A Fidesz szerint sem gazdasági, sem költségvetési kényszer nem indokolta a 13. havi nyugdíjak 80 ezer forintos maximálását; a párt mindent megtesz azért, hogy a nyugdíjak megőrizzék reálértéküket - m...
A T-Mobile a mai naptól a hazai mobilszolgáltatók közül elsőként és 2008-ban kizárólagosan forgalmazza a Sony Ericsson új készülékét, az X1-et. A kisméretű X1 800x480 pixel felbontású...
Novemberben erőteljesen lassult a németországi infláció, főként az üzemanyagárak csökkenésének köszönhetően. Mérséklődtek az élelmiszerek árai is - derül ki a német tartományok szerdán közzétett inflá...
Mindössze fél év alatt 2,500 milliárd dollárnyi vagyon párolgott el az amerikai befektetési alappiacról, aminek nagyrésze a részvénypiaci zuhanásoknak volt köszönhető. A részvényalapok átlagosan 50...
A vizsgasorok, feladatlap megoldások, előadásjegyzetek, prezentációs anyagok online megosztását illetően bizony eltér a diákok és a professzorok véleménye, míg előbbiek üdvözítőnek, a tanulást megkönnyítő lehetőségnek tartják, addig a tanárok a szerzői jog megsértését látják benne....
Kényszerszabadságra küldi romániai alkalmazottjait a Michelin. A gumiabroncsokat gyártó vállalat három romániai gyárának összesen 3450 alkalmazottja számára december 12-től két hétig tart majd a kénys...
Lezárult az AIG megmentésének első fázisa, az állam ugyanis 40 milliárd dollár értékben vásárolt elsőbbségi részvényeket a cégben. Szeptemberben a biztosítóóriás összesen 85 milliárd dolláros...
Kocsány János, a Graphisoft Park vezérigazgatója is vendége volt a portfolio.hu első ízben megrendezett Tőzsdekonferenciájának, ahol a cégvezető park múltjáról és jövőbeli fejlesztési irányairól...
A basáskodó, beosztottjaikat semmibe vevő főnökök rizikófaktorként lépnek fel, növelve alkalmazottaiknál a szívbetegségek kockázatát - derült ki egy svéd vizsgálatnak köszönhetően, amely erős összefüggést talált a vezetői gyarlóság és a kardiológiai kórképek kialakulása között.
Vizsgálatot indított az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) az M6-os autópálya Szekszárd és Bóly közötti szakaszának építése közben kiderült szabálytalanságok miatt. Az OMMF szeptemberben már vizsgálódott az M6-os autópálya építésénél - mondta el a HR Portalnak Gedeon András, az OMMF szóvivője.
A címbeli kérdést néhány éve az egyik potenciális megrendelőnk tette fel: a "Maguk" a Soter Tréningakadémia két trénerét jelentette - meséli Szótér Ella, a Soter Tréningakadémia főigazgatója. A Tréningakadémián azóta gyakran felemlegetjük a kérdést, mert a maga furcsa "kicsavartságával", sokértelműségével kiválóan alkalmas arra, hogy alapvetéseket fogalmaztasson meg velünk.
A V4-ek külügyminiszterei varsói találkozójukon számos uniós témával kapcsolatban egyeztettek. Az országok támogatásukról biztosították a visegrádiak közül januárban debütáló cseh elnökséget, valamint az unió klímavédelmi csomagjával kapcsolatban is tárgyaltak.
A Richter Gedeon Nyrt. november 25-én 10.000 sajátrészvényt vásárolt a BÉT-en - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán. A részvényeket 25.888 forintos átlagáron vette meg. Újabb ötezres szelet...
Egyre több a bizonyíték arra, hogy az, amivel itt szembenézünk a következő, hosszú időszakban, az az utóbbi évtized legsúlyosabb problémája - mondta Gyurcsány Ferenc a kormányülést követő...
