LONDON – Thierry Henry (32), a Barcelona világ- és Európa-bajnok francia labdarúgója a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az Arsenal ellen készül, amelynek színeiben nyolc esztendő alatt két bajnoki címet, három FA-kupát és két angol Szuperkupát nyert, négyszer volt gólkirály, és kétszer érdemelte ki az európai Aranycipőt.
MILÁNÓ – Négy év után játszhat újra negyeddöntőt a Bajnokok Ligájában az Internazionale focicsapata. A milánói kék-feketék legutóbb 2006-ban, a Villarreal ellen csatáztak a nyolc között, azóta mindig elbúcsúztak az egyenes kieséses szakasz első fordulójában.
TATA – Medencében készülnek a két hét múlva kezdődő azerbajdzsáni Európa-bajnokságra a kötöttfogású birkózóválogatott tagjai. Struhács György (51) szövetségi kapitány heti három alkalommal tart vizes edzéseket Fodor Zoltánnak (24) és társainak, hogy a kontinensviadalra hadra fogható állapotban legyenek.
A kedves húsvéti papírdekorációk gyorsan „összeollózhatók". Az ablakba és az ünnepi asztalra való díszek elkészítéséhez tehát még mindig nem késő hozzáfogni!
BUDAPEST–NAGYVÁRAD – Újabb részleteket tudott meg a Blikk Tőkés László válási botrányáról! A királyhágómelléki református püspök akkor került sikamlós helyzetbe, amikor nyilvánosságra került a felesége által a bíróságon benyújtott válókereset.
BUDAPEST – Politikai szálai is vannak a csepeli kettős gyilkosságnak! Császár Mihály, a volt csepeli főkapitány tanúvallomása szerint az iskolai gyilkosság miatt bűnsegédlettel gyanúsított gazdasági igazgató, Deme Gábor vezető MSZP-s politikusokkal tartotta a kapcsolatot.
MOSZKVA – Pusztán a véletlennek köszönheti a jelenleg Moszkvában turistáskodó Domokos Réka (33), hogy nem ugyanazon a metróvonalon utazott, ahol a hétfő reggeli terrortámadások történtek.
BUDAPEST – Ha nem lenne ez a kórház, a gyermekem lehet, hogy már nem élne. A nagyobbik fiamat, Tibit (†8) azért vesztettük el, mert még nem volt gyermek-szívtranszplantáció Magyarországon. Most azonban már van remény – bizakodott Máté (5) ágya mellett Kispál Istvánné Márti (45).
BUDAPEST – Régóta vágyott arra mai címlaplányunk, Szabó Emese (18), hogy megmutassa magát. A kozmetikusnak tanuló lány büszke alakjára, főleg a mellére, hogy szilikon nélkül is ilyen formás. Ezért is jelentkezett a Blikk szépe 2010 versenyünkre, ahol a legszebb félmeztelen magyar hölgyet keressük, és ahol a fődíj a nyuszis magazin fotózása és egymillió forint.
BUDAPEST – Vásáry André (29) nyitott egy új szerelemre. A Csillag születik felfedezettje szerint csak akkor lehet teljes egy ember élete, ha megtalálja a lelki társát. A különleges hangú énekes is vágyik már erre, szerinte a hangja is majd csak akkor fog igazán kiteljesedni.
BUDAPEST – Oktatási segédanyag lett a Bëlga. A Szerelmes vagyok című dal előadója Magyarországon először érettségi tételekből készített nagylemezt. A fiúk albuma holnap a Bravo újság ingyenes mellékleteként kapható.
BUDAPEST – A brit fővárosig kellett utaznia Bálizs Anettnek (25), hogy férjhez adja édesanyját. A Jóban Rosszban sztárjának szülei már több mint tíz éve elváltak, anyukájára nagyon hosszú ideig nem talált rá a szerelem.
MISKOLC – Alig három hónapig élvezhette a szabadságot Segal (38), néhány napja ugyanis megint letartóztatták. Az egykori villalakó harmadszor került börtönbe, bár ezúttal újabb bűnt nem követett el. Egy korábbi ügye, a drogcsempészés miatt hol kiengedik, hol beviszik a fegyintézetekbe.
BUDAPEST – Először nemet mondott a Viasat3 felkérésére Soma Mamagésa, akit zsűritagnak kértek fel A cég hangja műsorhoz. A szórakoztató produkcióba olyan csapatokat keresnek, amelyek tagjai egy munkahelyen dolgoznak, és imádnak külön-külön és együtt is énekelni.
BUDAPEST — Hatalmasat fordult Tabáni Istvánnal (32) a világ. A volt teremőr élete teljesen megváltozott a Csillag születik óta, amit valószínűleg nem bánt meg: hiszen elképesztően népszerű, s a népszerűség bizony sok pénzzel is jár!
Mellimplantátumainak visszahívására kényszerül egy francia gyártó, amelyről vizsgálat derítette ki, hogy félretájékoztatott az implantátumokban lévő szilikonnal kapcsolatban.
Még csak egy nap telt el azóta, hogy Ricky Martin bejelentette homoszexualitását, de a hírügynökségek máris egymás után adják ki az olyan képeket, melyeken barátjával látható.
Abszurd kirúgásokról gyakran hallani, de az alábbi eset talán még a szokásosnál is megdöbbentőbb: egy brit férfinak azért kellett összepakolnia a cuccait és bíróság elé állnia, mert az éjszakai műszak során megéhezett és beledézsmált egyik kollégája kekszes zacsijába. A 27 éves Michael Campbell egy nagy cég telefonos ügyfélszolgálatának munkatársaként dolgozott Newcastle belvárosában, és sosem…
Házassága megmentését remélve a színésznő férje, Jesse James szakértőhöz fordult. Az amerikai People magazin úgy tudja, hogy a motorszakértő nem Sandra Bullock nyomására fordult szakértőhöz.
Lassan itt lesz az eperszezon, de mi lenne, ha a piros eper helyett egy alakra ugyanolyan, de fehér színű gyümölcs várna az asztalon, amely ananász ízű?
A Magyarországon készült felvételek alapján cseh és szlovák csillagászok megtalálták a február 28-án robbant meteor darabjait – írta a Magyar Csillagászati Egyesület honlapja.
Legalább is az a Bond lány, aki a főcímdalt énekli. A James Bond filmek készítői nagy rajongói Lady GaGa-nak, így elvileg csak idő kérdése mikor érkezik meg az énekesnőhöz a hivatalos felkérés. A The Sun, brit napilap úgy tudja, hogy a filmkészítők legutóbbi értekezletén már az énekesnő mellett döntöttek.
Köveket dobáltak be egy rabbi ablakán, aki Dohány utcai lakásában vendégeivel a zsidó húsvétot ünnepelte. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást.
London – Az Arsenal labdarúgói nem vallottak szégyent a címvédő Barcelona ellen. Ugyan a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén nem tudtak előnyt szerezni, a 2-2-es döntetlennel nem lehetnek elégedetlenek, hiszen kétgólos hátrányból álltak talpra.