2010. december 16. csütörtök

dec. 16
21:15
Meztelen nőkkel harcolna a terrorizmus ellen a politikus (BorsOnline)
Meztelen nőkkel akar harcolni a közel-keleti bevándorlók ellen egy dán politikus. Peter Skaarup szerint, ha az országról készülő imázs filmben félmeztelen nők is szerepelnének, akkor két legyet üthetnének egy csapással, míg ugyanis az arab szélsőségeseket elrettentené, a nyugati országok lakosait csábítaná a reklám.
dec. 16
21:15
Levágott őzfejjel pózolt (Blikk)
dec. 16
21:30
Karácsonyi jótékonysági koncert a Mátyás-templomban (hirado.hu)
A XIX. és XX. századi magyar és külföldi egyházzenei szerzők műveit felvonultató hangverseny bevételével a Kézenfogva Alapítványt támogatják
dec. 16
21:32
Egy 22 éves divattervező kreált új ruhát a Bécsi Filharmonikusoknak (hirado.hu)
A nadrágkosztüm Marlene Dietrich eleganciáját idézi
dec. 16
21:33
Bódi Sylvi ablakban vetkőzött! (Blikk)
dec. 16
21:48
Riportkötet jelent meg a vörösiszap-katasztrófáról (hirado.hu)
A szerzők két szálon, a védekezésben részt vevő mentőalakulatok tettei, erőfeszítései, valamint az ott élők elmondása, érzései alapján mesélik el az iszapkatasztrófa első hat napját
dec. 16
22:06
Erős havazás és káosz várható Belgiumban (hirado.hu)
Az előrejelzések miatt vörös riasztást rendeltek el az ország délkeleti részében
dec. 16
22:08
Utas nélküi hőlégballont lőtt ki az izraeli légierő (hirado.hu)
A ballon a demonai reaktor felé haladt, amikor a légierő megsemmisítette
dec. 16
22:09
Folytatódjon a show! (Blikk)
dec. 16
22:11
Frei zűrös helyeken (Blikk)
dec. 16
23:03
Megverte a Sampdoriát a Loki (Blikk)

2010. december 17. péntek

dec. 17
4:27
Hallgatnak a kórházak a szervdonorokról (Blikk)
dec. 17
5:03
Házi őrizetre vágyott Clyde (Blikk)
dec. 17
5:21
Kovács Áron balhézott! (Blikk)
Obszcén jelzővel illették, miközben telefonált. Pofont helyezett kilátásba
dec. 17
5:39
A villalakók összefogtak Éva ellen (Blikk)
dec. 17
6:00
Adósmentés másként (hirado.hu)
Az állam kevesebb bankadót szed be azoktól a pénzintézetektől, amelyek kihúzzák a bajból a nehéz helyzetbe került adósaikat - a Magyar Nemzet szerint e gondolat felvetődött kormányzati berkekben, a részletek azonban még nem kidolgozottak, s az sem biztos, hogy jogszabályba öntik mindezt
dec. 17
6:02
Már Pálinkás is kifogásolja az oktatásirányítást (hirado.hu)
Az akadémiai elnök szerint a bolognai rendszert kell továbbfejleszteni, s nem ért egyet az osztatlan tanárképzés visszaállításával. Pálinkás József úgy véli: a sok szigorítás elriasztja a fiatalokat a pedagógusi pályától
dec. 17
6:04
Illés: százmilliókat visz a víz (hirado.hu)
A környezetvédelmi államtitkár szerint a belvízi helyzet kezelése napi 75, az árvízi 45 millió forintot visz el
dec. 17
6:18
Fának rohant egy autó a II. kerületben (hirado.hu)
Eddig tisztázatlan körülmények között a Szépjuhászné úton, Nagykovácsi felé, az Ördögárok felett átívelő hídtól 100-150 méterre egy személyautó fának ütközött
dec. 17
6:20
Késnek a különadós nyomtatványok (hirado.hu)