A jövő évi költségvetés tervezete - amelynek fő számait a törvényhozók kedden jóváhagyták - nem számol a közszférában létszámcsökkentéssel - közölte a Pénzügyminisztérium
Az MSZP-frakció tervei szerint 2010 végével megszűnnének a közvetlen fűtéstámogatási rendszerek, ezért minden lakóközösségeknek arra kell törekednie, hogy addigra felújítsa fűtési rendszerét
A pénzpiaci válság az econet.hu-ra is hat, egyrészt a hirdetések és szponzorációk csökkentése, másrészt pedig a fizetők fesztiválok iránti érdeklődés visszaesésével - mondta el Rosner Gábor, az...
A szakértők figyelmeztetései ellenére a brit lakosság körében még mindig nagy népszerűségnek örvendenek a hitelkártyák. Bár a legtöbb bank eltörölte a kamatmentes periódust kínáló konstrukciókat, az emberek erre sokszor csak akkor ébrednek rá, amikor kézhez kapják a következő bankszámlakivonatukat....
Az előzetesen kiszivárgottnál (130 milliárd euro, az uniós GDP 1.0%-a) jóval nagyobb tételt, összesen 200 milliárd eurót (az uniós GDP 1.5%-át) fordítanának az Európai Bizottság koordinálásával,...
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a 2009/C és a 2009/E államkötvényből utoljára szeptember 24-én vásárolt vissza; szerdán a 2009/C és a 2009/F államkötvények visszavásárlása zajlott le - mérsékelt ...
15%-kal zuhanhat a Porsche árbevétele augusztusban kezdődött pénzügyi évének első négy hónapjában a menedzsment prognózisai szerint, miután visszaesett a cég felsőkategóriás gépjárművei iránti...
Ilyen nincs, de most már mégis van - így összegezhető a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesülete alelnökének álláspontja arról, hogy a törvényhozók egységesen megszavazták: az eddig adózatlan...
Rekord szintre, 52 bázispontra emelkedett az ötéves amerikai államkötvények CDS spreadje szerdán, miután a Fed által kedden bejelentett program óriási kormányzati összegeket emészt majd fel a...
Az Európai Bizottság változatlanul elégtelennek ítéli a szófiai kormány korrupció elleni intézkedéseit, ezért továbbra is befagyasztva tartja a Bulgáriának szánt és július óta visszatartott uniós támogatásokat. A zárolt összeg 800 millió eurót tesz ki, ebből most 220 millió euró végleg elveszett, mivel ezt az összeget idén lehetett volna felhasználni.
Napvilágot láttak a legfrissebb amerikai és európai nehéz tehergépjármű piaci statisztikák, melyek sajnos újra azt támasztják alá, hogy az értékesítések az USA-ban sem kecsegtetnek semmilyen jó...
A PSZÁF november 7-ei ingatlanalapok forgalmazását felfüggesztő határozata óta a kereskedés ismét helyreállt, azonban némileg változtak a feltételek. A korábban megszokott azonnali teljesítés helyett ugyanis 90 nap alatt juthatnak csak pénzükhöz a befektetők, de aki nagyon megszorul emiatt, akár hitelhez is juthat befektetési jegye segítségével....
Mit hoz 2009 az irodapiacon? Letisztul a piac és emelkedek a bérlet díjak vagy üresen tátongó irodaházak tömege várható? Hogyan boldogul a fejlesztő a válság utáni ingatlanpiacon? Projektstop,...
Több, mint húszezer támogató aláírást gyűjtöttek össze a BKV sztrájkot jelentő szakszervezetei egy hét alatt Budapesten - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerdán az MTI-vel. A szóviv...
A magasabb iskolai végzettség csökkenti az unalom érzésének esélyét; a munkanélküliek 29 százaléka, a vállalkozóknak pedig a 11 százaléka szokott olykor unatkozni - idézi az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából készült TÁRKI-felmérést a Világgazdaság.
A közszolgálati dolgozókat képviselő szakszervezetek mindegyike részt vesz a kormány megszorításai ellen tartandó szombati demonstráción, a Parlament előtt
2008. december 1-je és december 20-a között dönthetnek az újonnan bejelentkezők a 2009-re vonatkozóan az egyszerűsített vállalkozói adó választásáról; az Eva törvény hatálya alá való bejelentkezés a székhely szerint illetékes APEH regionális igazgatóságon tehető meg a 08T103, illetve a 08T203 számú adatbejelentő lapon.
