2010. március 20. szombat

márc. 20
6:18
A fekete márciusra emlékeztek Marosvásárhelyen (Kripto Akadémia)
Az RMDSZ, mint minden évben, ez alkalommal is az elnöki hivatalban tartotta a megemlékezést, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Pro Europa Liga fáklyás felvonulást és kerekasztal-beszélgetést szervezett.
márc. 20
6:36
Gasparovic megtagadta az aláírást (Kripto Akadémia)
Beigazolódtak az előzetes lapértesülések: Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök nem írta alá a hazafiassági törvényt, melyet a pozsonyi parlament már korábban megszavazott. Az államfő engedett Robert Fico, a Smer - Szociáldemokrácia-párti miniszterelnöknek, aki azzal érvelt, hogy április elseje túl korai időpont, az iskolák nem tudnak felkészülni, illetve nem tudják előteremteni a törvény…
márc. 20
7:48
Ismét támad a TBC? (Kripto Akadémia)
Számos gyógyszernek ellenáll az a tuberkulózis-fajta, amelynek gyorsuló terjedésére figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
márc. 20
8:06
A Nagy Őt keresi Jennifer Love Hewitt (Kripto Akadémia)
Mint a színésznő a People című magazinnak megvallotta, elege van már abból, hogy nincs párja.
márc. 20
8:24
Csak a Fidesz győzelmében biztosak a közvélemény-kutatók (Metropol)
A Fidesz biztosnak látszó győzelmén kívül alig értenek egyet bármiben is a közvélemény-kutatók. A Jobbik megerősödését mindegyik intézet tényként kezeli, eltérők azonban a pártok táborának szavazási hajlandóságára és a választási részvételre vonatkozó becslések.
márc. 20
8:24
Megkezdődött a sztrájk a British Airways-nél (Kripto Akadémia)
A British Airways naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre.
márc. 20
8:26
A levegőben próbálta betörni a repülőgép ablakát (Metropol)
A fülöp-szigeteki repülőtéri rendőrség őrizetbe vett pénteken egy 80 éves amerikai állampolgárt, aki a Pasay városból Cebura tartó járaton hisztérikus rohamot kapott, majd botjával megpróbálta kitörni a repülőgép egyik nyomásálló ablakát.
márc. 20
8:28
Az USA továbbra is kész a párbeszédre Iránnal (Metropol)
Az Egyesült Államok továbbra is kész párbeszédet folytatni Iránnal, ám a perzsa állam kormánya ettől elzárkózik - mondta az amerikai elnök a perzsa újév alkalmából közvetlenül az iráni néphez intézett videoüzenetében.
márc. 20
8:42
Gázai repülőteret támadott meg az izraeli légierő (Kripto Akadémia)
Az izraeli légierő péntek este támadást intézett a gázai repülőtér ellen, s az akcióban palesztin források szerint legalább 11 ember megsebesült.
márc. 20
8:44
Obama továbbra is kész a párbeszédre Iránnal (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok továbbra is kész párbeszédet folytatni Iránnal, ám a perzsa állam kormánya ettől elzárkózik - mondta az amerikai elnök a perzsa újév alkalmából közvetlenül az iráni néphez intézett videoüzenetében.
márc. 20
9:18
Homok borította be Pekinget (Kripto Akadémia)
Az idei év eddigi legerősebb homokvihara tombol Kína északi részén: szombat reggelre vékony sárga homokréteg fedte be a pekingi utcákat, az ott parkoló autókat, s az ég is sárga színt öltött.
márc. 20
9:54
Húsz éve megoldatlan műkincslopási ügyben nyomoz az FBI (Metropol)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda húsz év elteltével megkísérli felderíteni a híres 1990-es bostoni műkincslopást, amely az Egyesült Államok legnagyobb, máig megoldatlan ilyen ügye.
márc. 20
9:54
START-III. - áprilisban írják alá a nukleáris biztonságról szóló szerződést (Kripto Akadémia)
A START-III. szerződést a nukleáris biztonságról április 12-én tartandó washingtoni csúcs előtt, várhatóan Prágában írják alá - írta szombaton a Kommerszant című orosz lap orosz diplomáciai körökből származó értesülésre hivatkozva.
márc. 20
10:30
Erősítést küldene a Pentagon Afganisztánba (Kripto Akadémia)
Az amerikai hadvezetés azt tervezi, hogy 2500 katonát küld erősítésként Afganisztán északi részébe, a tálibok elleni küzdelem fokozására - közölte pénteken egy amerikai katonai illetékes.
márc. 20
10:48
Obama a világhálóra invitálja Iránt (Infostart)
Az Egyesült Államok továbbra is kész párbeszédet folytatni Iránnal, ám a teheráni vezetés ettől elzárkózik - mondta az amerikai elnök a perzsa újév alkalmából közvetlenül az iráni néphez intézett videoüzenetében.
