Vasárnap a debreceni sportrajongók két esemény közül választhattak. Egy idôben – egymástól mindössze ötven méterre, de két helyszínen – rendezték a DKSE férfi kézilabdázóinak EHF-kupa mérkôzését az orosz Krasznodar ellen. Néhány lépéssel arrébb pedig a rövidpályás úszó ob-n álltak rajtkôre a versenyzôk, miközben a nézôk azért is szurkoltak, hogy szabad legyen a nôi, illetve a férfi illemhely, hogy…
Emelőkosaras daruval tudtak csak kihozni budapesti lakásából hétfőn délelőtt egy idős férfit, akinek olyan nagy mennyiségű hulladék gyűlt össze otthonában, hogy a mentők nem tudtak bejutni hozzá.
Ha nem is a legnagyobb, de mindenképpen a legérdekesebb rajongója Britney Spearsnek egy kutya. Az eb, természetesen gazdájával, mindenhova követi az énekesnőt.
Négy román állampolgárt őrizetbe vett a francia rendőrség, amiért csecsemőket fejenként ötezer euróért próbáltak meg eladni francia családoknak - adta hírül a Le Figaro című párizsi napilap.
A boszorkányok éjszakájának jelmezei ijesztőek tudnak lenni, mint ahogyan egy-egy horrorfilm nézése közben is összerándul az ember gyomra. Léteznek a világon rémisztő emberek is, akik látványától rosszul lesz az ember, bár tény, hogy eszük ágában sincs félelmet kelteni, sőt, azt hiszik szépek. Ezek azok a sztárok, akik átestek ló másik oldalára.
Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült, amikor hétfőn délelőtt két személygépkocsi, két tehergépkocsi és egy betegszállító gépkocsi összeütközött egymással a csúszós út és a köd miatt Vas megyében, a 8-as számú főúton, Jánosháza közelében - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Soha sem csaltalak meg – jelentette ki eskü alatt Balázs Klári, akihez Korda György szegezte a kérdést, első könyvük sajtótájékoztatóján. Mielőtt azonban bárki is azt gondolná, kemény csaták dúlnak az énekes házaspár között, ha már egy ilyen rendezvényen is ezt a kérdést feszegetik, mindenkit ki kell ábrándítanunk.
Újabb holttestet talált a brit rendôrség a skóciai “horrorházban”, ahol több napja kutatnak a sorozatgyilkos, Peter Tobin áldozatai után. Tobin házának kertjében a hét közepén elôkerült egy nôi csontváz, és állítólag még vannak hullák Tobin birtokán.
Szombaton, november 17-én, az elmúlt évek hagyományaihoz hűen, több mint 350, a médiából, a sportéletből és a közélet más színtereiről ismert személyiség állt a pultok mögé a McDonald's éttermekben.
Életveszélyes állapotban van az a férfi, akit még szombaton egy vita során ásóval fejbe vertek Pilis közelében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel. Az eddigi vizsgálat szerint az áldozat kocsijával az úton haladt, amikor egy másik autó leszorította.
"Megrémültem és féltem, hogy karambolozunk az autóval. Valóban nagyon-nagyon megijedtem" - állította Nicole Kidman színésznő, aki hétfőn egy ausztrál bíróságon előtt tett tanúvallomást arról a két évvel ezelőtti incidensről, amikor egy paparazzi szülei házáig üldözte őt.
A Da Vinci-kód folytatása lett a hollywoodi írósztrájk első komoly mozis áldozata, ugyanis a Columbia Pictures bejelentette, hogy a forgatókönyv hiányosságai miatt fél évvel elhalasztja a sikerfilm újabb epizódjának premierjét.
Megverte a házigazdát somogyzsitfai otthonában a tetten ért betörő, egy 28 éves csákányi férfi, akit a még szombat este történt esetet követően a rendőrök rövid időn belül elfogtak, s ellene rablás miatt eljárást indítottak - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A koszovói választások gyôztesének nyilvánította pártját, a Koszovói Demokratikus Pártot Hasim Thaqi. A délszláv háborúban a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) vezetôjeként hírnevet szerzô egykori gerillavezér jól ismeri Budapestet.
Felakasztotta magát egy 13 éves amerikai kislány, mert internetes barátja durván szakított vele. Kiderült, hogy Megan egy durva tréfa áldozata, mivel a Josh névre hallgató fiú nem is létezik, csak a szomszédok szórakoztak.