Bár a világ pénzügyi válsága sok szektorban érezhető, az osztrák ingatlanbefektetési és a bécsi irodapiac mégis stabil, továbbra is vannak befektetők, a hozamok egyelőre csak kis mértékben emelkedtek...
Az ENSZ 2008-as kábítószerügyi riportja szerint Mexikó és Paraguay a világ két legnagyobb marihuána termelője, utóbbiak esetében a szükség vezérli a termesztőket....
Kétségkívül egy súlyos gazdasági válság kellős közepén van Svájc és jövőre negatív növekedési dinamikával kell szembenéznünk - nyilatkozta Philipp Hildebrand, a svájci jegybank tanácsának tagja. A...
Gyurcsány Ferenc szerint itt az ideje véget vetni a 2006 óta tartó belpolitikai háborúskodásnak. A miniszterelnök a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón ezt az ország előtt álló súlyos gazdasági kihívással indokolta, illetve azzal, hogy a keddi parlamenti szavazáson nyilvánvalóvá vált: ez a kormány 2010-ig a helyén marad.
Komolyabb reakció nélkül fogadták devizapiacok az Európai Uniós gazdasági csomag részleteinek bejelentését, az euro a dollárral és a jennel szemben is minimálisan veszített értékéből. A súlyosabb...
Kormányzati garanciát kaphat a Pápai Hús, a kabinet ugyanis felhatalmazta a szakminisztereket ennek előkészítésére - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kérdésre válaszolva a szerdai kormányszóviv...
A gazdasági válság ellenére jövőre 50 ezer új munkahely létrejöttével számol a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetsége a szolgáltatói ágazatban - írja a Világgazdaság.
A használat után fölöslegessé vált PET palackokból új csomagolóeszközöket előállító két vállalkozás telepedik le Jászárokszálláson; a cégek egy hektár közművesített területet vásárolnak a kisváros ipari parkjában - közölte a Gergely Zoltán polgármester az MTI-vel.
Az Egyesült Államokban októberben 0,3 százalékkal nőttek a személyi jövedelmek, míg a személyi kiadások 1,0 százalékkal csökkentek. Az elemzők a személyi jövedelmekre 0,1 százalékos emelkedést vártak ...
A múlt hét folyamán 14,000 fővel 529,000 főre csökkent az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma az USA-ban az előző heti felülvizsgált 543,000 főről. (ProfitLine.hu)
Múlt héten 14 ezerrel csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban, ami kedvezőbb a 12 ezres csökkenést prognosztizáló elemzői várakozásoknál. A friss...
Októberben 6.2 százalékkal csökkent a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban, ami igen nagy megelepetést okozott, mivel a piac 3% körüli esésre számított.Ilyen gyors ütemű csökkenésre...
Októberben egy százalékkal csökkentek az amerikai személyes kiadások, ami azt jelzi, hogy a munkaerő és ingatlanpiaci folyamatok romlása, valamint a pénzügyi válság súlyosbodása miatt az amerikai...
A GKI felmérése szerint jelenleg Magyarországon mintegy 3,09 millióan interneteznek naponta legalább egy órát. A GKIeNET igazgatója, Kiss Gergely szerint néhány éven belül elérheti az 5 milliót a rendszeres netezők aránya, de ott valószínűleg megáll majd a növekedés.
Irán bejelentette szerdán, hogy sikeresen felbocsátotta második űrrakétáját, amelynek visszatérő egysége negyven perccel később ejtőernyővel leszállt. Az állami televízió közlése szerint az űreszköz h...
A lakossági fogyasztás az USA-ban október folyamán 1 százalékkal mérséklődött, mely 2001 szeptembere óta a legnagyobb visszaesés, azonban az eredmény megegyezett az elemzői várakozásokkal. Reálértékben a fogyasztás 0.5 százalékkal csökkent. (ProfitLine.hu)
Nyolc jellegzetes fogyasztói csoport különböztethető meg Magyarországon a tényleges fogyasztói szokások alapján - állapítja meg a GfK Hungária és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet közös kutatása. ...