márc. 20
11:06
Ideggáztámadás Tokióban - a 15. évfordulóra emlékeztek (Kripto Akadémia)
A tokiói metró elleni ideggáztámadás 15. évfordulójáról emlékeztek meg szombaton Japánban.
márc. 20
12:00
Szlovák lapvélemény szerint a Fidesz nem tudja teljesíteni ígéreteit (Kripto Akadémia)
"Amikor Orbán, Paroubek és Fico Őszödön találkoztak..."
márc. 20
13:48
Hallani sem akarnak az atomenergiáról a németek (Kripto Akadémia)
Német fizikusok egy Bonnban rendezett konferencián sürgették, hogy az ország elavult atomerőműveit bontsák le és a helyükre építsenek moderneket. Mint a szakértők hangsúlyozták, ugyanolyan értelmetlen teljes mértékben lemondani a nukleáris energiatermelésről, mint a régi reaktorok élettartamának meghosszabbítása.
márc. 20
14:06
Szerbia nem vett részt a nyugat-balkáni csúcson (Kripto Akadémia)
Szerbia távolmaradása miatt csonkára sikeredett a nyugat-balkáni országok szombati szlovéniai csúcsértekezlete, amelynek meghirdetett célja a regionális együttműködés erősítése volt annak érdekében, hogy felgyorsítsák a térségbeli országok európai uniós integrációját.
márc. 20
14:24
A papi pedofília „szégyen és lelkiismeret-furdalás” (Metropol)
Az egész egyház által érzett szégyenről és lelkiismeret-furdalásról ír XVI. Benedek pápa a kiskorúak sérelmére elkövetett visszaélések miatt az ír katolikus egyházhoz intézett, szombaton Rómában nyilvánosságra hozott pásztorlevelében.
márc. 20
14:24
Jobban megnézik, hogy ki akar pap lenni (Kripto Akadémia)
A papneveldékbe jelentkező fiatal férfiak szigorúbb megszűrését helyezte kilátásba vasárnap a Szentszék etikai megbízottja, miután a közelmúltban számos szexuális zaklatásra derült fény a katolikus egyházon belül.
márc. 20
14:42
Parazita iker: nyolc végtaggal született a gyermek (Infostart)
Istenfélő hinduk zarándokolnak el India egyik legszegényebb államába, hogy leróják tiszteletüket egy hétéves kisfiú előtt, akinek négy lába és - Visnu istenhez hasonlóan - négy keze van.
márc. 20
16:30
A pápa pásztorlevele az írországi pedofil-ügyről: "szégyen és lelkiismeret-furdalás" (Infostart)
Az egész egyház által érzett szégyenről és lelkiismeret-furdalásról ír XVI. Benedek pápa a kiskorúak sérelmére elkövetett visszaélések miatt az ír katolikus egyházhoz intézett, szombaton Rómában nyilvánosságra hozott pásztorlevelében.
márc. 20
16:30
Pokolgép robbant Athénban (Metropol)
Pokolgép robbant szombatra virradóra Athénban a helyi pakisztáni közösség egyik vezetőjének házánál, de senki sem sérült meg - közölte a rendőrség.
márc. 20
17:06
Harag napja - tüntetések Oroszországban (Kripto Akadémia)
Mintegy 70 embert előállítottak szombaton a moszkvai Puskin téren engedély nélkül rendezett ellenzéki tüntetés részvevői közül - jelentették be a rendvédelmi szervek.
márc. 20
18:36
Meghalt egy palesztin tüntető a megszállt területen (Metropol)
Életét vesztette egy fiatal palesztin tüntető szombaton a megszállt palesztin területen, Náblusz közelében, ahol a tiltakozók izraeli katonákkal csaptak össze.
márc. 20
19:30
Tüntetés volt Washingtonban az iraki invázió évfordulóján (Kripto Akadémia)
Több ezren kezdtek tüntetni szombaton az amerikai fővárosban az iraki invázió kezdetének hetedik évfordulóján, s egyebek között azt követelték felirataikon, hogy George Bush akkori elnök ellen azonnal emeljenek vádat a háború miatt.
márc. 20
20:06
Magyar síelő súlyos balesete Ausztriában (Metropol)
Súlyos fejsérülést szenvedett Ausztriában egy magyar síelő az APA osztrák hírügynökség szombati jelentése szerint A 65 éves férfi egy Zell am See melletti síterepen egy cseh síelővel ütközött még pénteken.
márc. 20
21:00
Rómában több százezren tüntettek Berlusconi mellett (Kripto Akadémia)
Rómában több százezren tüntettek szombat délután Silvio Berlusconi miniszterelnök mellett az egy hét múlva következő regionális választásokra készülődve.

Keresés