A napokban ünnepli hatvanadik házassági évfordulóját Erzsébet királynô és Fülöp herceg. A királyi pár örömét azonban jócskán beárnyékolja, hogy a britek nem az ünnepre figyelnek, hiszen a gyémántlakodalom alkalmából botránykönyvek jellenek meg Nagy Britanniában házasságukról, a brit lapok pedig összegyûjtötték Fülöp herceg legcikibb elszólásait. A könyvekbôl kiderül: Fülöp soha nem szerette…
Halotti torrá változtatott egy vasárnapi ebédet egy férfi Kínában azzal, hogy összetévesztette a lisztet a patkányméreggel. A szakácskodó illető rizsgombóclevest főzött.
Francisco Marco, a McCann család magánnyomozója biztos abban, hogy él a 200 napja, Portugáliában eltűnt brit kislány. Ráadásul Maddie apja nem tartja kizártnak, hogy, napokon át megfigyelte a famíliát egy titokzatos idegen.
Tony Blair volt brit miniszterelnök elismerte, Nagy-Britannia kimaradhatott volna a számos angol katona halálát okozó iraki háborúból. Televíziós vallomásából kiderült, Bush elnök felajánlotta, hogy az Egyesült Királyság ne vállaljon részt a konfliktusból, de Blair visszautasította az amerikai elnök ajánlatát.
Budapest – Megműtötték Zoltán Erikát (42)! Az énekesnő megelégelte, hogy a múló évek rajta hagyták a nyomukat az arcán, ezért plasztikai sebészhez fordult. Dr. Awil Matanus tegnap délelőtt alaposan feltérképezte a páciens arcát, s végül javaslatot tett a beavatkozásokat illetően.
Kétszázmillió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a vámosok egy német kamionból az ártándi határátkelőnél hétfő hajnalban. Az ártándi határátkelőhelyen egy német kamion lépett be Magyarországra, ami okmányai szerint kerámiaedényeket szállított.
Gyors lefolyású tüdőgyulladás és nem fulladás okozta az öt hónapos kisfiú halálát szombaton a Győri Anya-, Csecsemő- és Gyermekotthonban - közölte a hétfői igazságügyi orvos szakértői boncolás eredményét a rendőrség.
Pár napja közzétették. hogy a június 29-i, a wimbledoni teniszviadalon elvégzett doppingellenôrzés során a svájci Martina Hingist vizeletében kokainnyomokat találtak. Lehet, hogy doppingolt. A sérülései miatt 2003-ban egyszer visszavonult, aztán tavaly pályafutását újra kezdô klasszis bejelentette: másodszor is felhagy az élsporttal.
Félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a november 11-én Szalonnán történt gyilkosság ügyében - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője emlékeztetett arra, hogy november 11-én a 93 éves szalonnai asszonyra lakásában bukkant rá a szomszédja, aki értesítette a mentőket.
Gyémántlakodalmát ünnepelte hétfőn II. Erzsébet angol királynő és férje, Fülöp herceg. A királyi pár istentiszteleten vett részt a Westminster-apátságban, ahol 60 évvel ezelőtt nagy pompával összeházasodtak.
Rendőrségi eljárás indult a Zala megyei Nován egy férfi ellen, aki ellopott egy kopjafát. A távirati iroda az eset hátterét kutatva megtudta: a falu egykori polgármestere vitte haza és a kertjében fel is állította az évekkel ezelőtt általa készíttetett emlékoszlopot.
Kiraboltak egy utazási irodát Budapesten a XI. kerületi Bartók Béla úton hétfőn délután, egy ötven év körüli férfi fegyverrel kényszerítette az alkalmazottat a bevétel átadására - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálata szerint jogszerűek voltak az újságírókkal szembeni rendőri intézkedések a hétvégi be nem jelentett demonstráción - olvasható a rendőrség honlapján.
A legkeresetebb csengőhang lett Spanyolországban I. János Károly király mondata, amelyben arra kérte Hugo Chavez venezuelai elnököt, hogy "fogja be a pofáját". A múlt héten, Chilében elhangzott kirohanást eddig több mint 500 ezren töltötték le telefonjukra.
Mike Tyson korábbi profi nehézsúlyú világbajnok ökölvívót másodfokon egy nap letöltendő és három év felfüggesztett börtönre ítélte egy arizonai bíróság kokain fogyasztásáért és mert kábítószeres befolyásoltság alatt vezetett.
A Nagy fogyás egyik versenyzôje tiltott szert fogyaszt – merült fel újra a gyanú. Az egyik résztvevônél ugyanis rejtélyes kapszulát találtak. A Nagy fogyás producere elmondta, bevizsgálják a terméket, és doppingtesztre küldik mindkét csapatot.