2008. október 4. szombat

okt. 4
5:51
USA - (ProfitLine)
A 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag kongresszusi jóváhagyása ellenére csökkenéssel zártak az amerikai piacok, miután a befektetők már inkább az ország várható gazdasági helyzetére koncentrálnak. A piacok egy rendkívül volatilis héten vannak túl az előzetes várakozások következtében. A DJIA index 157.47 ponttal, 1.50 százalékkal 10,325.38 pontra csökkent, miután 310 ponttal emelkedett a…
okt. 4
8:36
35 milliárddal több jut a foglalkoztatásra (Piac és Profit)
A jelenlegi 15 milliárd forint helyett a tervek szerint 50 milliárdot osztanának szét az önkormányzatok között a közcélú foglalkoztatás megváltozó rendszerében - közölte Zalakaroson a munkaügyi miniszter, az önkormányzati vezetőknek tartott konferencián.
okt. 4
8:42
Adócsomag 2009: társasági adó, szja, cégautóadó, tb (Adózóna)
A 2009. évre tervezett, a Kormány által a Parlamentnek benyújtott adótörvény változások néhány fontosabb pontjára hívja fel a figyelmet a KPMG adóhírlevele. A tervezetben az anyagi jogszabályok módosítási javaslatai mellett több adóadminisztrációs egyszerűsítést, valamint a feketegazdaság visszaszorítását szolgáló javaslat is megtalálható.
okt. 4
9:48
O. J. Simpsont most elítélte a bíróság (Privátbankár)
Bűnösnek találta az esküdtszék fegyveres rablás és emberrablás vádjában szombaton O. J. Simpson egykori amerikaifutball-sztárt. Az ítéletet egy későbbi időpontban hirdeti ki a bíróság. A 61 éves Si...
okt. 4
9:50
Nyilvánosak lesznek legtitkosabb aktáink (Privátbankár)
Néhány hét múlva nyilvánosságra hozza a kormány a MeH honlapján a máig titkos állambiztonsági iratokról szóló szakértői jelentést, méghozzá az ígéretek szerint teljes terjedelmében - értesült a minisz...
okt. 4
9:52
Megölték az al-Kaida iraki vezérét (Privátbankár)
Az amerikai vezetésű erők megölték Bagdadban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyának egyik vezetőjét, aki számos pokolgépes támadásért volt felelős a fővárosban. Patrick Driscol, a koa...
okt. 4
10:06
"Ez a 700 milliárd maga a szocializmus!" (Privátbankár)
George W. Bush amerikai elnök pénteken aláírta a történelmi jelentőségű 700 milliárd dolláros amerikai pénzügyi mentőcsomagot, néhány órával azután, hogy azt a képviselőház is jóváhagyta. Mivel a szenátus már szerdán elfogadta a kezdeményezést, a képviselőházi jóváhagyás után Bush aláírásával a javaslat törvényerőre emelkedett.
okt. 4
10:42
Energia: régiós szinten gondolkozunk (Piac és Profit)
A közép-kelet-európai térség regionális együttműködéssel hasznosíthatja az így létrejövő méretgazdaságossági előnyöket és mozgósíthat pénzügyi forrásokat a hatékony technológiák fejlesztéséhez - ez a fő üzenete a Második Regionális Energia Fórumnak, amelyet október 7-8-án rendeznek meg Budapesten.
okt. 4
10:42
Fico mentette meg a szlovák rádió magyar adását? (Privátbankár)
"A leghatározottabban visszautasítjuk, hogy jellemzően szívélyes szlovák meghívásunkra Göncz Kinga magyar külügyminiszter ultimátummal válaszolt" - mondta Robert Fico, szlovák kormányfő. És itt még nem állt meg
okt. 4
10:44
Kenguruhússal az üvegházhatás ellen (Privátbankár)
A kengurufogyasztásra való áttérés csökkenthetné az éghajlat felmelegedését okozó üvegházhatást: erre jutott egy tudományos jelentés, amelynek tartalmával az ausztráliai kormány legfőbb környezetvédel...
okt. 4
10:46
Találtak melamint Szlovákiában (Privátbankár)
Melaminnal szennyezett tejipari terméket találtak a hatóságok Szlovákiában - jelentették be szombaton Pozsonyban. A lefoglalt 27 üveg tejital az egészségügyi határértéket többszörösen meghaladó menny...
