Los Angeles - Szinte napról napra soványabb Angelina Jolie (32), aki legutóbb az egyik amerikai show-műsor vendégeit döbbentette meg kinézetével. Fogyásának okát már jó ideje találgatják, ezért a 44 kilóra fogyott színésznő most kénytelen volt magyarázatot adni küllemére, amely már leginkább éhező afrikai gyerekekére emékeztet.
Las Vegas - Az ember gondolni sem mer rá, hogyan folytatódott a buli Pamela Anderson (40), és a mágus, Hans Klok show-ja után, amikor elhagyták a kaszinó bárját.
Balatonfüred - Megmártózott Gáspár Győzike (33). A roma showman a Balaton vizében kötött ki, s bizony ha nem erősködnek korábban, hogy vegye fel a mentőmellényt, akár tragédia is történhetett volna. Köztudott, hogy Győzi egyáltalán nem tud úszni, s mivel a Kék Szalag-vitorlásversenyre készül, így a mentése sem volt egyszerű feladat. A 90 kilóját ugyanis képtelenség a fedélzetre emelni.
Úgy tűnik, megtalálta a párját Balogh Edina (22). A Barátok közt Kingája az utóbbi években többször azt hitte, rátalált az igazira, de minden kapcsolata csalódással végződött.
Budapest - 15. alkalommal rendezik meg hazánk legnagyobb ételekkel, italokkal és zenével foglalkozó fesztiválját, a paksi Gastrobluest július 6. és 8. között.
Budapest - Most kezdi kipihenni négynapos londoni útját a Unique énekesnője, Völgyesi Gabi (30). A csinos lány párjával, Ádámmal egy baráti meghívásnak tett eleget, de nem gondolták, hogy ilyen sűrű lesz a program a brit fővárosban. Voltak Salvador Dalí-kiállításon, megnézték az Egérfogó című Agatha Christie-darabot, és persze nem hagyták ki a tipikus angol kocsmákat sem.
Siófok - Már-már hagyományteremtőnek nevezhető az Irigy Hónaljmirigy-es srácok nyárindító bulija a siófoki Superstar étteremben. Mindez nem véletlen, hiszen a hazai balatoni buliközpont legnagyobb sétányán lévő szórakozóhely egyik tulajdonosa a Mirigy tagja, Sipos Tamás.
Berlin - Egyelőre még az igazságügyi orvos szakértők sem tudják, hogy Klausjürgen Wussow (†78) csendben szenderült-e jobblétre, vagy esetleg tényleg megölték…
Los Angeles - Bombaként robbant a hír: Tom Cruise (44) meg akarja vásárolni a Los Angeles Galaxyt, amelyhez nemrég szerződött barátja, a brit David Beckham (32). A futballklub irányára 16 milliárd forint!
Budapest - Fábry Sándor (53) bekeményített. Az Esti Showder sztárját az RTL Klub ősszel induló tehetségkutatója, a Csillag születik zsűrijébe hívták, de a showman nem vállalja feltételek nélkül a szereplést, gagyihoz nem adja a nevét. Csak akkor ül oda pontozni, ha ő megfelelőnek találja a színvonalat. Márpedig nála magasan van a léc.
A filmsztár Eddie Murphy (46) mindvégig vitatta, hogy ő lenne a Mel B (32) lányának az apja, most azonban a DNS-teszt végre pontot tett a találgatások végére.
A próbaidő megsértése miatt - az eredetileg kirótt - 45 nap börtönbüntetés teljes letöltésére kötelezett Paris Hiltont most úgy tűnik mégis korábban kiengedik.
Balatonfüred - Nem csak a jó fotók kedvéért bontott vitorlát Fábry Sándor (53), a legtekintélyesebb európai tókerülő versenyen akar elindulni két hét múlva a Balatonon.
Budapest - Hiába akarta elkerülni a képernyőt Illés Ferencné Erzsike (61), holnap mégis megjelenik a Reggeliben. Pedig amikor megkeresték telefonon, hogy menjen be a stúdióba, mert bemutatnák mint az RTL Klub leghűségesebb játékosát, ő szabadkozott.
A világ egyik legjobb koncertzenekara, a groovy-jazz elsőszámú képviselője, a New York-i Medeski Martin & Wood trió most a gitárvirtuóz John Scofielddel kiegészülve lép fel július 3-án a Millenárison!
Hihetetlen akaraterejének köszönhetően Regőczy Krisztina (50) 8 hét alatt talpra állt combnyaktörése után. A jégtáncvilágbajnok április közepén szenvedett balesetet a Sztárok a jégen című műsor döntője előtt.