BUDAPEST – Örömmel mondott igent a Jóban Rosszban pszichológus szerepére Haumann Péter (67), akit a nézők ma először láthatnak a Csillagvirág Klinika díszletei között.
HAMBURG – Az RTL Klub csinos műsorvezetője, Palotás Petra (33) január elején hozta világra kislányát, Borát, akivel egyszerűen képtelen betelni. Mivel a német kórházakban – német nemzetiségű párja, Mirko miatt külföldön szült – a nagy esemény után azonnal megkapja babáját az anyuka, Petra és kislánya között hamar kialakult a szoros kötődés, amelyet csak fokozott, hogy a csöppség éjszakára is vele…
BUDAPEST – Hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába Korda György (70), aki új műsorával, a Pokerstars.hu-val nem csak szórakoztatni kívánja a nézőket. A töretlen népszerűségnek örvendő táncdalénekes szeretné közelebb vinni, megszerettetni azokkal is a kártyajátékot, akiket eddig hidegen hagyott vagy utálták.
BUDAPEST – Vágó Istvánnál (60) betelt a pohár! Az RTL Klub kvízmestere tavaly március óta nem szerepel önálló műsorral a képernyőn, akkor derült ki, hogy a Legyen ön is milliomos! című műsora nem folytatódik a kereskedelmi csatornán. Most pedig úgy tűnik, nem vár ölbe tett kézzel arra, hogy újra munkát kapjon az RTL Klubnál.
LOS ANGELES – Végre emberére, pontosabban asszonyára talált George Clooney (47), aki állítólag beleszeretett a legnagyobb pakisztáni politikusdinasztia gyönyörű sarjába, Fatima Bhuttóba (26).