Az üldözött keresztények segítéséről, illetve a Hungary Helps programról beszélt Azbej Tristan és Rétvári Bence csütörtökön az Aszódi Polgári Esten – számolt be róla a Kereszténydemokrata Néppárt hivatalos oldala. Azbej Tristan bemutatta, hogyan vált ez a kezdeményezés Magyarország keresztények melletti kiállásává és a nemzeti felelősségvállalás gy
Közel 30 tő kábítószer-hatóanyagot tartalmazó növényt nevelt a házában az a férfi, akit a Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai fogtak el a napokban. A férfi minden eszközt és kelléket beszerzett a hatékony termesztéshez, a virágzatából pedig napi rendszerességgel fogyasztott. Kábítószer birtoklása bűntettének gyanúja miatt indult eljárás ellene
Lázár szerint semmilyen hálózat nem bukott le még sosem. Azt mondta, hogy a kémkedés alapvetően kizárt szövetséges országban. Fogalma nincs, hogy Magyar Pétert ki figyelte meg, de kizártnak tartja, hogy a magyar szolgálatok.
A német rendőrségnél engedélyezik a Taser elektromos sokkoló pisztolyok használatát. A szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön hagyta jóvá az erre vonatkozó jogszabályt. A Taser sokkolók fájdalmas izomösszehúzódásokat okoznak, és átmenetelileg mozgásképtelenné teszik a célszemélyt. Ezekkel a sokkolókkal a rendőrök hatékony és arányos választ t
Október 23. nemzeti ünnep, így egyben munkaszüneti nap is Magyarországon. A kereskedelmi törvény alapján pedig az ünnepnapokon a nagyobb kereskedelmi üzletek zárva tartása általános gyakorlat, érvényesül az ünnepi boltzár. Mutatjuk, mi várható így az egyes áruházlánciknál a hosszú hétvégén. Gyakran előfordul, hogy a leggondosabb bevásárlás során is
Az elmúlt napokban felröppentek a találgatások, amelyek szerint Varga Judit visszatérhet a közéletbe. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter később találkozott a volt igazságügyi miniszterrel, akivel arról beszéltek, hogy bár Varga továbbra is elkötelezett, egyelőre nem kíván visszatérni. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke most a közöss
A képviselő szerint "így már biztos, hogy Hatvanpusztán van pl. 16 luxusapartman, séflakás, pálinkafőző terasz, steak-előkészítő, 200 nm-es ebédlő, dohányzószobák, kétmilliós kádak, öt lift, három hatalmas mélyhűtő kamra."
Miután kiderült, hogy Varga Judit nem indul, a Tisza Párt elnöke lényegében kihívta a miniszterelnököt, azt kérdezte tőle, elindul-e ellene a budai Hegyvidéken az áprilisi választáson.
Végéhez ért az Árulók negyedik évada, amelyben többek között Hajdú Péter, Torghelle Sándor, Péterfy Bori, Veiszer Alinda játszott gyilkosost. Az RTL népszerű műsorában kicsiben nézhettük meg, hogyan terjednek az álhírek. Az információhiány, a bizonytalanság, a gyanakvás és az érzelmi manipuláció mintázatai teszik igazán izgalmassá a játékot, a való
A Lidl innovatív megoldással segíti a vidék élelmiszer-ellátottságát, és elégíti ki a vásárlói igényeket. Buszt indítanak kis magyar településekre. A német kiskereskedelmi lánc a kezdeményezés keretében első körben októberben 10 magyar településre buszozik el mobil boltként. A Lidl Magyarország szeret kísérletezni a fejlesztésekkel, ezért is szerel
Az uniós szinten is kiemelkedő foglalkoztatási rátánk tovább javítható a tanulás mellett munkát végző, valamint a részmunkaidőben foglalkoztatott fiatalok arányának növelésével – erre a következtetésre jutott Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó, miután egy kutatás keretében megvizsgálta a fiatalok munkaerőpiaci aktivitását uniós szinten kiem
13 szakmacsoport mutatkozott be szerdán a GFE Békési technikumában szervezett őszi fesztiválon. A hagyományos programra a nyolcadikosokat várták. Vicces fizikai kísérletek, traktorvezetés és sok más érdekesség várta szerdán a GFE Békési technikumába ellátogató nyolcadikosokat. A hagyományos őszi szakmafesztiválon az intézmény valamennyi területe
Figyelmeztetést adott ki az MVM, ami szerint ideiglenesen szünetel majd minden áramszolgáltatással kapcsolatos ügyintézés, és ez több százezer ügyfelet érinthet. A szolgáltató a napokban arról is tájékoztatott, hogy a fűtési szezon beindulásával hogyan alakul a rezsicsökkentett földgáz elszámolása, amit mi is megírtunk a Mosthir.hu oldalán, ahogy a
Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán számolt be arról, hogy nyugdíjba vonult a kispesti legenda, Mahunka Géza mentőápoló, aki több mint négy évtizedet töltött a mentőknél. Mint írják, megszámlálhatatlan beteget látott el, és hűsége valamint szakmai alázata tette példaképpé. Munkáját a "Kiemelt mentőápoló" címmel is elismerték.