okt. 4
10:48
Kurd-török összecsapás: 38 halott (Privátbankár)
Huszonhárom kurd felkelő és tizenöt katona életét követelte egy fegyveres összetűzés Törökország délkeleti részén - közölte szombaton a török vezérkari főnök. A harcok még pénteken zajlottak le Hakkar...
okt. 4
11:00
Két gyalogost gázoltak el: dugó van (Privátbankár)
Gyalogátkelőhelyen történt két baleset is a fővárosban szombaton reggel, a Gubacsi híd közelében elütött idős nő meghalt, a Margit hídon történt cserbenhagyásos balesetben egy ember sérült meg. A B...
okt. 4
11:02
MÁV-Cargo: már most bukta az osztrákoknak? (Privátbankár)
A MÁV Cargo megvételére kötött megállapodás jóval többe kerülhet az Osztrák Szövetségi Vasútnak, ha a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-nek ki kell szállnia az ügyletből. Az Európai Bizottság dönt
okt. 4
11:18
Bush aláírta a pénzügyi mentőcsomagot (Infostart)
Az amerikai elnök aláírta a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag tervét, amelyet néhány órával korábban a szenátus és az amerikai képviselőház is elfogadott. George Bush jóváhagyásával törvényerőre emelkedett az a javaslat, amely az 1930-as évek nagy világgazdasági válsága óta a legnagyobb szabású amerikai kormányzati beavatkozást teszi lehetővé a gazdaságba.
okt. 4
11:18
Koszovó albánokat fogtak Mosonmagyaróváron (Privátbankár)
Koszovói albánok népes csoportját tartóztatták fel szombaton az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár térségében - közölte a rendőrség az MTI-vel. Tizenöt felnőtt és öt gyermek utazott egy magyar rend...
okt. 4
11:20
Írtják a szőlőt az egri borvidéken - megéri (Privátbankár)
Heves megye két történelmi borvidékén, az egri és a mátraaljai borvidéken több szőlőültetvényt akarnak kivágni az idén, mint az előző években - olvasható a Heves Megyei Hírlap szombati számában. Am...
okt. 4
12:30
Harc: kié valójában Edgar Allan Poe? (Privátbankár)
Edgar Allan Poe születésének 200. évfordulója, 2009. január 19. közeledtével fellángolt a vita az amerikai irodalmi közösségekben arról, melyik város vallhatja magáénak. Szülővárosában még szobra sincs
okt. 4
12:32
HospInvest: nincsenek fantomcégeink! (Privátbankár)
Az Andandors Consulting létező, régóta működő, bejegyzett cég - jelentette ki szombaton az MTI érdeklődésére Kollányi Gábor a HospInvest Zrt. elnöke arra az újsághírre reagálva, miszerint a HospInvest...
okt. 4
12:34
Mégis építenek kordont az Andrássyn (Privátbankár)
A rendőrség szombat délelőtt megkezdte a kordonépítést az Andrássy útra becsatlakozó mellékutcákban, a szervizutat rendőrségi szalaggal zárták le a forgalom előtt, hogy így biztosítsák a délutáni Tark...
okt. 4
12:48
Könnyebben juthatunk a milliókhoz (Piac és Profit)
Gazdasági támogató csomagot léptet életbe a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztérium a hazai mikro-, kis és közepes vállalkozások számára, hogy azok minél kevesebbet érzékeljenek a nemzetközi pénzügyi válság közvetett hatásaiból. A programra szükség van, hiszen jelenleg mintegy nyolcvan százalékuknak hitelre sincs pénze.
okt. 4
12:48
A lezárások és a dugók hétvégéje ez (Privátbankár)
A szombat délutáni budapesti Tarka Magyar! felvonulás miatt 13 órától 20 óráig nem közlekedik a kisföldalatti, a 4-es és a 6-os villamos közlekedését is korlátozzák. Gyalog és kocsival is nehéz lesz ma közlekedni
okt. 4
12:50
Orbán: kiégett a baloldal (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint a baloldali konglomerátum "szellemileg és politikailag kiégett", a jobboldal viszont tettre kész, cselekedni akar és vannak tervei, ambíciói az ország bajainak orvosolására. A...
okt. 4
12:52
Francia-német barátság kell a válság megoldásához (Privátbankár)
A Le Monde című független francia lap írja a G8-csoport négy tagjának szombati párizsi találkozójáról, amelynek témája a pénzügyi világválság: "Angela Merkel német kancellár csírájában fojtotta el az...
