Nem hittek annak az amúgy szemtanú spanyol újságírónak, aki nemrég megírta: az Inter védője, Marco Materazzi és a Real Madrid egykori francia klasszisa, Zinedine Zidane kibékült egymással.
Az amerikai elnök a kiszivárogtatások témáját akkor érintette, amikor telefonon beszélt mexikói kollégájával, Felipe Calderónnal, illetve Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel
Aki szereti nézni a napfelkeltét, naponta 15-ször láthatja. Mindezt a szédületes, 450 kilométer magasból, miközben fergeteges, 30 ezer kilométeres sebességgel száguldhat az örök fagyban és sötétségben.
Az egész világ felbolydult az interneten közzétett dokumentumok miatt, melyek lerántják a leplet a világ nagyhatalmairól. A Wikileaks nevű mozgalom – amely azóta is ontja a titkos iratokat – egyik vezetője, Julian Assange már rács mögött ül. De ki ez a 21. századi Robin Hood?
Videóüzenetében a miniszterelnök azt is közölte, nem lesz semmifajta nyugdíjadó, és a jövőben sem a nyugdíjbefizetésekből fizetik majd a folyó kiadásokat
Megvan az első olyan fotó Cristiano Ronaldo kisfiáról, amin az arca is látszik. A bébit az Auxerre elleni BL-meccsen fotózták le. Ezen a meccsen a lassan fél éves gyermeket a Real Madrid portugál ásza góllal köszöntötte.
Hawaiira menekült a 77 éves Michael Caine a Nagy-Britanniában hetek óta tartó havazás és hideg elől. A népszerűs színész és 63 éves felesége Shakira egy csodás tengerparton, harmincfokos hőségben élvezte a hűsítő hullámokat.
Jólét és Szabadságra (JeSZ) változtathatják az MDF nevét a párt vasárnapi, rendkívüli országos gyűlésén – jelentette be a rendezvény közben tartott sajtótájékoztatóján Makay Zsolt.
Közzétették Vilmos brit trónörökös és menyasszonya, Kate Middleton hivatalos eljegyzési fotóit, amelyek udvari megfigyelők egyöntetű vélekedése szerint a királyi család tagjairól készült hasonló zsánerű képek közül az eddigi legintimebb, legtermészetesebb felvételek.
Közzétették vasárnap Vilmos brit trónörökös és menyasszonya, Kate Middleton hivatalos eljegyzési fotóit, amelyek udvari megfigyelők egyöntetű vélekedése szerint a királyi család tagjairól készült hasonló zsánerű képek közül az eddigi legintimebb, legtermészetesebb felvételek.
A karácsony a keresztény országok legnagyobb ünnepe. Persze ahány ország, annyi szokás. A Bors arra vállalkozott, hogy szétnéz: mi kerül terítékre világszerte a szent ünnepen.
A szocialisták szerint az energetikai kerekasztal megalakulása révén lehetőségük lesz megvizsgálni az elmúlt nyolc év fideszes ígéreteit, javaslatait, és kormányuk megalakulása óta megtett intézkedéseket
LONDON – Hódít a hűtőházi gyógymód a futballban, egyre gyakrabban viszik mínusz 90–110 Celsius-fokos hidegbe az izomsérüléssel bajlódó játékosokat. Rafael van der Vaart (27), a Tottenham Hotspur holland szupersztárja sem úszta meg a „fagyasztást."