2010. március 28. vasárnap

márc. 28
6:03
Cseresznyevirágzás Japánban (Kripto Akadémia)
A legszebb időszak Japánban a nyíló cseresznyevirágé.
márc. 28
6:05
Sötétbe borult a világ egy órára (Kripto Akadémia)
Ázsiában előbbre jártak, a szingapúri üzleti negyed felhőkarcolói hazai idő szerint már késő délután elsötétültek.
márc. 28
8:42
Ausztria fizet Németországnak (Infostart)
Egy zürichi bíróság ítélete szerint a Bank Austriának 240 millió eurót kell fizetnie Németországnak, az egykori keletnémet kommunista állampárt vagyonának kártérítéseként. A pénz 1992-ben tűnt el a Novum nevű, egykori NDK-s külkereskedelmi vállalat számlájáról. A vád szerint a Bank Austria és svájci leánybankja is közreműködött a pénz hűtlen kezelésében.
márc. 28
8:44
Életfogytiglani kényszermunkára ítéltek három magyar férfit Szenegálban (Infostart)
Szenegálban életfogytig tartó kényszermunkára ítélték azt a három magyar férfit, akik a vádirat szerint megöltek egy taxisofőrt, aki bérbe adta nekik a terepjáróját. A dakari esküdtszék bűnszövetkezetben elkövetett bűntettek, gyilkosság és lopás elkövetésében találta bűnösnek a vádlottakat.
márc. 28
9:00
Törölték a schengeni övezetbe való beutazást tiltó listáról a líbiai állampolgárok nevét (Infostart)
Törölték a schengeni övezetbe való beutazást tiltó listáról a líbiai állampolgárok nevét, köztük az arab ország élén álló Moammer el-Kadhafiét.
márc. 28
9:02
Magas ukrán állami kitüntetések Fidel és Raúl Castrónak (Infostart)
Magas állami kitüntetéseket adományozott az ukrán elnök a kubai államtanács volt elnökének, Fidel Castrónak és a jelenlegi vezetőnek, Raúl Castrónak a két ország együttműködésének fejlesztéséhez való személyes hozzájárulásukért.
márc. 28
9:03
A thai kormányfő kész a tárgyalásokra a tüntetőkkel (Kripto Akadémia)
A thaiföldi kormányfő beegyezett, hogy személyesen találkozik a választásokat követelő tüntetőkkel "a béke helyreállítása és az erőszak esélyének lehető legkisebbre csökkentése" érdekében.
márc. 28
9:04
Amerikai rakétacsapás, négy halottal (Infostart)
Ismét északnyugat-pakisztáni célpontokat támadott egy amerikai pilóta nélküli repülőgép az afgán határ közelében; a rakétacsapásban négy ember meghalt, legalább öt másik megsebesült.
márc. 28
9:06
Kórházba került az egykori amerikai First Lady (Infostart)
Rutinvizsgálatokra kórházba került Barbara Bush volt amerikai First Lady - közölte a család szóvivője.
márc. 28
9:08
A thai miniszterelnök találkozik a tüntetőkkel (Infostart)
Thaiföldön a miniszterelnök beleegyezett, hogy személyesen találkozik a választásokat követelő tüntetőkkel a béke helyreállítása és az erőszak esélyének csökkentése érdekében.
márc. 28
9:39
Izrael felszámolná a Hamászt (Metropol)
Az izraeli pénzügyminiszter a Hamász radikális palesztin szervezet felszámolását sürgette vasárnap a közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában.
márc. 28
9:39
Kukac a múzeumban (Kripto Akadémia)
Design gyűjteményének részévé tette a @ jelet a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA).
márc. 28
9:57
Több mint 300 civilt öltek meg Kongóban (Metropol)
Több mint 300 embert ölt meg az Úr Ellenállási Hadserege nevű ugandai lázadószervezet 2009 végén Kongóban egy jogvédő szervezet és ENSZ- illetékesek szerint.
márc. 28
10:33
Berlusconit is tesztelik a helyhatósági választáson (Kripto Akadémia)
Helyhatósági választások kezdődtek Olaszországban. A szavazás fontos mutatója lesz Silvio Berlusconi miniszterelnök népszerűségének.
márc. 28
10:45
Kabineten belüli személycserék lehetnek, ha leszerepel Berlusconi pártja (Infostart)
Helyhatósági választások kezdődtek Olaszországban; a 20 régióból 13-ban várják az urnákhoz a szavazókat ma és holnap.
márc. 28
11:09
Négy pokolgép robbant egy iraki városban (Metropol)
Négy pokolgép robbant vasárnap egy választási tömörülés tagjának a házánál a nyugat-iraki Káim városában, a rendőrség szerint a detonációban hat ember - köztük a politikus és egyik fivére - életét vesztette, és 15-en megsebesültek.
