Szíj Melinda harmadik lett a Megasztár ötödik szériájában. Ez önmagában nem rossz eredmény, pláne, hogy a zsűri hetek óta ágált ellene. Viszont hozzátéve azt, hogy sose volt még a kiesés közelében, más fényt vet rá. A győri családanya szerint a sors akarta így, és bocsánatot kért a rajongóitól, amiért nem tudta teljes mértékben meghálálni a szavazatokat.
A kormányoldal nyugdíjmentő törvénycsomagja nélkül nem lehetne megfékezni a magyar állam külső adósságállományának a robbanásszerű növekedését - közölte a Fidesz alelnöke
Az online kutatásból kiderül az is, hogy a magyarok kétharmadának az ünnep kapcsán az jelenti a legnagyobb boldogságot, hogy együtt van az egész család
Bizonyítékokat tár a nézők elé Aradi Lajos a hu.esoguru.com internetes televízión szerdán este nyolckor arról, hogy Magyarosrszágon van bolygónk szívcsakrája.
A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe; a döntésről nyilatkozniuk azoknak kell, akik a maradást választják, ezt személyesen kell megtenniük a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél
Hónapok óta senki nem szállítja el a pellérdi szennyvíztisztító telepről a vízkezelés során keletkező víziszapot, amely már a környezetet is veszélyezteti
Egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az is, aki megszegi a lakhelyelhagyási tilalom vagy a házi őrizet szabályait, és ezzel az új szabályozás szerint fogolyszökést követ el
Ismét megoperálták Richard Holbrooke-ot, az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni különmegbízottját, akin még szombaton hajtottak végre 20 órás életmentő műtétet. Az új beavatkozás hét órás volt. A politikus ma hajnalban meghalt.
Godfrey Bloom brit euroszkeptikus képviselő egy plenáris ülésen egy náci jelmondatot idézett, Martin Schulz szocialista frakcióvezetőt pedig "antidemokratikus fasisztának" nevezte
A bulit koncerttel egybekötve a londoni Royal Albert Hallban tartják, a meghívottak között lesz II. Erzsébet angol királynő, valamint a világ számos előkelősége
Az 1989/90-es rendszerváltó időszak egykori államminisztere két orosz aktivistával együtt kapta a berlini falmúzeum alapítójáról, Rainer Hildebrandtról elnevezett érmet
ROSSZFIÚ - A világ legismertebb bokszpromótere, Don King újra összetűzésbe került a hatóságokkal. Ezúttal a clevelandi reptéren keveredett bajba, amikor kiderült, éles pisztolylőszerekkel akart felszállni az egyik gépre.