Legjobb esetben is csak a befizetés napján jelennek meg először a különadós nyomtatványok - írja a Napi Gazdaság
dec. 17
6:22
Tízmilliárdok estek ki az illetékkasszából (hirado.hu)
Nem kedvez az illetékkasszának, hogy pang az ingatlanpiac és az adózóknak kedvező jogszabályokat hoztak - írja a Napi Gazdaság
dec. 17
6:24
Salamon: szükséges az alkotmányos érzület (hirado.hu)
Bölcs és mértéktartó alkotmányos érzék szükségeltetik a mindenkori államfőnek, hogy ellen tudjon állni a hatalommal visszaélés csábításának - mondta egy lapinterjúban Salamon László annak kapcsán, hogy parlamentfeloszlatási joggal ruháznák fel a köztársasági elnököt. A kereszténydemokrata politikus úgy véli: minden alkotmányos rendszer a szabályozáson és a szerepvállalók alkotmányos érzületén…
dec. 17
6:33
Csak tátogott Vastag Csaba (BorsOnline)
Mentora némaságra ítélte, saját számát kihagyta a klubkoncerten, a próbákon csak tátogott. Súlyosabb a megfázása, mint korábban gondolták. A veszprémi szépfiú csak a hét végi fináléban próbál teli torokból énekelni.
dec. 17
6:36
Wikileaks-ügy: azeri gáz miatt agódott Magyarország (hirado.hu)
Magyarországon aggódnak amiatt, hogy Azerbajdzsán nem lesz képes a vezetékrendszer beindításához elégséges mennyiségű földgáz szállítására - derül ki a WikiLeaks által kiszivárogtatott bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyök újabb adagjából
dec. 17
6:38
Tucatnyi embert késelt meg egy japán ámokfutó (hirado.hu)
Egy 27 éves, japán férfi egy iskolabusz utasaira támadt
dec. 17
6:40
Szakadékba zuhant egy busz Peruban (hirado.hu)
Legalább 15 utas meghalt és 20 megsebesült a balesetben
dec. 17
6:51
Szíj Melindát hazaparancsolja az édesanyja (BorsOnline)
Szíj Melinda még nem döntötte el, hogy Pesten marad, vagy hazaköltözik Győrbe. Édesanyja az utóbbit pártolja, nem beszélve otthon betegeskedő édesapjáról, akinek nagyon hiányzik a lánya.
dec. 17
6:53
Karácsony előtt lett munkanélküli a kétgyermekes műsorvezető (BorsOnline)
Nem tudja Ada, hogy mihez kezd jövőre, a műsorvezetőt ugyanis az ünnepek előtt elküldte a VIVA tévé. A 28 éves anyukát „túlkorosnak” találta a zenei csatorna.
dec. 17
6:54
Selmeczi: beavatkoznak az állami szervek, ha probléma adódik a visszalépők magán-nyugdíjpénztári elszámolásával (hirado.hu)
Nagy kérdés, hogy a pénztárak hogyan számítják ki a hozamot, és ezt elfogadják-e a tagok. Az állami szervek azonban készen állnak, hogy közbelépjenek, ha probléma van - mondta a miniszterelnöki megbízott a köztévében
dec. 17
7:09
Éva ellenség lett a villában (BorsOnline)
Másodikként költözött a villába, de lehet, hogy elsőként távozik a labilis idegzetű Éva. Még nem tudni, kit hív ki párbajra, a barátai szerint az egyik lányt kellene megneveznie.
dec. 17
7:11
Megtudhatja, mibe fekteti a millióit Fábry! (BorsOnline)
Hiába a hazai televíziózás markáns alakja, csak kevesen ismerik Fábry Sándort igazán. Új sorozatunkban kollégája mesélt történeteket Fábryról. Az ötödik rész befektetéseiről szól.
