Lángokban áll a turisták körében is rendkívül népszerű dubaji Palm Jumeirah Fairmont Hotel, miután rakétatalálat érte az épületet. A támadás az Irán által indított, Egyesült Államok és Izrael elleni megtorló akciók része.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kisvárdán kérdeztük meg az embereket, mit szólnak ahhoz, hogy Orbán Viktor szerint ukrán akcióktól kell tartani, látták-e a Fidesz videóját és milyen hatással van rájuk a felfokozott kampány.
A Fidesz-Kdnp az egyetlen olyan politikai erő, amely képes megőrizni a magyar állam cselekvőképességét, és megvédeni a magyarság érdekeit, méltóságát és nemzeti összetartozását – mondta az Országgyűlés elnöke szombaton, Budapesten. Kövér László a Magyar nők a nagyvilágból a békéért és az összetartozásért című, az Országházban megrendezett konferenc
Sikeresen és szívbemarkoló tapaszlatokkal zárult az Egyszülős Központ "Egyszülős CsillagPont" elnevezésű fejlesztő programjának első hat hónapja – nyilatkozta az InfoRádióban a központ vezetője.
Az iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi médiában közölte: "Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal!" és kommentben jelezte: "Részletek hamarosan!" Azóta összeült és véget is ért a Védelmi Tanács ülése, ez után nyilatkozott a miniszterelnök.
Az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalások következő fordulójának időpontja és helyszíne a közel-keleti helyzet alakulásától és a reális diplomáciai lehetőségektől függ – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton. Közölte azt is: új irányelveket fog kidolgozni az ukrán tárgyalóküldöttség részére, de a részl
Óvóhelyen vagy a lakásba húzódva várják a Közel-Keleten lévő magyarok, hogy hazajussanak - tudósított az RTL. Azt hitték, hogy csak a szomszéd zajong - erről beszélt a Híradónak egy Abu Dhabiban élő magyar nő, miután Irán az Egyesült Arab Emírségek ellen is válaszcsapásokat hajtott végre. A nap elején még 371-en voltak, akik konzuli védelemre regis
Az elmúlt hetek diszkórazziái és helybezárásai többeket is a Kossuth térre vitt, ahol tánccal vezették le a kormányzat drogpolitikája miatt felgyülemlett feszültséget.
A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló címvédő Liverpool hazai pályán 5-2-re legyőzte a bennmaradásért küzdő West Ham Unitedet szombaton az angol labdarúgó Premier League 28. fordulójában.
A Tisza Párt elnöke a kormányfő szombati, rántottasütős videójára reagálva tette meg ajánlatát. Felvetette, hogy akár a párt Ford Tranzitjával is elmennek Kijevbe, hogy kiderítsék, miért áll a szállítás.
Beiktatták hivatalába Keczkó Pált, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Északi Egyházkerületének új püspökét szombat délután Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Keczkó Pál az ünnepi közgyűlésen elmondott székfoglalójában arról beszél: a keresztény közösségek felbecsülhetetlen értéket hordoznak egy olyan világban, ahol sokan vágynak
Március elsején mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház a János vitézke című interaktív gyermekelőadását, amit Módri Györgyi és Palásthy Bea rendezett. Iluska szerepében Hirschl Laurát láthatjuk, aki a történet jelentőségéről, Iluska karakteréről és a szerep kihívásairól osztotta meg gondolatait.
A vesekőbetegség az egyik leggyakoribb urológiai kórkép, amely gyakran hirtelen jelentkező, rendkívül erős fájdalommal – vesegörccsel – hívja fel magára a figyelmet.
Összeült a Védelmi Tanács, megemeltük a terrorfenyegetettség szintjét egy fokozattal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombat este közzétett Facebook-videójában. "Szombat délután összehívtam a Védelmi Tanács ülését, mert az iráni események hatást, közvetett hatást gyakorolhatnak Magyarország biztonsági helyzetére. Különös tekintettel az energ
Két izraeli televízió is azt jelentette szombat este, hogy Ali Hamenei ajatollahot, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjét megölték a reggel indított amerikai-izraeli légicsapásokban. A 12-es csatorna és a KAN televízió is "izraeli forrásra" hivatkozva jelentette, hogy Hamenei halott. A KAN televízió értesülése szerint "magas rangú izraeli t
Sorozatban a tizennyolcadik bajnoki vereségét szenvedte el a Veszprémi Kézilabda KFT a férfi kézilabda NB I/B-ben, ahol nagy csatában nyert a Veszprém Handball Academy U21.
Rendkívül aggasztónak nevezte az iráni fejleményeket közös közleményben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután Izrael és az Egyesült Államok légitámadást intézett Irán ellen. Az Európai Bizottság és az Európai Tanács vezetője a közleményben felszólította az összes érintett felet
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt. Az elnök Truth Social oldalán washingtoni idő szerint szombaton kora este közzétett bejegyzésében a "történelem leggonoszabb emberének nevezte az iráni vezetőt", akinek halála igazságot szolgáltat Irán polgáraina