégiába, és el akarnák vágni a kapcsolatokat Közép-Ázsiával is, de Magyarország tovább építi a gazdasági együttműködését a gyorsan fejlődő régióval – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A tárcavezető a magya
Új parkolási megoldásokat vezettek be a főváros több kerületében: a Corvin-negyednél félórás várakozóhelyek és ételfutár-parkolók, Újpesten K+R hely létesült. A Corvin sétány hivatalosan is gyalogos-kerékpáros övezetté vált – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Egy budapesti nő szerint édesapja méltatlan körülmények között halt meg a Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik osztályának VIP-részlegén, miközben havonta több százezer forintot fizettek a jobb ellátásért. A Blikk több hozzátartozó beszámolója alapján botrányos állapotokról és gyanús pénzmozgások kirajzolódásáról ír.
Tavaly összesen 135 milliárd forintot költött az állam a német nemzetiségi oktatás finanszírozására – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Érden. Soltész Miklós a 10 éves Pumukli német nemzetiségi óvoda tornaszobájának átadóünnepségén elmondta: 15 évvel ezelőtt mindössze egy tucatnyi óvoda v
Két angol úriember érkezik egy spanyol villába. Egyikük a nejével, Fay-jel, a másik, az idősödő sorozatszínész Howard pedig a nála húsz évvel fiatalabb Dodie-val. A párok mindössze egy kellemes hosszú hétvégét szeretnének eltölteni főnökük üresnek hitt, dél-spanyol tengerparton fekvő fényűző nyaralójában, ahol ráadásként még Raynor nyomozó és Kutya
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra. Egy jelenség, ami egyszerre szól önkifejezésről, közösségről és üzletről. Most a hazai fiatal alkotók, tervezők és vállalkozók is megmutathatják, mire képesek: elindult a Size-Up powered by Lounge Group, amely a sneaker- és streetwear-szcéna legígéretesebb új szereplőit keresi.
Miután nem jelent meg a munkahelyén egy budapesti férfi, a cég vezetője többször megpróbálta elérni, de nem járt sikerrel, ezért elment a férfi lakására, hogy meggyőződjön arról, minden rendben van. A férfi nem reagált a csengetésre, ezért a főnöke mentőt hívott. A segítség végül az ágy mellett, a földön talált rá a férfira, aki sztrókot kapott.
Ha Putyin és Trump tényleg Magyarországra jönne, a CZIN Bistro már teríti is az asztalt. A 16. kerületi étterem jelezte, hogy szívesen látja a két nagy hatalmú vezetőt, és még egy garantáltan békét hozó menüsorral is készülnének.
A rendszerváltás utáni Magyarország egyik legszerencsétlenebb beruházása volt a balatonfüredi görög falu, az 1994-ben indult projekt minden résztvevő számára vesszőfutásnak bizonyult, pedig az újabb és újabb szép elképzelésekből nem volt hiány. A görög falu története - amelyet szakértő segített megvilágítani a Pénzcentrumnak - tavaly véget ért, nem
XIV. Leó pápa fogadta az ágostonrendi rekollektus nővéreket és hangsúlyozta: örül Isten adta örömüknek, és arra buzdítja őket, hogy továbbra is járjanak az Úrral. "Ahhoz, hogy találkozzunk az Úrral abban az életben, amelyet oly örömmel fogadtunk, egy úton kell járnunk, ahogyan a zarándokok teszik" – mondta XIV. Leó pápa a Mexikói Föderáció ágostonr
A szülői elfogadást segítő szakmai műhelytalálkozót rendeztek kedden a Pánczél Imre intézményben. Az autizmus témakörében tartott előadás szülőknek és szakembereknek egyaránt hasznos tanácsokat fogalmazott meg. Több érintett szülő, gyulai pedagógusok és szakemberek vettek részt kedden, a Pánczél Imre EGYMI-ben rendezett műhelytalálkozón. Gujné Sz
Az IDEA Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Tisza Párt tovább növelte előnyét a Fidesz-KDNP-vel szemben, miközben mindössze három párt lépné át a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt egy esetleges választáson.
