A szabad gyök az anyagcsere és az immunműködés mellékterméke. A sejten belül az energiafelszabadulással járó folyamatok hozzák létre a szabad gyököket, például a táplálék elégetése során.
BUDAPEST — A színésznő lubickolt a boldogságban, élvezte a találkozást, a pletykázást a volt kollégákkal, barátokkal, de nem bánta meg, hogy egy évvel ezelőtt lelépett a sorozatból.
GIESSEN — Német kutatók az emberi test hőháztartását vizsgálták, miközben rájöttek, hogy miért olyan nehéz fogyniuk a túlsúlyosoknak és hízniuk a soványaknak.
BUDAPEST ‒ Ittas-drogos karambolja óta nem vezethet fiataloknak szóló tévéműsort, és nem léphet színpadra ifjúsági előadáson, de gyerekeknek szóló mozit szinkronizálhat?
Ahogy telnek az évek, úgy veszít szervezetünk az energiájából. Pedig ezt a folyamatot meg lehet állítani, méghozzá úgy, hogy ha a sejtek energiatermelésének egyik legfontosabb alkotóját, a koenzim Q10et pótoljuk a szervezetünkben.
A kapcsolatban élők tudják, hogy a szerelem egy idő után már nem lángol olyan hevesen. De vajon honnan tudja egy nő, hogy párja már rég nem érzi azt, mint korábban?
BUDAPEST — Geológushoz illő helyszínen, egy régi kőfejtőben ünnepelte 75. születésnapját Juhász Árpád. A Kecskehegyen tábortüzet gyújtott és geológusnótákkal szórakoztatta egymást a félszáz vendég.
BUDAPEST — Lusta sportolni – ebből sosem csinált titkot Bernadett, mégis tökéletes az alakja, még harmincon túl is. A kétgyermekes színésznő nemrég talált magának egy olyan testedzési lehetőséget, amit letud húsz perc alatt, hetente kétszer, mégis remek kondiban van.
Gondolta volna, hogy az évtizedek alatt megszokott só kihagyható a háztartásából? Összeállításunkban olyan ételeket ajánlunk, amelyekben egy gramm só sincs, mégis roppant ízletesek.
Robert Fico szlovák kormányfő, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt elnöke "abszolút elégedett" pártja 35 százalék körüli parlamenti választási eredményével, s kész elfogadni az államfőtől a kormányalakítási megbízatást.
A szlovén válogatott 1-0-ra győzött a hajrában tíz emberrel játszó algériai csapat ellen a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság C csoportjának 1. fordulójában.