BUDAPEST – Tortával köszöntötték a Fradi legendáját, Lipcsei Péter (38) mégsem volt jókedvű. Az FTC labdarúgója a Vasas elleni mérkőzés napján ünnepelte 38. születésnapját, de hazai pályán csak 1-1-re futotta az angyalföldiek ellen.
MELBOURNE – Nemcsak gyors, de rendkívül peches is Sebastian Vettel (22). A Red Bull Racing Forma–1-es pilótája hiába nyerte meg a bahreini és az ausztrál időmérő edzést, a futamokon nem tudott maradandót alkotni: a hercegségben technikai probléma miatt csak negyedik lett, a vasárnapi melbourne-i futamon pedig kiesett. Micsoda balszerencse!
LYON – Háborúznak egymással a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében érdekelt két francia futballcsapat, a Lyon és a Bordeaux vezetői. Utóbbiak például addig küzdöttek, amíg elérték, hogy a lyoniak ne játszhassák le a múlt pénteken soros bajnoki meccsüket, akkor ugyanis egy nappal több idejük lett volna a visszavágóra való felkészülésre.
TORINO – Katasztrofális a mostani szezon a Juventus labdarúgócsapatának. A torinói klub már a csoportmérkőzések után búcsúzott a Bajnokok Ligájától (majd a legjobb tizenhat között az Európa-ligától is), a negyeddöntőben kiesett az Olasz Kupából, míg a bajnokságban csak a hatodik helyen szerénykedik, három ponttal lemaradva a BL-selejtezőt érő negyedik pozíciótól.
VILLÁNY – Egyetlen korty bort sem ivott kampánykörútjának tegnapi állomásán Orbán Viktor, holott a hazai borászat egyik fellegvárában járt. A Fidesz elnöke ugyanis böjtöl, mégis úgy döntött: meglátogatja Baranyát, pécsi és ormánsági programja után elbeszélget a jelenről és a jövőről a Siklós-Villány borút borászaival.
NAGYKANIZSA – Imádta a repülést, de szenvedélye az életébe került. Két pici gyermeke és felesége hiába várta haza W. Bélát, akinek élettelen testét vasárnap a tűzoltók emelték ki az összeroncsolódott kisrepülőgépből.
BUDAPEST – Elrendelte a nyomozást az ügyészség Csepel volt rendőrkapitánya ellen bűnpártolás miatt, mert felmerült a gyanú, hogy mulasztott az iskolai kettős gyilkosság ügyében.
BUDAPEST – Ismét apai örömök elé néz Gömöry Zsolt (48). Az Edda billentyűse és felesége, Réka (35) első közös gyermeküket várják, aki várhatóan április végén érkezik. Úgy látszik, Gömöry megirigyelte, hogy néhány évvel ezelőtt a banda énekese, Pataky Attila (59) „visszafiatalodott" kisfia, Acsa (7) miatt, s most ő is szeretne újra kispapaként tevékenykedni.
LOS ANGELES – Már a rendőrök is aggódnak Lindsay Lohan (24) állapota miatt. A színésznőhöz közelálló ismerősökkel és barátokkal ellentétben néhány zsaru már azon tanakodott, hogy akár erőszakkal is, de segítenek rajta.
LOS ANGELES – Egy órával a mentő kiérkezése után, a kórházban még sikerült újraéleszteni Michael Jacksont (†50). A sztár szíve tíz percig működött, de addigra olyan mértékben károsodott, hogy nem bírta a terhelést.
BUDAPEST – Kap hideget-meleget Vásáry André (29). A Csillag születik felfedezettje éjt nappallá téve dolgozik, határidőnaplója nélkül pedig ki sem mozdul otthonról.
BUDAPEST – Meglepő kijelentést tett az egyik közösségi portálon az RTL Klub népszerű műsorvezetője. Csonka András (45) ugyanis szponzort keres. A kereskedelmi csatorna sztárja nem panaszkodhat arra, hogy nincs munkája, hiszen hosszú évek óta a Reggeli műsorvezetője, több színházi szerepe és haknija is van.