A szabadság napja, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódó ünnepségsorozat október 22-én, szerdán 14 órakor a Műegyetemi emlékműnél tartandó koszorúzással kezdődik. Orbán Viktor Október 23-án beszél, közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebook-oldalán.
Kiterjedt, tizenhárom tagú családi drogterjesztő hálózatot számoltak fel a zalai rendőrök – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Nem is lehetne boldogabb Filipánics Bálint, főleg amióta megkérte a Balaton-parton a szerelme kezét. A Next Top Model Hungaryből ismert Czibolya Nikolett tavaly októberben lett a menyasszonya, de már gőzerővel készülnek az esküvőjükre. A ValóVilág egykori sztárja az apaságtól sem zárkózik el, de először szeretne mindent megélni a párjával kettesben
Hetek óta terjeng a hír, miszerint visszatérhet a kegyelmi botrányba megbukott volt igazságügyi miniszter, Varga Judit, a Fidesz köreibe. Most Gulyás Gergely a 24.hu-nak adott nyilatkozatában elárulta, mit válaszolt neki az egykori miniszter az esetleges újbóli politikai szerepvállalását illetően.
A Netflix gyermekeket célzó LMBT-átnevelése elleni felhívást tett közzé a CitizenGO. Véleményük szerint ugyanis a streaming platform számos gyermekműsora vált a genderprogram melegágyává, amelyek ráadásul a legkisebbeket célozzák. Ezért petícióban kérik a műsorszolgáltatót, hogy távolítsa el a műsorokat a gyerekkínálatból, vezessen be egyértelmű je
Kétségbeesetten kért segítséget éjszaka egy veszprémi nő, akit férje többször megütött és becsmérlő szavakkal illette – számolt be az esetről csütörtökön a rendőrség.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 augusztusában a bruttó átlagkereset 683 300 forintra emelkedett, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,7 százalékos, azaz közel 55 ezer forintos növekedést jelent – emelte ki a legfrissebb kereseti adatokhoz fűzött pénteki kommentárjában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NG
Újabb rangos elismerés érte régiónkat: Kiss Balázs olimpiai bajnokot, a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 szakmai vezetőjét az ACES Europe vezetése felkérte, hogy csatlakozzon a szervezet nemzetközi értékelő bizottságához. A veszprémi sportember a napokban a spanyolországi Elchében vett részt szakmai látogatáson.
Egy évvel ezelőtt, október 17-én hunyt el Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi tartományának korábbi delegátusa. Kozma Imre atyát a budapesti Szent István Bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra, sírja egyénileg nem látogatható, halálának évfordulójára ezért országos zar
A Real-PR 93. szerint a szeptemberi 47-ről októberre 49 százalékra nőtt a kormánypártok támogatottsága a biztos szavazók körében, miközben a Tisza Pártot a szeptemberi eredményhez hasonlóan októberben is 40 százalékuk választaná
Az Egy Lépéssel Több Hajós István Alapítvány új kezdeményezéssel segíti a tartósan beteg gyermekeket nevelő családokat. A „Fogadj örökbe egy családot” program célja, hogy havi rendszeres anyagi támogatással enyhítse azoknak a szülőknek a terheit, akik mindennapjaikat gyermekük gondozása, kezelése, és a vele járó költségek köré szervezik.
Sillye Jenő és a Gável&Friends jár majd elöl a szolgálatban az október 24-i dicsőítő imaesten, amelyet a Káposztásmegyeri Szentháromság templomban tartanak meg. A rendhagyó alkalom Szentmisével veszi kezdetét 18:30-tól, majd azt követi egy estébe nyúló közösségi zenés, énekes szentségimádás. Sillye Jenő nevét talán nem kell bemutatni, hiszen a magy
Hős tini sietetett egy 70 éves férfi segítségére Sopronban. Az öregúr egy fogászati rendelőben esett össze, amelyről a Szív City applikációból értesült. A 16 éves fiú rohant a helyszínre, és habozás nélkül bekapcsolódott az életmentésbe.
Két angol úriember érkezik egy spanyol villába. Egyikük a nejével, Fay-jel, a másik, az idősödő sorozatszínész Howard pedig a nála húsz évvel fiatalabb Dodie-val. A párok mindössze egy kellemes hosszú hétvégét szeretnének eltölteni főnökük üresnek hitt, dél-spanyol tengerparton fekvő fényűző nyaralójában, ahol ráadásként még Raynor nyomozó és Kutya