2010. március 2. kedd

márc. 2
9:39
A Red Bull megpróbálta átverni ellenfeleit (F1világ)
Ahogy arra Sebastian Vettel már korábban célzott, a Red Bull Racing egy igen érdekes újítást vetett be a múlt heti tesztnek helyet adó Barcelonában, amit a legjobb tudása szerint próbált is eltitkolni, ám a közeli fotók elárulták.
márc. 2
10:45
Hamilton leváltja menedzserét (F1világ)
Lewis Hamilton megerősítette, hogy már nem édesapja, Anthony Hamilton egyengeti versenyzői karrierjét, jóllehet még nem találták meg az erre a feladatra legalkalmasabb személyt.
márc. 2
11:51
A Ferrarinál úgy érzik, versenyképesek lesznek (F1világ)
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali magabiztosan várja a szezon kezdetét, mert úgy gondolja, hogy az olasz alakulat az élmezőnyt alkotja, és harcban lesz a világbajnoki címért, jóllehet cáfolta, hogy bármiféle előnyben lennének riválisaikhoz képest.
márc. 2
12:24
A Virgin visszatérő hidraulikus gondokkal küzd (F1világ)
A Virgin Racing vezetése bízik abban, hogy a szezonnyitóra elkészülő újításaik megoldást jelentenek azokra a hidraulikus problémákra, melyek komolyan hátráltatták a csapat munkáját a téli felkészülési időszakban.
márc. 2
14:03
Zöld utat kapott az F1 versenyzői akadémiája (F1világ)
Anthony Hamilton versenyzői akadémiája zöld utat kapott Bernie Ecclestone-tól, és a Formula One Managementtől, így akár még ebben a hónapban útjára indulhat a tehetségkutató program.
márc. 2
14:36
Lopez egyre közelebb a Campos istállóhoz (F1világ)
Jose Maria Lopez egyre közelebb áll ahhoz, hogy szerződést kössön a Campos Meta csapattal, ahol a teszt-, és tartalékversenyzői feladatokat láthatja el a 2010-es idényben, miután jelezte az US F1 istállónak, hogy kilép az anyagi gondok és a bizonytalanság miatt.
márc. 2
16:48
A Mercedes a győzelmet célozza meg Bahreinben (F1világ)
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn ugyan tisztában van azzal, hogy jobb formában is várhatnák a szezonnyitót, nem titkolja, hogy céljuk a győzelem megszerzése lesz a Bahreini Nagydíjon.
márc. 2
22:15
Az US F1 jelezte dolgozóinak, hogy eljött a vég (F1világ)
A csapathoz közel álló források megerősítették, hogy végleg szertefoszlottak a Team US F1 álmai, ugyanis az amerikai csapat helyi idő szerint kedd délelőtt jelezte alkalmazottainak, hogy bezárják a gyárat, és szabadon távozhatnak.

Keresés