Rövid és nyilvánvalóan biztonsági okokból előre be nem jelentett látogatást tett Barack Obama vasárnap Afganisztánban. Elnökként először járt a közép-ázsiai országban. Obama a bagrami légitámaszponton szállt le, onnan helikopterrel repült tovább Kabulba, ahol megbeszélést folytatott afgán kollégájával, Hamid Karzaival.
Mint a legutóbbi brüsszeli EU-csúcson kiderült, az Európai Uniónak és a Nemzetközi Valutaalapnak kell a pénzügyi válság által sújtott és az államcsőd által fenyegetett Athén hóna alá nyúlnia. Ugyanakkor folyamatosan érkeznek a hírek a baj elhárítására hivatott görög megszorító intézkedésekről és az ezeket követő - olykor erőszakos - tiltakozó akciókról. De vajon hogyan jutott idáig Görögország?
Dominique De Villepin bosszút forral Nicolas Sarkozy ellen. Le akarja taszítani a trónról. Esélyei nem is rosszak, jelenleg a megkérdezettek nagyobbik része szerint neki kellene képviselni a konzervatívokat a 2012-ben megrendezendő elnökválasztáson, s nem Sarkozynek.
"Túl lassú az előrehaladás" Afganisztánban a korrupció és a kábítószer-kereskedelem elleni harc terén - mondta Barack Obama amerikai elnök az NBC televíziónak, miután visszatért az ázsiai országban vasárnap tett villámlátogatásáról.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint nem zárható ki, hogy a hétfői moszkvai metrórobbantásokat külföldi támogatással hajtották végre. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is azt hangsúlyozta egy lapinterjúban, hogy a terrorista mozgalmak kapcsolatban állnak egymással és közös ellenségeink. Közben 39-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
Az Egyesült Államok a Kínával való konstruktív kapcsolatok további fejlesztését szorgalmazza - közölte Barack Obama amerikai elnök Kína új washingtoni nagykövetével.
Barack Obama amerikai elnök kedden a Fehér Házban fogadja francia kollégáját, Nicolas Sarkozyt: a tárgyalások napirendjén Irán, Afganisztán, Pakisztán, a Közel-Kelet, valamint a globális gazdasági kihívások szerepelnek.
Az ukrán elnök új parlamenti választások kiírását helyezte kilátásba, ha az alkotmánybíróság kétségbe vonja az új koalíció törvényességét - jelentette be a kijevi államfői hivatal kedden.
Az Északi-sarki-óceánnal határos öt ország hétfői kanadai tanácskozásán megállapodott az együttműködés erősítésében, mindenekelőtt a sarki vizeken való hajózás szabályozásában.
"Túl lassú az előrehaladás" Afganisztánban a korrupció és a kábítószer-kereskedelem elleni harc terén - mondta Barack Obama amerikai elnök az NBC televíziónak, miután visszatért az ázsiai országban vasárnap tett villámlátogatásáról.
Az Egyesült Államok tárgyalni szeretne Oroszországgal a harcászati nukleáris fegyverek esetleges csökkentéséről - közölte Ellen Tauscher fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekkel foglalkozó amerikai külügyi államtitkár.
Külföldi befektetők eddig több mint 500 millió eurót költöttek romániai termőföldek és erdők vásárlására. Románia mezőgazdasági földterületének 3-5 százaléka ma már külföldi kezekben van - írta a Ziarul Financiar.
A hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország (G8) külügyminiszterei "megfelelő és határozott lépéseket" várnak a nemzetközi közösségtől Iránnal szemben a gyanúsnak minősített teheráni atomprogram miatt. Ezt tartalmazza a kétnapos kanadai találkozójukon kiadandó záróközlemény, amelynek tervezetét megkapta helyi idő szerint hétfő este a brit hírügynökség.
A csernobili atomerőmű-robbanás mintegy 25 500 áldozatát ápolták ingyen az elmúlt húsz évben Kubában - közölték helyi idő szerint hétfőn a szigetország hatóságai.
Moszkvában kedden gyásznapot tartanak a metróban elkövetett robbantásos merényletek áldozatainak tiszteletére: nagyon sok házon félárbocra engedett, fekete szalaggal átkötött zászló leng, a lapok a szokásos viccrovatok nélkül jelentek meg, és a két érintett állomásnál egyre gyűlik a sok virág és mécses.
Egy éven belül újra megnyílhat a régi röszkei átkelő a magyar-szerb határon - jelentette be Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt szerb és horvát partnerével.
Egy élő televíziós műsorban elhangzott három angol mondat miatt büntetett a szlovák frekvenciatanács az Új Szó című pozsonyi napilap keddi száma szerint.
Meghiúsítottak az azeri hatóságok egy terrortámadást, amelyet egy radikális, iszlamista csoport tervezett kisiskolás és óvodás gyerekek ellen - jelentették be kedden Bakuban.
Kiszabadított az iráni titkosszolgálat Pakisztánban egy csaknem másfél évvel ezelőtt elrabolt iráni diplomatát - jelentette kedden az iráni állami televízió.
