2010. március 14. vasárnap

márc. 14
10:39
A Ferrari motort cserélt Massa autójában (F1világ)
Bár még csak az első verseny előtt vagyunk, a Ferrarinál máris gondok akadtak, Felipe Massa autójának motorja ugyanis „abnormális paramétereket” mutatott a szombat délutáni időmérő utón, így a csapat úgy döntött, elővigyázatosságból kicseréli azt a délutáni verseny előtt.
márc. 14
11:45
Ecclestone húsz versenyt szeretne 2011-ben (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone megerpősítette, hogy a jövő évben bemutatkozó Indiai Nagydíj nem egy másik verseny helyét veszi majd át, ami azt is jelenti, hogy 20 állomásból fog állni a 2011-es versenynaptár.
márc. 14
11:47
Alonso motorját is kicserélte a Ferrari (F1világ)
A Ferrari vezetése megerősítette, hogy nem csak Felipe Massa, hanem Fernando Alonso autójának motorját is kicserélte a délelőtt folyamán, ugyanis mindkét erőforrás „abnormális paramétereket” mutatott a szombati időmérő után.
márc. 14
12:51
Horner szerint bármi megtörténhet a versenyen (F1világ)
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint az utóbbi idők egyik legizgalmasabb versenye előtt állunk, ugyanis a tankolás betiltása miatt senki nem tudhatja, miként alakulnak majd az erőviszonyok.
márc. 14
15:03
A Ferrari kettős győzelmet aratott Bahreinben (F1világ)
Fernando Alonso magabiztos győzelmet aratott a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, miután az élről induló Sebastian Vettel autója meghibásodott. A Ferrari spanyolja mögött Felipe Massa és Lewis Hamilton végzett.
márc. 14
16:09
Vettel úgy érzi, nyerhetett volna a szezonnyitón (F1világ)
Sebastian Vettel úgy érzi, hogy megnyerhette volna a Bahreini Nagydíjat, ha nem hibásodik meg autója, és nem törött kipufogóval kell teljesítenie a verseny utolsó húsz körét, ami miatt három pozíciót is veszített, és még a dobogóra sem állhatott fel.
márc. 14
16:42
Schumacher szerint rém unalmas versenyek jönnek (F1világ)
Michael Schumacher ugyan jól szórakozott visszatérő versenyén, azonban elmondta, hogy a tankolás betiltása miatt jóval kisebb a mozgásterük a csapatoknak a stratégiákat illetően, így senki ne számítson hatalmas taktikai csatákra az idei évben.
márc. 14
17:15
Alonso a Ferrari dolgozóinak ajánlotta győzelmét (F1világ)
Fernando Alonso boldogan nyilatkozott, miután első ferraris versenyén győzelmet aratott a szezonnyitón, ahol az olaszok versenyzői végeztek az első két helyen, amire legutóbb 2008-ban, a Francia Nagydíjon volt példa.
márc. 14
17:48
Hamilton: A harmadik hely volt a maximum (F1világ)
Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy követni tudta volna az élen állókat a vasárnapi Bahreini Nagydíjon, ha nem ragad be Nico Rosberg mögé az első etapban, ám a harmadik helynél előrébb akkor sem tudott volna végezni.
márc. 14
18:54
Kiderült, hogy mi okozta Vettel vesztét (F1világ)
A Red Bull Racing megerősítette, hogy Sebastian Vettel győzelmi esélyei nem a kipufogó rendszer, hanem a Renault motor meghibásodása miatt szálltak el a mai szezonnyitón Bahreinben.
márc. 14
20:00
Azonnali változtatások szükségesek a Forma-1-ben (F1világ)
A McLaren csapatfőnöke szerint azonnali lépések szükségesek, mert az új szabályokkal nem hogy izgalmasabb, jóval unalmasabb volt a szezon első versenye, ami miatt nézők százezreit veszíthetik el.
márc. 14
21:06
További tüntetésre készülnek az f1-es versenyzők (F1világ)
A forma-1-es versenyzők készen állnak tovább folytatni bojkottjukat, amennyiben a sportág kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone továbbra sem lesz hajlandó beengedni a rajtrácsra fizioterapeutáikat.

Keresés