márc. 28
11:09
Lehet előjegyezni! - 2012-től magánűrhajóval (is) utazhat (Kripto Akadémia)
Első próbaútjára indult a SpaceShipTwo típusú, VSS Enterprise nevű magánűrhajó az Egyesült Államokban.
márc. 28
11:18
Robbantás Irakban (Infostart)
Irakban négy pokolgép robbant egy választási tömörülés tagjának a házánál az ország nyugati részén lévő Káimban.
márc. 28
12:39
Több pokolgép robbant egy iraki városban (Metropol)
Több pokolgép robbant vasárnap egy politikus házánál a nyugat-iraki Káim városában, a detonációban többen meghaltak, de ellentmondásosak a hírügynökségi jelentések az áldozatok számáról és kilétéről.
márc. 28
12:39
Életfogytig tartó büntetés a magyar "zsoldosoknak" (Kripto Akadémia)
Életfogytig tartó elzárásra ítélték Szenegálban a magyar "zsoldosokat", akik meggyilkolták taxisofőrjüket.
márc. 28
12:57
Görögország új kötvénnyel teszteli a bizalmat (Metropol)
Többmilliárd eurós kötvényt visz a piacra már a hét első felében a görög kormány. A kibocsátás kulcsfontosságú próbája lesz annak, hogy a piac mennyire bízik a minapi EU-csúcson Görögország számára kidolgozott pénzügyi segélymechanizmusban - írta a hétvégi Financial Times.
márc. 28
13:24
Többmilliárd eurós kötvényt bocsát ki a görög kormány (Infostart)
Többmilliárd eurós kötvényt bocsát ki már a hét első felében a görög kormány. A Financial Times szerint ez kulcsfontosságú próbája lesz annak, hogy a piac mennyire bízik az uniós csúcson Görögország számára kidolgozott pénzügyi segélymechanizmusban.
márc. 28
13:26
A Szentföldön élő keresztényekért is imádkozott a katolikus egyházfő (Infostart)
A Szentföldön élő keresztényekért is imádkozott a katolikus egyházfő virágvasárnap a római Szent Péter téren, arra kérve őket, hogy ne hagyják el szülőföldjüket.
márc. 28
13:33
Életfogytiglan és pénzbüntetés a szenegáli magyar "zsoldosoknak" (Metropol)
Az életfogytig tartó kényszermunka mellett súlyos pénzbüntetést is kiróttak az egyebek mellett gyilkosság vádpontjában is elítélt három magyar "zsoldosra" - adta hírül az Afrique Libre szenegáli újság honlapja vasárnap.
márc. 28
13:33
Élő műsorban tárgyalt a thai kormányfő a tüntetőkkel (Kripto Akadémia)
A tévé nyilvánossága előtt kezdett vasárnap tárgyalásokat a thaiföldi kormányfő a választásokat követelő tüntetőkkel.
márc. 28
13:35
Feketelistát sürgetnek a pedofil papokról (Metropol)
A svájci államfő szerint feketelistát kell összeállítani a pedofil papokról, hogy soha többé ne kerüljenek kapcsolatba gyerekekkel.
márc. 28
14:09
A mérsékelt ivás jó a vérnyomásnak (Metropol)
Kutatások alapján a fiatalkori mérsékelt alkoholfogyasztás kedvező hatással van a vérnyomásra.
márc. 28
14:36
Fico: Pozsony tart a Fidesz kormányra kerülésétől (Infostart)
Robert Fico szlovák kormányfő szerint Pozsony attól tart, hogy a Fidesz kormányra kerülése után olyan konkrét lépéseket tesz, amelyek jelentős mértékben ronthatják a szlovák-magyar viszonyt.
márc. 28
14:45
Izrael megtorolja a Gázából induló támadásokat (Kripto Akadémia)
Az izraeli kormányfő figyelmeztette a Hamászt, hogy Izrael válaszcsapásokkal torolja meg a zsidó állam területe ellen a Gázai övezetből kiinduló támadásokat.
márc. 28
15:21
Pozsony tart a Fidesz kormányra kerülésétől (Metropol)
Robert Fico szlovák kormányfő szerint Pozsony attól tart, hogy a Fidesz kormányra kerülése után olyan konkrét lépéseket tesz, amelyek jelentős mértékben ronthatják a szlovák-magyar viszonyt.
márc. 28
15:30
Szomáliai kalózok azt mondják, elraboltak egy spanyol hajót (Infostart)
Szomáliai kalózok azt közölték vasárnap, hogy elraboltak egy spanyol halászhajót az Indiai-óceánon.