dec. 17
7:12
Nyilvánosak lesznek a jelentések, kutatható az ügynökmúlt (hirado.hu)
Az előző rendszerben megfigyeltek hozzájuthatnak a róluk készült iratok eredeti példányaihoz, megszűnik a Kenedi-bizottság tagjainak megbízatása, és az állam ügynökeinek adatai a jövőben kutathatók lesznek
dec. 17
7:14
Késnek a vonatok a veresegyházi vonalon (hirado.hu)
Budapest-Veresegyház-Vác vonalon 25-30 perc késésre számíthatnak az utasok
dec. 17
7:27
Törökországban golfozik vígan a körözött magyar bajnok? (BorsOnline)
Háborognak a golfosok, hogy az emberrablás vádjával körözött Brúder Balázs miatt többen összemossák a bűnözéssel a hazai golftársadalmat. Hírek szerint a körözött hétszeres magyar bajnok eközben vígan golfozgat Törökországban.
dec. 17
7:30
Híradó, 2010. december 17. 5:55 (hirado.hu)
Hírek röviden
dec. 17
7:32
Híradó, 2010. december 17. 7:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
dec. 17
7:34
Babát vár Balássy Betty (hirado.hu)
Július 16-ára, saját születésnapjára várja babáját az énekesnő, aki egyébként lányt szeretne, férje pedig fiút
dec. 17
7:45
Keménykedik a médiahatóság (BorsOnline)
Már Budapesten vizsgálják külföldi megfigyelők a magyar médiaszabályozást. A Nemzetközi Sajtószervezet, illetve a Dél- és Kelet-Európai Média Szervezet küldöttsége Szalai Annamáriával is tárgyalt, de a magyar sajtót kitiltották a találkozóról.
dec. 17
7:45
Dukai Regina hangját találták a legjobbnak (Blikk)
dec. 17
8:06
Elment a Rózsaszín párduc-filmek rendezője (hirado.hu)
Blake Edwards alkotásaiban olyan, világklasszissá vált filmcsillagok szerepeltek, mint Jack Lemmon, Audrey Hepburn, Tony Curtis
dec. 17
8:21
Idén már marad a hideg: –20 fok is lehet mától (BorsOnline)
December a tél leghidegebb hónapja, mától akár mínusz 20 fokra is számíthatunk. Dávid Mihály szerint fehér és hideg karácsonyunk lesz. Januártól melegszik az idő, és enyhe február várható.
dec. 17
8:21
Tilos a szex a döntő előtt (Blikk)
A szakember szerint jót tesz a megvonás, fokozza az énekesek teljesítményét
dec. 17
8:23
Megvan a harmadik legnagyobb barlang (Blikk)
dec. 17
8:24
Háromezer éves szobortöredékeket tártak fel Luxorban (hirado.hu)
A gránitszobrok rutinfeltárások során kerültek napvilágra III. Amenhotep halotti templomának északi részén
dec. 17
8:26
Az Este, 2010. december 16. (hirado.hu)
A nap aktuális témái
dec. 17
8:28
Felizgatta Pál Adrienn a franciákat (hirado.hu)
Az idei év legjobb magyar és az egyik legjobb európai filmjeként mutatták be az alkotást a nézőknek
dec. 17
8:42
Híradó, 2010. december 17. 8:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
dec. 17
8:44
Nyolcezer éves naptemplomot találtak Bulgáriában (hirado.hu)
A "bolgár Stonehenge-nek" is nevezett struktúra három évezreddel idősebb, mint híres angliai "rokona"
dec. 17
8:57
Bundát jelzett a Loki (BorsOnline)
Tanult eltiltott játékosai esetéből a Debrecen, ezúttal két focistája időben jelezte, hogy a tegnap esti meccs előtt meg akarták őket vesztegetni.
dec. 17
9:00
Iszapömlés: eddig 155 millió forintot fizettek ki a kármentő alapból (hirado.hu)
80 család még nem tudott dönteni arról, hogy új vagy használt lakásba költözzön

Keresés