2010. április 2. péntek

ápr. 2
6:06
Hamilton nyitott az élen Malajziában (F1világ)
Lewis Hamilton diktálta a tempót a Maláj Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol meleg, száraz idő fogadta a mezőnyt. A McLaren britje mögött Rosberg, Button, és Schumacher végzett.
ápr. 2
7:39
Sokba került az elmúlt tél (Vezess)
Közel 1200 géppel, több mint 200 ezer órán át takarították a hazai utakat a hókotrók ezen a télen. Több mint 9 milliárdba került.
ápr. 2
7:45
Jövőre visszatérhet a hibrid rendszer a Forma-1-be (F1világ)
A Forma-1-es Csapatok Szövetsége (FOTA) péntek este összeül Malajziában, hogy megvitassa, miként lehetne fokozni az izgalmakat, és növelni az előzések számát a jövőben. KERS és szálesebb hátsó gumik jöhetnek.
ápr. 2
7:57
F1: Hamilton nyerte az első edzést (Vezess)
A Maláj Nagydíj első szabadedzését megkímélte az eső. A leggyorsabb Lewis Hamilton lett, mögötte a mercedeses Rosberg, a címvédő Button és Michael Schumacher végzett. A Red Bullnál megbízhatósági problémák akadtak, Vettel féke és motorja is küszködött. A Ferrari a középmezőnyben zárt, Massa kétszer is járt a pályán kívül.
ápr. 2
8:15
Koreai invázió a Gellérthegyen (Vezess)
Láthatóan a Nissan Qashqaira szabott alapárral debütál itthon a Hyundai iX 35. Az 5,6 millió forinttól kapható szabadidő-autó az erdei csapások helyett inkább nagyvárosi flaszteron kíván villogni.
ápr. 2
8:17
Koreai invázió a Gellérthegyen (Vezess)
Láthatóan a Nissan Qashqaira szabott alapárral debütál itthon a Hyundai iX 35. Az 5,6 millió forinttól kapható szabadidő-autó az erdei csapások helyett inkább nagyvárosi flaszteron kíván villogni.
ápr. 2
8:33
Két kocsi ütött el egy gyalogost (Vezess)
Különös baleset történt Nyíregyházán. Egy gyalogost két autó is elgázolt.
ápr. 2
8:48
Casino Grand Prix - teljes gázzal az 100.000 Euróért! (F1világ)
Most még izgalmasabbak lesznek a Forma-1-es hétvégék, sőt a Casino Grand Prix Blackjack asztalainál is csak teljes gázzal fogsz eredményt elérni. Ráadásul a nyereményalapban összesen több mint 100.000 euró lapul! A Casino Grand Prix játéknál nem csak a "Bank" ellen tudsz Blackjack-et játszani, hanem az ellenfeleidnél is jobbnak kell lenned! Mind a 19 Casino Grand Prix tornán értékes…
ápr. 2
9:09
F1: Kubica váltja Massát? (Vezess)
Francia sajtóértesülés szerint 2011-ben Robert Kubica ülhet Felipe Massa helyére a Ferrarinál. A csapatok a KERS és a futam alatti tankolás visszahozását fontolgatják.
ápr. 2
9:21
A Williams felkészülten érkezett meg Malajziába (F1világ)
A hétvégén megrendezésre kerülő Maláj Nagydíj forró pillanatokat és újabb izgalmas előzéseket hozhat a Forma-1-ben.
ápr. 2
9:45
Elkészül a dél-budai tehermentesítő út (Vezess)
Év végére teljessé válik a dél-budai tehermentesítő út, azaz az Egér útról az eddigi 2x1 sávos helyett 2x2 sávos úton lehet eljutni a Lágymányosi hídhoz.
ápr. 2
9:54
Hamilton diktálta a tempót pénteken Malajziában (F1világ)
Lewis Hamilton továbbra sem talált legyőzőre, és a második edzést is megnyerte Malajziában, ahol száraz pálya fogadta a résztvevőket. Sebastian Vettel a második, Nico Rosberg a harmadik lett.
ápr. 2
10:03
F1: Hamilton uralja Sepangot (Vezess)
A Maláj Nagydíj második szabadedzését is a mclarenes Lewis Hamilton nyerte. Mögötte újra a két Mercedes és csapattársa, Button végzett, de a második legjobb időt Sebastian Vettel csípte el. A Ferrari eddig nem mutatott sokat.