okt. 4
13:06
Amerika lemondhat a Nobel-díjról (Privátbankár)
Az Egyesült Államok mai írói méltatlanok arra, hogy elnyerjék a Nobel-díjat, mivel hazájuk irodalma túlságosan befelé forduló - állítja a stockholmi Nobel-bizottság titkára
okt. 4
13:24
Magyar találmány: bírságharmonizáció (Privátbankár)
Magyar kezdeményezésre kiszélesítenék a lehetőségét annak, hogy az egyes uniós tagállamokban elkövetett közlekedési kihágások büntetései más tagállamban is behajthatóak legyenek - közölte szombaton Hé...
okt. 4
14:18
Lőttek az UD Zrt.-nek (Privátbankár)
Az adatgyűjtési ügyben megvádolt UD Zrt. vezetője, Horváth József szerint a cég gyakorlatilag megszűnőben van, üzletileg, egzisztenciálisan tönkretették a vállalkozást. Pedig szerinte semmit bűnt nem követtek el
okt. 4
14:36
Pornótól szenved a magyar (Piac és Profit)
Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Malware Research Labs 2008 októberében is megjelentette toplistáját a szeptemberben legfertőzőbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról.
okt. 4
16:42
Mindenki a Váci úton akar építkezni (Piac és Profit)
"A nyerő recepten ne változtass!" - hívja fel a figyelmet Rémi Couture, a Colliers International magyarországi irodájának piackutatási vezetője a cég legutóbbi kutatásában, amely a Váci úti irodafolyosót vizsgálja. A terület irodafejlesztési szempontból Budapest egyik legkedveltebb célpontja és ez várhatóan még sokáig így is marad.
okt. 4
17:36
Rontottak a korábbi euróövezeti növekedési előrejelzéseken londoni elemzők (Infostart)
Jelentősen rontottak a korábbi euróövezeti növekedési előrejelzéseken londoni elemzők.
okt. 4
17:36
Melamin: kínai árukat ellenőriztet a főállatorvos (Piac és Profit)
Akár bírságot is kiszabhatnak arra vállalkozóra, aki nem nézi meg a Kínából származó termékének melamin-tartalmát.
okt. 4
17:36
Ismeri Ön Andy Warhol zenekarát? (Privátbankár)
A pop-art atyja volt Andy Warhol, képzőművész, happeningek és a társasági élet hőse, a Velvet Underground együttes kitalálója, híres lemezborítók illusztrátora. Volt zenekara is
okt. 4
17:38
Megtalálták a Holtak nehéz útját (Privátbankár)
A kulcs mindig az El Popol Vuh, a maja mitológiának szentelt legendás könyv volt, amely szerint négy út van: egy vörös, egy fehér, egy sárga és egy fekete. De vajon hova vezetnek?
okt. 4
18:48
676 millió euróra büntették a MOL-t és társait (Piac és Profit)
A Bizottság kartellezés miatt 9 európai piacokon tevékenykedő vállalatcsoportra összesen 676 millió euró összegű büntetést szabott ki. A "paraffin-maffia" 1992 és 2005 között rögzítette a paraffinviaszok és a nyersviasz árait.
okt. 4
20:36
Két ősi borvidék tizede tűnik el (Piac és Profit)
Heves megye két történelmi borvidékén, az egri és a mátraaljai borvidéken több szőlőültetvényt akarnak kivágni az idén, mint az azt megelőző négy évben összesen - adta hírül a Heves Megyei Hírlap.
okt. 4
20:36
Nappal politizálnak, este ágybabújnak (Privátbankár)
A francia elnöki pár, a konzervatív Nicolas Sarkozy és a szocialista Carla Bruni házassága a demokratikus együttélés modellje, s annak szimbóluma, hogy a szerelem ellenére lehet véleménykülönbség egy párkapcsolatban. Történetük már-már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen - véli Anne Muxel francia politológus.
okt. 4
21:48
A Nyolcak fele segít a bankokon (Infostart)
Támogatni fogja a bajbajutott pénzintézeteket a világ legfejlettebb ipari államait és Oroszországot tömörítő Nyolcak csoportjának 4 nyugat-európai tagja.
okt. 4
21:48
Most a gyalogosokat és kerékpárosokat ellenőrzik (Piac és Profit)
Fokozott közúti akción a rendőrség, mert a közlekedésben részt vevők közül a gyalogosok és a kerékpárosok vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben, évről évre egyre több az ilyen jellegű halálos kimenetelű közlekedési baleset.

Keresés