Mi lehet a baj a gyorspáccal? Miként javíthatunk utólag a gyengébb minőségen? Szakértőink Gódor András, „a sonkás", a Fény utcai piacról, és Jeles Zoltán mesterszakács.
Budapest — Mindössze három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott Rajczi Péter (28), az Újpest élvonalbeli focicsapatának csatára, akit vasárnap a Pápa ellen 1-0-ra elveszített NB I-es meccsen szándékos ütésért állított ki Kassai Viktor (35) játékvezető.
Zsámbék — Megkapta az utolsó kemoterápiás kezelést is Payer Öcsi (69), aki a Blikknek mesélt elsőként a leukémiájáról, amivel úgy tűnik, sikeresen megküzdött.
Budapest — Június második felében kezdik forgatni az Üvegtigris 3. részét, s decemberben már a mozikban is lehet a trilógiává duzzadó alkotás újabb eleme.
Budapest — Mindössze pár perce volt kedvese arcának „szoborba álmodására" Rákóczi Ferinek és az ellene küzdő sztárférfiaknak, így nem csoda, hogy a felismerés párjuknak nem kis fejtörést okozott.
Budapest ‒ Egy internetes hirdetés szerint családi kriptát vásárolhat magának az előrelátó polgár 100 ezer euróért, azaz mintegy 26,4 millió forintért.
Feltűnő a hasonlóság? Talán ugyanaz a széles mosoly, karizmatikus orr vagy tekintet köszön vissza a képekről? Valóban, hiszen a képeken hollywoodi szupersztárok és büszke mamáik láthatók. S némelyik sztármama annyira jól tartja magát, hogy már azt sem tudni, hogy testvérről vagy szülőről van-e szó.
Silvio Berlusconi ötéves kisfiú afrikai gyökerekkel - és mindez nem vicc, egy Itáliában élő ghánai bevándorló ugyanis a jobboldali olasz kormányfőről nevezte el fiát.
A Föld védelmére és a klímavédelem fontosságára mutat a Föld Órája nevű kezdeményezés. Szombaton este a világ számos városa sötétségbe borul egy órára, hogy ezzel is energiát takarítsanak meg.
Bár a mefedron a világ legtöbb országában legális pszichoaktív szer - igaz, eredetileg nem éppen emberi fogyasztásra hozták létre a toxikológusok, hanem inkább növénytáplálásban használják. Most elképzelhető, hogy világszerte betiltják a főként fiatalok körében népszerű drogot, mivel két angol fiatal nemrég belehalt a fogyasztásukba! A 18 éves Louis Wainwright és a 19 éves Nicholas Smith…
Környezetünk védelme mindannyiunk felelőssége s olykor elegendő lenne némi odafigyelés, egy kevés pluszenergia, hogy együtt jelentős eredményeket érhessünk el. Ilyen a szelektív hulladékgyűjtés is, amire a lehetőségünk már megvan, csak rajtunk múlik, hogy éljünk vele. Hogy hol és hogyan? – íme néhány jó tanács
A nemrégiben sokadjára feloszlott angol alternatív rockbanda, az Oasis egyik frontembere, Liam Gallagher a tőle eddig megszokott balhé helyett, rettentően udvariasan, és már-már kedvesen tűrte, hogy a New York-i JFK reptéren a minap egy ideig várakoznia kellett. A rocksztárnak, mivel rosszul töltötte ki az Egyesült Államokba való belépéshez szükséges papírok egy részét, 20 percig kellett időznie a…
A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) szerda esti ülésén 3:2 arányban elutasította az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét. A döntés ellen fellebbeztek, de a párt kimaradt a szavazólapi sorrend sorsolásából.
Január elején jelentette be a pár, hogy összekötik életüket, Katy nem győzte mutogatni a brillgyűrűjét a partikon. Majd pár nap múlva már azt találgatta a világsajtó, hogy az amerikai popcsillag, és botrányhős brit komikus vőlegénye talán azért jelentették be ilyen váratlanul az eljegyzést, mert az énekesnő gyermeket vár. Most viszont az esetleges szakítást rebesgetik.
Kínos médiabotrány árnyékolta be két amerikai exelnöknek a földrengés sújtotta Haitin tett közös látogatását: George W. Bush Port-au-Prince-ben, egy tömeg közepén állva, több kézfogás után Bill Clinton ingébe törölte a kezét. Az eredetileg a BBC kamerája által rögzített incidenst a világhálón számos orgánum is közzétette.