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Oroszország és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó előkészületeiről - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal pénteken Moszkvában.
Állandó tudósításokkal jelentkezik Liverpoolból a közmédia sportcsaládja, és a Premier League magyarországi jogtulajdonosa, a Spíler TV, amelynek köszönhetően a magyar sportrajongók első kézből, hiteles forrásból kapnak információkat Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin mindennapjairól, valamint a Liverpool FC életéről - tájékoztatta az
Erdőbényén, a Zemplén festői dombjai között rendezték a tájékozódási futók hosszútávú országos bajnokságát és az országos pontbegyűjtő csapatbajnokságot. A Veszprémi Honvéd SE kisebb létszámmal, de annál nagyobb elszántsággal vett részt a kétnapos megmérettetésen, és összesen négy arany-, három ezüst- és hét bronzéremmel zárta a hétvégét.
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Felkészült a fűtési szezonra az ország, másfél évnyi lakossági fogyasztásra elég gázt tároltak be a hazai tárolókba – mondta Steiner Attila energetikai államtitkár az Erőművek Éjszakája megnyitóján.
A Kreml a közeljövőben közzé fogja tenni a beszélgetés részleteit, ígérte Putyin szóvivője. Peszkov szerint Putyin és Donald Trump amerikai elnök találkozója a következő két héten belül megvalósulhat.
Az orosz elnök telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Oroszország és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó előkészületeiről – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal pénteken Moszkvában. Az orosz elnöki hivatal tájékoztatása értelmében magyar kormányfő a telefonbeszélgetés során kifejezte készségét, hogy biz
Májusban telepítettek két méhcsaládot a szakemberek a VKSZ Zrt. Haszkovó úti telephelyének hátsó udvarára – csütörtökön pedig beszámoltak az első szezon tapasztalatairól.
Azonos súlycsoportban van a Fidesz és a Tisza nyugdíjasoknak szánt intézkedéscsomagja, de a kormánypárt van lépéselőnyben. Ha ugyanazt a többlépcsős módszert választják Orbán Viktorék, amellyel a 13. havi nyugdíjat visszavezették, jókora politikai csapdát állíthatnak Magyar Péteréknek. Az ellenzéki párt abban bízhat, hogy több, nehéz helyzetben lev
A szakképzési rendszer átalakításával a kormány az elmúlt öt évben sikeresen lebontotta a sztereotípiát, hogy az nem ér annyit, mint a gimnázium – jelentette ki Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára pénteken, a Nulladik lépés elnevezésű vállalkozás ismereti roadshow
Az elemző szerint a miniszterelnök a globális színtér jelentős szereplőjeként próbálja láttatni magát, és ehhez kapóra jön neki a budapesti Trump–Putyin-találkozó. A külpolitikában amúgy is ő diktál, a Tisza csak igazodik, és inkább a korrupcióra és a gazdaság állapotára fókuszál.
Toroczkai László hangsúlyozta, hogy minden társadalmi réteget megszólító programjuk teljes paradigmaváltást kínál az eddigi kormányzati működéshez képest.
Donald Trump szerint két héten belül létrejöhet a találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Budapesten. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt csütörtökön.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára ezt pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videójában jelentette be: felkérte Domokos László átvilágítási szakértőt, hogy terjessze ki a vizsgálatát a Budapest Brand működésére is. Latorcai Csaba azt mondta, hogy az elmúlt napokban "riasztó és felháborító" hírek érkeztek a
Megállapodás született arról, hogy a Citibank folytatja magyarországi tevékenységének bővítését, így ez immár a kilencedik amerikai beruházás Donald Trump elnök januári hivatalba lépése óta – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
történelmi pillanatra készül. Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő a magyar fővárosban találkozhatnak, hogy az orosz–ukrán háború lezárásáról tárgyaljanak. Megnéztük, hogy milyen különleges autókkal érkezhetnek a világ legjobban őrzött vezetői!