ápr. 2
11:00
Schumacher: Agresszívebbek leszünk az időmérőn (F1világ)
Michael Schumacher úgy gondolja, hogy sikerült leráznia magáról a rozsdát az elmúlt két futam során, és készen áll harcba szállni az előtte állókkal, ám meglátása szerint erre csak abban az esetben lesz esélye, ha csapata taktikát vált, és agresszívebb lesz a kvalifikáción.
ápr. 2
11:15
Kötelező a takarékos autó az USA-ban (Vezess)
Jelentősen szigorít az üzemanyag-fogyasztási normákon az Obama-kormány, ennek nyomán az autósok 65 milliárd dollárral kevesebbet költenek majd üzemanyagra, de drágábban juthatnak autóhoz.
ápr. 2
11:33
F1: Alonso nem kér a szabályokból (Vezess)
Fernando Alonso szerint semmi szükség arra, hogy az FIA a versenyhelyszínekre "házirendet" adjon ki a pilótáknak.
ápr. 2
12:06
Button egyelőre nincs megelégedve autójával (F1világ)
Jenson Button szerint még sok munka vár csapatára, hogy az megfelelő állapotban legyen mind a szombati időmérőn, mind pedig a vasárnapi versenyen, ugyanis nem volt megelégedve a pénteki edzéseken látottakkal Malajziában.
ápr. 2
12:09
Sokan autóznak húsvét hétvégén (Vezess)
Idén húsvétkor is jelentősen nőhet a magyarországi autópályák, illetve határátkelők forgalma - figyelmeztet az autópálya-kezelő, aki arra ösztönöz, érdemes előre megvenni az autópálya-matricát.
ápr. 2
12:27
F1: Hamilton nem szállt el (Vezess)
Annak ellenére, hogy megnyerte a Maláj Nagydíj első két edzését, Lewis Hamilton igen óvatosan fogalmaz a kilátásokról. Button egyelőre nem érzi az autót a sepangi pályán.
ápr. 2
12:39
Vettel úgy érzi, veszített előnyéből a Red Bull (F1világ)
Sebastian Vettel szerint csapata nem lesz olyan nagy előnyben a hétvégi Maláj Nagydíjon, mint az első két versenyen volt, mert a pénteki edzéseken látottak alapján úgy tűnik, hogy közelebb kerültek hozzájuk a riválisok.
ápr. 2
13:03
F1: A ferrarisok nem aggódnak (Vezess)
Bár a Ferrari a sepangi szabadedzéseken nem a tempójával, hanem inkább annak hiányával tűnt ki, a két pilóta arra figyelmeztet, hogy ezek az eredmények nem mérvadók.
ápr. 2
13:05
Egy sms lett a veszte a gyorshajtóknak (Vezess)
Kár volt elárulnia egy újságban egy autósnak, hol szokott a megengedettnél gyorsabban hajtani. A rendőrök is olvasnak újságot.
ápr. 2
13:12
Három hét haladékot kapott a Ferrari és a Red Bull (F1világ)
Az irányító testület úgy döntött, hogy eredeti tervével ellentétben, csak az európai szezon első állomásának helyet adó Spanyol Nagydíjtól tiltja be a külső tükrök használatát, miután több csapat is jelezte, hogy a következő versenyig nem tudja elvégezni a szükséges módosításokat.
ápr. 2
13:39
F1: Fékhiba hátráltatta a realista Schumachert (Vezess)
A Mercedes GP mindkét pilótája elégedett volt a Maláj Nagydíj pénteki szabadedzéseivel, csak Michael Schumachernek volt apró fékhibája.
ápr. 2
13:41
WRC: A Jordán-rali első napja - videó (Vezess)
Jari-Matti Latvala volt a leggyorsabb a rali-világbajnokság harmadik futama, a Jordán-rali első napján. Nézze meg videón a tegnapi nap összefoglalóját.
ápr. 2
13:45
Tippelj a Maláj Nagydíj befutójára! (F1világ)
Az első forduló ugyan elmaradt, azonban már a szezon második állomásától ismét lehet tippelni a futamok befutójára.
