Eddig nem érkezett megkeresés az oktatási államtitkársághoz azzal kapcsolatban, hogy a magyarság finnugortól eltérő eredetére jutó őstörténet-kutatások beépüljenek az oktatásba
A Bild am Sonntag munkatársai akkreditáció nélkül akartak interjút készíteni a házasságtörésért megkövezésre ítélt iráni nő, Szakine Mohammadi-Astiani fiával
Ünnepi vacsorára elegendő húst vittek el ismeretlenek szenteste a Békés megyei Battonya tanyájáról, ahol kigyulladt egy istálló és közel egy tucat szarvasmarha égett halálra.
Micsoda esztendő áll mögöttünk - minden megtörtént, ami megtörténhetett, sőt, gyakran még az ellenkezője is. Úgy gondoltuk, olvasóink se maradjanak ki a jóból, ezért közzé tesszük az év legérdekesebb képeit. Íme, egy fincsi kis koktél - 2010. márciusából.
Másfél év után, úgy tűnik, Britney Spearst eljegyezte Jason Trawick. A Daily Mail szerint erről nemcsak a popdíva gyűrűje tanúskodik, hanem az is, hogy mindkettejük családjához ellátogattak.
Sose volt magyar népszokások tudományos igényű, harmadik típusú magyarázatokkal. Kíváncsi arra, hogy hogy volt, ami talán igaz sem volt? Nem? Sebaj, itt elolvashatja!
Melegebb éghajlatra menekültek a téli fagyok elől az amerikai csillagok: P. Diddy a fiaival banánozott, Cameron Diaz szörfözött, Rihanna és Paris Hilton is fürdőruhában várta a Jézuskát.
A brit házaspár Southampton-ból utazott el a franciaországi Val-d' Isere síparadicsomba, hogy az év végén kedvenc hobbijuknak hódoljanak. A várva várt pihenés azonban, majdnem az életükbe kerül.
A nyolcvannégy éves Hugh Hefner korát meghazudtolóan fickós és virgonc. Az öreg kéjenc legújabb húzása: eljegyzési gyűrűt húzott huszonnégy éves barátnője, Crystal ujjára.
Máris több tucat ember tanul jógázni az alig hatéves Shruti Pandey-től. Az indiai kislány a világ legfiatalabb jógaoktatója, mindössze két éve gyakorolja a nyakatekert pózokat, de mestere szerint őstehetség.
A hidegre fordult időjárás most segíti a védekezést, a lefagyott területeken a jég alól is szivattyúzzák a vizet, és mentesítik a lakások környékét az elöntésektől
Jövőre a gyermekes családok számára kedvezően alakul az adórendszer. Emelkedik a gáz ára, ám a növekedés az átlagfogyasztót nem érinti – így kalkulált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A január elsejétől életbe lépő változásokat gyűjtötte össze lapunk.
Szándékosan siklatták ki azt a vonatot, amely Észak-Korea jövendőbeli vezetőjének, a 27 éves Kim Dzsong Unnak szánt ajándékokat, karórákat és televíziókat szállította. Az eset még december 11-én történt, de a dél-koreai média csak most értesült a