A Real Madrid focistája, Cristiano Ronaldo a BL nyolcaddöntőjének visszavágója apropóján négy év után tér vissza az Old Traffordra. A portugál klasszis azonban nosztalgiázás helyett inkább góllal köszönne be.
Mádai Vivient (23) Pintér Adrienn (30), ismertebb nevén, Ada váltotta a Reflektor című műsorban. A kétgyermekes anyuka élete ezzel minden tekintetben teljessé vált, ugyanis régi vágya volt, hogy újra műsort vezessen.
A magyar külügyminiszter bízik abban, hogy román politikus társait és a román közvéleményt is sikerült meggyőznie, hogy a székely zászló használat nem jelent veszélyt.
Peking - Nem mondhatni, hogy jelentéktelen dolgok dőlnek el a kínai Országos Népi Gyűlés tegnap elkezdődött ülésszakán, a képek tanúsága szerint még sincsenek túlságosan felpörögve a nép küldöttei.
Nemrég bukkantak csak rá a londoni Kensal Green temetőben Freddie Mercury bronzból készült sírtáblájára, a rajongók legnagyobb bánatára emléktárgy máris eltűnt.
A második világháborúban a Szovjetunió területén magyar katonák által elkövetett háborús bűntettekről szóló - oroszországi levéltári dokumentumokon alapuló - kiadványt mutattak be a Kossuth Klubban.
A 32 éves, mentálisan beteg nőt annak ellenére kiengedték a kórházból, hogy korábban már gyilkolt. Többször ís hívta a rendőrséget, és könyörgött hogy tartóztassák le, mielőtt újra megöl valakit, de nem vették komolyan.
Az államfő aláírta, a miniszterelnök ellenjegyezte Matolcsy György elnöki és Balog Ádám alelnöki kinevezését, az Ogy pedig megszavazta Pleschinger Gyula monetáris tanácsi tagságát.
A 32 éves férfi a rendőrség szerint brutálisan összeverte pár hetes csecsemőjét, majd nyugodtan tovább nézte a focimeccset. A kicsi a kórházban belehalt a sérülésekbe.
Az első összművészeti India Fesztivált tartják Budapesten szerdától vasárnapig az Átrium Film-Színházban filmvetítésekkel, tánccal, előadásokkal, bábszínházzal, kiállítással, gyermekfoglalkozásokkal.
Vizsgálatot indított a bakersfieldi rendőrség, mert múlt héten elhunyt egy idős asszony, mert egy nővér nem volt hajlandó újraéleszteni. Állítólag az intézmény megtiltotta, hogy egy nővér elsősegélyben részesítsen egy beteget.
Hungary's incoming economy minister Mihaly Varga said at a hearing before parliament's sports and tourism committee on Tuesday that he plans to increase spending on tourism development in the next European Union financial framework.
Miranda Kerr örömet akart szerezni rajongóinak, így egy képmegosztó oldalra is kitette azt a fényképet, amelyen félmeztelenül pózol egy divatfotós kamerája előtt.