2010. március 30. kedd

márc. 30
10:30
Schumacher nem foglalkozik a kritikákkal (F1világ)
Michael Schumacher elmondta, hogy elégedett volt a hétvégi Ausztrál Nagydíjon látottakkal, jóllehet csak a tízedik helyen végzett, és sokan komoly kritikával illették a teljesítményét.
márc. 30
11:36
Vettel nehezen tudna nemet mondani a Ferrarinak (F1világ)
Sebastian Vettel bevallotta, hogy mint minden normális pilótának, neki is különleges lenne a Ferrari színeiben versenyezni a Forma-1-ben, jóllehet erre még várnia kell, hiszen jelenleg is érvényben lévő szerződése legalább 2011 végéig szól a Red Bullal.
márc. 30
13:48
Káoszfutam lehet Malajziában (F1világ)
A meteorológusok előrejelzései szerint a hétvégi Maláj Nagydíj mindhárom napján jó esély van a felhőszakadra, és trópusi viharokra lehet számítani, így szinte biztosra vehető, hogy nem lesz könnyű dolguk a csapatoknak Sepangban.
márc. 30
14:21
Hamiltonnak menedzserre van szüksége (F1világ)
David Coulthard azt tanácsolja Lewis Hamiltonnak, hogy mielőbb találjon maga mellé egy jól képzett menedzsert, aki segít neki megfelelően kezelni az olyan helyzeteket, mint amibe a hétvégén is belekeveredett, mikor elkapták a rendőrök, miközben közúton driftelt Melbourne-ben.
márc. 30
16:00
A Brembo cáfolja, hogy fékhiba miatt esett ki Vettel (F1világ)
A Red Bull Racing fékrendszerének beszállítója, a Brembo cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint fékhiba okozta Sebastian Vettel kiesését az Ausztrál Nagydíjon, ami miatt idén már zsinórban másodszor kellett búcsút intenie a biztosnak hitt győzelemtől.
márc. 30
16:33
Szeretnél te is F1-es autót vagy MIG31-est vezetni? (x) (F1világ)
A Meglepkék csapata valóra váltja álmodat! Most végre te is vezethetsz Renault-t, Arrows-t vagy Jordant. De nem csak szimulátorban, hanem istenigazából!
márc. 30
16:35
A Renault még agresszívebb lesz a versenyeken (F1világ)
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier szerint még agresszívebb stratégiát választhatnak a következő versenyeken, miután a múlt héten bizonyosságot nyert, hogy az R30 kiválóan bánik az abroncsokkal, még extrémebb körülmények között is.
márc. 30
17:39
A Red Bull örülne, ha tisztázná őket az FIA (F1világ)
A Red Bull Racing vezetése kijelentette, hogy nem lenne ellenére, ha az FIA pontosítana, és egyben szigorítana a felfüggesztésre vonatkozó szabályokon, miután egyesek azzal vádolják őket, hogy változtatnak autóik hasmagasságán az időmérő és a verseny között.

Keresés