Tíz férfit tartóztatott le a bosnyák rendőrség azzal a gyanúval, hogy két napig fogvatartottak és megerőszakoltak egy 15 éves, mentálisan kissé beteg kislányt.
Sherman Oaks - Felfedte kilétét az az amerikai pornós, akiről néhány hete kiderült, hogy az AIDS vírusával fertőződött meg. A hír után óriási pánik tört ki a pornóiparban, hiszen senki nem tudja, hány színészt fertőzött meg.
Várhatóan megtiltják a dohányzást Budapesten, a tömegközlekedési járművek megállóiban, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén elfogadja Tarlós István főpolgármester erre irányuló előterjesztését – tudta meg az MTI.
Nyolcvanegy elítélt halt meg a chilei San Miguel börtönben kitört bandaháborúban. Az intézménybe megengedett rabszám kétszeresét zsúfolták be, így a zavargás közben kiütött tűz elől nem volt menekvés.
Nem akar saját parfümmárkát létrehozni a Harry Potter filmek sztárja, Emma Watson. A fiatal sztár nem tudná elviselni, ha másokon is saját illatát érezné.
Az Air France légitársaságot szapulta és „disznóólnak” nevezte a franciaországi osztrák nagykövetséget az osztrák környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszter, miután lekésett Párizsban egy repülőgépet.
A WikiLeaks szerint a trópusi dzsungelben egy olyan létesítmény épül, ahol nukleáris fegyvereket fejlesztenének ki, méghozzá az észak-koreaiak segítségével
A Magyar Nemzet információja szerint az egyetemi tanácsok tiszteletdíjas tagjainak harmada mondott le önként az előző kormánytól kapott pozíciórról és tiszteletdíjról
A kisebbik kormányzó párt még az idén benyújtja azokat a kereskedelmi törvényhez kapcsolódó módosító indítványokat, amelyek szigorú keretek közé szorítanák a vasárnapi munkavégzést
Igazán jó estéjük volt a lányoknak a szerdai X-Faktor klubkoncerten, ahol a még versenyben lévő srácok mindent, még a testüket is bedobták. Király L. Norbi vetkőzőszámot is előadott.
Sokkolta Pogány Juditot és Koltai Róbertet, hogy producer fiukat milliárdos adócsalással vádolják. A házaspár, bár a két művész külön utakra lépett, összezárt a fiú letartóztatásának hírére.
Friderikusz Sándor nem fogadja el Mester Tamás békejobbját, amellyel a zenész Szíj Melinda miatt kipattant ellentétüket próbálta lezárni. Hajdú Péter évek óta nem tud kibékülni Fridivel.
A Barátok közt után már egy kasszasiker is fűződik Fodor Zsóka nevéhez. A Magdi anyusként megszeretett színésznőt Békéscsabán dívaként ünneplik. A megye apraja-nagyja követeli vissza a színpadra.