A Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség hétfőn részmegállapodást jelentett be munkaügyi konfliktusában. A ver.di főtárgyalója azt közölte: a Deutsche Telekommal abban ...
Nem számít biomasszának a tűzifa az új villamosenergia-törvény (VET) egyik javaslata szerint - derült ki az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának hétfői ülésén.
Eltérő értékelések jelentek meg hétfőn Londonban a magyarországi kormányátalakításnak a reformokra várható hatásáról. A Dresdner-csoport londoni befektetési részlege - Dresdner...
A forint erősödött a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót fél négy tájban 249,90/250,00 forinton jegyezték a pénteki 250,60/70 forintot követően. A forint 25 bázisponttal 11,48 száz...
A Fidesz feltételezése szerint az SZDSZ azért bólintott rá Szilvásy György miniszterségére, hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter maradhasson - erről Pokorni Zoltán, a Fidesz alel...
A kánikulai napokban nő az emberek folyadékigénye és ezért 20-100 százalékkal is emelkedhet az ásványvíz és a sörfogyasztás - közölték a szóban forgó területek szakértői.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,65 pontos gyengüléssel, 26.682,15 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,61 százalékos gyengülés. A kora délelőtti ó...
Kamatdöntő jelentőségű lesz londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a kedden esedékes magyarországi áprilisi béradatsor, amely halaszthatja a kamatcsökkentési kezdetet
Elfogadta az Országgyűlés a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvényt hétfőn. A törvény - amelynek minősített többséget igénylő részét 305 igen nyolc nem szav...
Irak a második legrosszabbul működő állam a világon, Szudán után - állapítja meg egy hétfőn, Washingtonban közzétett tanulmány. A "rosszul működő államok mutatóját" a Foreign Policy ...
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását, így változik a vizitdíj-fizetés szabálya, a díj visszaigényléséhez szükséges jegyzői adatkezelés szabályait...
Az elnöklő Harrach Péter szavazatával fogadta el hétfőn az Országgyűlés azt az ellenzéki módosító indítványt, amelynek alapján az Országgyűlés választja meg a jövőben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felüg...
India elsősorban a szolgáltatások gyors bővítésével válhat Kína versenytársává hosszú távon – véli a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Székely-Doby András szerint az indiai gazdaságot jelenleg elsősorban az informatikai ágazat húzza, de az idei évre várt dinamikus növekedési ütemet hosszú távon nem lehet fenntartani. A tudományos főmunkatárs ezt azzal indokolta, hogy Indiában…
Drágább lett az olaj, Az optimista kezdet után csökkennek a New York-i mutatók. Az okokról Skáre Balázst, a Solar Capital elemzőjét Borbély Péter kérdezte.
Csökkent a magyar lakosság hitelfelvételi kedve az év első négy hónapjában. A jegybank adatai szerint a háztartásoknál lévő hitelállomány bővülése 54 milliárd forinttal maradt el az előző év azonos időszakának növekedésétől. A K&H vezető elemzője ezt azzal magyarázta, hogy a megszorító intézkedések miatt a lakosság pénzügyi helyzetének további romlásától tart, ezért hitelfelvétel helyett a…
Az SZDSZ hét pontos javaslatcsomagot készített a pénteken bejelentett kormányátalakítással kapcsolatban. A liberálisok egyebek közt egy külgazdaságért felelős kormánybiztos kinevezését sürgetik, aki az ország gazdasági-energetikai ügyekért felelős főtárgyalója lenne. A szabaddemokraták ugyanakkor gátat szabnának a bürokrácia növekedésének, és ellenzik, hogy a kormányzati informatika a…
Csaknem 15 százalékkal túljegyezték az MFB által kibocsátott 400 millió euró értékű kötvényt. Az öt éves futamidejű, fix kamatozású kötvények iránt elsősorban német befektetők érdeklődtek, a legnagyobb részt külföldi bankok szerezték meg. A pénzintézet ügyvezető igazgatója szerint a túljegyzésben egyrészt a piac magas likviditása játszott szerepet, illetve az, hogy a befektetők előnyben részesítik…
Több mint 700 építész vett részt a Holcim és a Kortárs Építészeti Központ FENNT c. konferenciáján, melynek célja, hogy előmozdítsa a fenntartható építészetről folyó diskurzust az építészek, várostervezők, mérnökök és ingatlanfejlesztők között és példaértékű, nemzetközi és hazai projekteket mutasson be. Hivatalosan bejelentették a második világszintű Holcim Awards versenyt is, mely összesen 2…
Minden valószínűség szerint az Egyesült Államokban az internetes vásárlás növekedési üteme elérte a csúcsát. Újabban ugyanis az emberek szívesen térnek vissza az üzletekbe, és vásárolnak a hagyományos módon, ahol megtapinthatják, és alaposan megvizsgálhatják az árut.