BUDAPEST – Szebbnél szebb lányok között válogatott Hujber Ferenc (36)! Az RTL Klub Reggelijének nemrég debütált műsorvezetőjét hiába vették körül az egyik férfikozmetikumokat gyártó cég szexis angyalai, Feri nem csábult el.
BUDAPEST – A magyar fővárosban forgat az Alkonyat sztárja, Robert Pattinson (23), akinek a szállodája előtt tinédzserek hada posztol lassan éjjel-nappal.
Budapest ‒ Daróczi Dávid (38) elvenné szerelmét, Liptai Claudiát (37)! A volt kormányszóvivő nem csinál titkot érzelmeiből, ország-világ előtt vállalja, mennyire imádja a Mokka műsorvezetőjét.
Budapest ‒ Nagy bajban van a Barátok közt Zsófija. Nem elég, hogy férjét , Zsoltot rács mögé dugták, egyre több olyan problémával kell szembesülnie, amiről eddig tudomása sem volt.
Bukarest — Ez aztán csúnya válás lesz! Megdöbbentő vádakkal illette Tőkés László magyar származású, Romániában élő református püspököt válófélben lévő felesége.
Az Fradi vezetője az elmúlt fél év alatt Kapocs Zsóka és Oszter Alexandra oldalán is megfordult, és most felröppent a hír, hogy legújabb kedvese Polgár Krisztina.
Kicsit ironikus, hogy néhány nappal azután, hogy Jennifer Love Hewitt szakított barátjával, Jamie Kennedyvel, a színésznő párkapcsolati tanácsadókönyve megjelenik a boltokban. A helyzetet tovább rontja, hogy a sztár, aki mostanában elég sok bizarr dolgot mondott és tett, folytatja a kirohanásait könyvében, aminek köszönhetően az olvasók megismerhetik meglehetősen érdekes nézeteit a…
A fővárosi Nagyvárad téren landolt az a mentőhelikopter, amelyet egy súlyos, életveszélyes sérült emberhez riasztottak, de végül egy mentőautó vitte kórházba a sérültet - közölte Győrfi Pál, a mentők szóvivője.
Egy véget nem érő irodai nap egyhangúsága a maradék erőnket is elveheti, mely a munkánkra és magánéletünkre egyaránt rányomhatja bélyegét. Adunk néhány tippet, hogyan viseld könnyebben az irodai monotonitást!
A színésznő és férje szakítása óta, most azt találgatják az újságok, hogy a gyerekek kinél maradnak. Sandra Bullock (45) színésznő, és férje Jesse James (40) motorépítő együtt nevelték a férfi korábbi kapcsolataiból született gyerekeket.
Igencsak furcsa állapotban távozott néhány napja egy éjszakai szórakozóhelyről Lindsay Lohan. Abban ugyan már semmi meglepő nincs, hogy az amerikai színésznő most is részegen tántorgott el az autóig, de azt már a sokat látott fotósok is furcsállták, hogy a sztár cipője tele volt fehér porral.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete még a nagy húsvéti bevásárlás előtt 20 különféle dobozos tojást vizsgált meg, majd fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi szempontok alapján rangsorolták ezeket.
Brad Pitt magabiztosan pózolt a fotósoknak, lecsúszott slicce pedig tátongott; Jessica Simpson pedig finoman tipegett elegáns estélyiében, ám rálépett a ruhája uszályára, és hatalmasat esett. Ugyan a sztárok tökéletes megjelenésére stylistok ügyelnek, olykor becsúszik egy kis baki.
Le sem tagadhatná Herczeg Zoltán, hogy igazi dizájnervér folyik az ereiben, hiszen lakásának berendezése pontosan olyan tudatosan van összeválogatva, mint kollekciói.
Kelis, amerikai énekesnőt, legújabb klipjében mindössze egy aranyszínű testfestés, és némi tollszerű valamikből megálmodott díszítés takarja. Az ámulat 1 perc 40 másodperc környékén kezdődik.