márc. 28
15:32
Több mint száz kínai bányász rekedt egy elöntött tárnában (Infostart)
Több mint száz kínai bányász rekedt egy vasárnap elöntött tárnában az ország északi részén elterülő Sanhszi tartományban - közölte az állami munkabiztonsági hivatal.
márc. 28
16:06
Több mint ötezren tüntettek Duisburgban a szélsőjobboldal ellen (Infostart)
Több mint ötezren tüntettek Duisburgban a szélsőjobboldal iszlámellenes megmozdulásai ellen. A tüntetők - élükön a német város konzervatív polgármesterével - támogatásukról biztosították a helyi muzulmán lakosság integrációját, és elítélték az észak-rajna-vesztfáliai szélsőjobboldali szervezetek, továbbá a neonácinak tekintett Német Nemzeti-demokrata Párt iszlámellenes megmozdulásait.
márc. 28
16:08
Görögországi bojkottfelhívás német áruk ellen (Infostart)
Komoly gondot okoz a Praktiker barkácsáruházláncnak a görög válság - fejtette ki vasárnap a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak a társaság vezérigazgatója.
márc. 28
16:51
Akciófilmbe illő kaszinórablás (Metropol)
Álarcos fegyveresek rohantak le egy svájci kaszinót vasárnap, s a rablók több százezer dollárt zsákmányolva távoztak a vendégekkel teli szórakozóhelyről.
márc. 28
17:09
Próbálják csökkenteni az amerikai-izraeli súrlódást (Kripto Akadémia)
Az izraeli miniszterelnök visszautasította vasárnap azt az állítást, miszerint az amerikai elnök Izrael "legnagyobb katasztrófája" volna.
márc. 28
17:36
Folytatódó BA-sztrájk, budapesti járattörlésekkel (Infostart)
A tárgyalási készség jelei nélkül folytatódott vasárnap is a British Airways légitársaság utaskísérőinek előző nap kezdődött négynapos sztrájkja. A törölt járatok között több budapesti is van.
márc. 28
17:45
Putyin távozását követelte a tömeg (Kripto Akadémia)
Arhangelszkben több ezren tüntettek vasárnap a kommunális szolgáltatások jelentősen megemelt árának csökkentését és a helyi kormányzó, valamint Vlagyimir Putyin orosz kormányfő távozását követelve.
márc. 28
18:03
Megoldódott a vízumválság - az unió sajnálja a történteket (Kripto Akadémia)
Líbia kapcsolatai az Európai Unióval (EU) rendeződtek a vízumokkal kapcsolatos nézeteltérések után, Svájccal viszont továbbra is megoldatlan a vita - jelentette ki vasárnap Músza Kúsza líbiai külügyminiszter.
márc. 28
18:12
Magyar áldozatokra is emlékeztek Rohoncon (Infostart)
A második világháború alatt az úgynevezett Keleti védvonal építésénél meggyilkolt kényszermunkásokra, köztük magyar zsidó áldozatokra emlékeztek az ausztriai Rohoncon.
márc. 28
18:39
A Keleti védvonal kényszermunkásaira emlékeztek (Kripto Akadémia)
A második világháború alatt az úgynevezett Keleti védvonal építésénél meggyilkolt kényszermunkásokra, köztük magyar zsidó áldozatokra emlékeztek vasárnap az ausztriai Rohoncon (Rechnitz) és jelképesen letették egy központi emlékhely alapkövét.
márc. 28
18:57
Váratlanul Kabulba érkezett az amerikai elnök (Metropol)
Váratlanul Kabulba érkezett helyi idő szerint vasárnap este Barack Obama amerikai elnök, aki megválasztása óta először látogat el Afganisztánba.
márc. 28
19:42
Váratlanul Kabulba érkezett Barack Obama amerikai elnök (Infostart)
Váratlanul Kabulba érkezett helyi idő szerint vasárnap este Barack Obama amerikai elnök, aki Hamid Karzai elnökkel találkozott villámlátogatása keretében.
márc. 28
20:09
Váratlanul Kabulba érkezett Obama (Kripto Akadémia)
Váratlanul Kabulba érkezett Barack Obama és találkozik Hamid Karzai elnökkel.
márc. 28
20:27
Izraeli buldózerek hatoltak be a Gázai övezetbe (Metropol)
Több izraeli buldózer hatolt be vasárnap a Gázai övezet déli részébe, valószínűleg csempészalagutak megsemmisítése céljából, nem messze attól a szektortól, ahol halálos végű összetűzések voltak az elmúlt napokban izraeli katonák és palesztin fegyveresek között - közölték szemtanúk.

Keresés