Egy háztartásban élnek, egy ágyban alszanak és egy asztalnál étkeznek Bár állítólag tönkrement a házasságuk, sőt Bánfalvy Ágit egy 23 éves színésznőre cserélte le a férje - aki nem mellesleg Bánfalvy egykori tanítványa - mégis közösen, egymás mellett ülve szerettek volna nyilatkozni az esetről. Bánfalvy Ágit több mint 30 évvel ezelőtt az Abigél Torma Piroskájaként ismerte meg az ország. Szabó…
Legendákat mesélnek a siófoki Korponyi Jánosról, mondván: a kezében gyógyító tudás van, pedig nincs is orvosi diplomája. A Bors munkatársa személyesen tesztelte a masszőrt.
Britney Spears (31) nem lesz hosszú ideig szingli, ha úgy öltözködik, mint ahogy azt a szemfüles lesifotósok képein látszik. A sztárt akkor kapták le, mikor áttetsző blúzban indult vásárolni.
Az alma az egészség szimbóluma. Nem véletlenül, hiszen ebben a gyümölcsben olyan rostanyagok és antioxidánsok találhatók, amelyek méregtelenítő hatásúak, erősítik az immunrendszert, a szív- és érrendszeri betegségek ellen is védelmet nyújtanak.
A különleges kinézetű tamarinfaj igazi állatkerti ritkaságnak számít, a világ állatkertjeiben mindössze mintegy kétszáz egyede él a nemzetközi nyilvántartás szerint.
Gregor Bernadett eddig sem lógatta a lábát, keményen dolgozik az Új Színház társulatában, és otthon kétgyermekes családanyaként is helytáll. Amikor azonban a Hungarovox stúdiója felkérte, hogy tanítson, nem vacillált.
A miniszterelnök-helyettes hivatalos izraeli útja utolsó programjaként a magyar kormány nevében koszorút helyezett el a jeruzsálemi holokausztmúzeumban, ahol megtekintette a Raoul Wallenberg egykori svéd diplomatára vonatkozó dokumentációt.
Megható kívánságlistán sorolja fel egy rákban haldokló fiatal lány, hogy mi mindet szeretne még csinálni, mielőtt meghal. Sietnie kell, mert már csak hónapjai vannak hátra.
A celebléttől félti a 73 éves Sir Jackie Stewart a brit Forma–1-es pilótát, Lewis Hamiltont. Michael Schumachert állítja elé példának, akit fénykorában csak a versenyzés érdekelt.
Az örök kérdés: megbocsájtható-e a hűtlenség? Megoszlanak a vélemények a hűtlenséggel kapcsolatban. Míg sokak kapcsolatát egy csók is tönkreteheti, addig Baby Gabi természetesnek tartja, ha egy férfi megcsalja párját. Lola nem tudja elképzelni, hogy Bencével megcsalják egymást, mert lelkileg összetartoznak. Ha ennek ellenére mégis előfordulna, ugyan kezét-lábát eltörné az énekesnő, de meg tudná…
Malek Miklós távozik az X-Faktorból, a csatorna már keresi az utódját. A jelöltek listáján Jamie Winchester neve is felmerült, ám a dalszerző-énekesnek nem fűlik a foga Malek székéhez.
Lassan vége a télen és már túl vagyunk az új évi fogadalmakon is. Ilyenkor a legtöbbünknek az áhított alak elérése a cél a nyárra, de esetleg nem haladsz vele túl jól? Nem baj, mert mi most segítünk neked a következő tippekkel, hogy a nyárra a legjobb formádat tudd hozni.
Nem elégedett meg az eddig kapott 5,3 millió forint kártérítéssel, további 700 ezer, valamint havi 20 ezer forintot kér munkahelyi balesetéért B. Eszter a Pécsi Tudományegyetemtől.
DaNita Wilson bár házas és két gyermeke van, mégis a diákjaival szexelt. A nőt letartóztatták, vélhetően nem taníthat többet matematikát egy gimnáziumban sem.