ápr. 2
14:16
Művészfilm a biztonsági öv bekötéséért (Vezess)
A biztonsági öv bekötésének fontosságát nem csak vérrel és roncsokkal lehet demonstrálni. Egy brit közlekedésbiztonsági szervezet is így gondolta, és forgattak egy megindítóan érzelmes kampányfilmet.
ápr. 2
14:33
F1: Nem elég gyors a Red Bull (Vezess)
Sebastian Vettel úgy véli, hogy Malajziában elillant a Red Bull előnye, nincs meg az a sebességkülönbség, amely Bahreinben és Ausztráliában jellemző volt. Mark Webber elveszített egy motort.
ápr. 2
14:51
Alonso nagy összecsapásra számít az élen (F1világ)
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy egyre szorosabb az élmezőny, és a négy topcsapat közül bárki kijöhet győztesként a hétvégi Maláj Nagydíjon, jóllehet a pénteki időeredmények azt sugallják, hogy a Red Bull és a McLaren ellépett.
ápr. 2
15:09
F1: Pilótát cserélhet a Lotus? (Vezess)
A Lotus-csapat tesztpilótája, a maláj Fairuz Fauzy meglebegtette, hogy még 2010-ben versenyzési lehetőséget kaphat.
ápr. 2
15:27
Összetörte autóját a Ford menője (Vezess)
Sebastien Loeb áll az élen a Jordán-rali második napja után. A hatszoros világbajnok mögött Sebastien Ogier és Jari-Matti Latvala várják a folytatást. Kimi Räikkönen ma már gyorsabban hajtott.
ápr. 2
15:45
Az elefántok terepjárókként működnek (Vezess)
Az elefántok lábai a négykerék-hajtású terepjárókhoz hasonló elven viszik előre a világ legnagyobb szárazföldi emlőseit - derül ki egy brit kutatási eredményből.
ápr. 2
15:47
F1: Elhalasztják a tükrök betiltását (Vezess)
Több időt kapnak a csapatok autóik átalakítására, a Kínai Nagydíjon még lehet használni az oldaldobozokra szerelt visszapillantó tükröket.
ápr. 2
15:57
Hamilton elégedett a McLaren fejlődésével (F1világ)
Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy csapata sokkal jobb formában várhatja a hétvégi Maláj Nagydíjat, mint az eddigi két versenyt, azonban azt még nem tudja, hogy sikerült-e akkorát előrelépniük, hogy harcba szállhassanak a Ferrarival és a Red Bullal.
ápr. 2
16:21
F1: A Prodrive megint nekifut? (Vezess)
Sajtóértesülés szerint a David Richards vezette Prodrive harmadik alkalommal is nekifut a Forma-1-es jelentkezésnek.
ápr. 2
16:57
Schumacher: Vettel a fő ellenfél (Vezess)
Michael Schumacher szerint annak ellenére, hogy két győzelmet bukott már, továbbra is fiatal honfitársa a fő esélyes a bajnoki címre.
ápr. 2
17:16
Teszt: Mercedes E350 CDI 4Matic Avantgarde (Vezess)
Védelmi rendszerek sokasága, aranyáron mért extrák tárháza, összkerékhajtás és egy remek dízelmotor. Az eredmény több mint élvezhető, de csak nagypapának átszellemülve. Mercedes-Benz, ami mindent tud.
ápr. 2
19:03
A legősibb trükk 2.0 (Vezess)
Az internet hatalmas előnye, hogy teret ad a kreativitás kibontakozásának, ami régebben csak esti sörök melletti vicc volt, ma már videó a Youtube-on. Akárcsak ez a mai darab.
ápr. 2
19:21
F1: Igazi tragacs Sennáék autója (Vezess)
A jelenleg az újonc Hispaniánál tanácsadóként dolgozó volt Honda- és Red Bull-mérnök szerint a kiscsapat autója nem üti meg a mai F1-es mércét.
ápr. 2
20:54
Legyél Te az év Forma-1 menedzsere! (F1világ)
A királykategória emberek százmillióit hozza lázba szerte a világon. Vannak, akik beérik futamnézéssel, mások autós szimulátorok segítségével próbálják meg a pilóták bőrébe bújva átélni a versenyzés izgalmait, ám akadnak olyanok is, akik a másik oldalon próbálnák ki magukat.

Keresés