Mintegy száz indiai tengerészt raboltak el az elmúlt napokban több vitorlással együtt szomáliai kalózok Afrika partjainál - közölte kedden az indiai haditengerészet szóvivője és egy diplomata.
A moszkvai metróban elkövetett öngyilkos merényleteket követően Peking megerősítette a város metróhálózatának biztonsági ellenőrzését, a világkiállításra készülő Sanghajban pedig már ezrek felügyelik a földalatti vasút rendjét - tájékoztattak helyi, városi illetékesek.
Négy régiót hódított el az olasz kormányzó jobboldal a baloldali ellenzéktől a kedden nyilvánosságra hozott végleges eredmények szerint a regionális választásokon, amelyeket a korábbinál jóval alacsonyabb részvételi arány jellemzett.
Az orosz rendvédelmi szervek feltehetően rendelkeztek valamiféle információval a készülő moszkvai metrómerényletekről - ezt az értesülést több orosz lap is közölte kedden, teljesen eltérő forrásokra és információkra hivatkozva.
Törökországban benyújtotta a kormánypárt a parlamenthez az alkotmány módosítására vonatkozó tervezetét, amely főként az igazságszolgáltatási intézmények jogköreinek csökkentését tartalmazza. Az iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja szerint javaslataik elfogadása demokratikusabbá tenné az országot, és megszilárdítaná az állampolgárok jogait.
Másodfokon is elutasította a holland bíróság a boszniai Srebrenicában 1995-ben meggyilkoltak hozzátartozóinak azon keresetét, hogy állapítsák meg az ENSZ és a holland állam felelősségét az akkoriban nemzetközi védelem alatt álló városban történtekért.
Problémamentes és a szokásos szintet meghaladó ma Csehország és Szlovákia viszonya - állította a két ország kormányfője, Jan Fischer és Robert Fico, akik Dél-Csehországban találkoztak.
A német Daimler konszernt sújtó korrupciós botránnyal párhuzamosan az amerikai hatóságok "hadat üzentek" számos, a gyanú szerint ugyancsak vesztegetést alkalmazó európai vállalatnak - értesült a Handelsblatt.
Őrizetbe vette a horvát rendőrség Damir Polancec volt horvát miniszterelnök-helyettest kedden, mert a hatóságok gyanúja szerint köze volt a Podravka élelmiszeripari vállalatnál kipattant korrupciós ügyhöz - közölte a rendőrség.
Oroszország, jóllehet aligha ártatlan az észak-kaukázusi csecsen és ingus felkelők elleni harcokban, megérdemli a Nyugat részvétét és támogatását, amíg a dzsihádista merénylők vétlen orosz polgárokat gyilkolnak - írta a The Wall Street Journal.
Őrizetbe vette a rendőrség a volt horvát miniszterelnök-helyettest mert a hatóságok gyanúja szerint köze volt a Podravka élelmiszeripari vállalatnál kipattant korrupciós ügyhöz.
Dmitrij Medvegyev szerint normális életfeltételeket kell teremteni az észak-kaukázusi lakosság számára, ez a hatóságok feladata, és nehezebb megoldani, mint megtalálni és megsemmisíteni a terroristákat.
Valószínűleg észak-kaukázusi szeparatisták robbantottak hétfőn a Moszkvai metróban - mondta az InfoRádiónak Kun Miklós Oroszország-szakértő. Hozzátette: a történtek Vlagyimir Putyin hatalmát erősítik.
Nagy-Britannia értelmetlennek tartja a Nyugat-európai Uniót (NYEU), és ezért ki akar lépni a védelmi szervezetből - jelentette be a védelmi tárca képviselője.
Barack Obama kedden aláírta a történelmi jelentőségű - a betegbiztosítást több tízmillió amerikaira kiterjesztő - egészségügyi törvény módosító csomagját.
Előzetes letartóztatásba helyezték kedden Catalin Voicu román szociáldemokrata párti szenátort, akit befolyással való üzérkedéssel, valamint kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak.
Francia nyelvtanfolyamra küldené a párizsi kormány EU-s ügyekkel foglalkozó minisztere az Európai Unió brit külpolitikai főképviselőjét és az Európai Parlament elnökét. Kiss J. László egyetemi tanár szerint a francia politikához az 50-es évek óta hozzátartozik az anyanyelv terjesztése, illetve a próbálkozás az angol nyelv dominanciájának megtörésére.
Moszkvában kedden gyásznapot tartottak a metróban elkövetett hétfői merényletek áldozatainak tiszteletére: nagyon sok házra félárbocra engedett, fekete szalaggal átkötött zászlót tűztek ki, a két érintett állomásnál egyre gyűlik a virág és a mécses.
A Ciprus újraegyesítéséről folyó tárgyalásokon a görög és a török közösség vezetője derűlátóan nyilatkozott kedden: mindketten úgy látják, hogy elérhető közelségbe került a megállapodás.