2008. június 25. szerda

jún. 25
7:03
Közlekedés: még több szigorítás jön? (Piac és Profit)
A közúti közlekedési balesetek visszaszorítására az objektív felelősség program bevezetése, május 1-je óta a szigorúbb ellenőrzések nyomán 3.300 jogosítványt vontak be és 1,4 milliárd forint bírságot szabtak ki a rendőrök, ugyanakkor csökkent a balesetek száma - közölte Kondorosi Ferenc keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 25
7:03
Forinterősödés: csak lassan a testtel (Privátbankár)
Simor András szerint a magyar gazdaság egészséges fejlődését az szolgálná, ha a következő három évben alacsony infláció mellett fokozatosan erősödne a forint. A jegybank elnöke persze hangsúlyozta: olyan nincs, hogy az árfolyam kívánságaink szerint csak felfelé haladjon
jún. 25
7:13
Nagy nyara lehet az SZDSZ-nek (Privátbankár)
Politológusok szerint a nyári uborkaszezon tematizálását szolgálja az MSZP és az SZDSZ közötti tárgyalássorozat, amelyről Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor állapodott meg
jún. 25
7:57
Tanúsítás: lakásonként 30 ezret kifizetnénk! (Piac és Profit)
2009 januárja a végső határidő arra, hogy Magyarország életbe léptesse az épületek energetikai tanúsítását szabályozó kormányrendeletet. Erre egyébként az épületek energetikai jellemzőiről szóló 2002/91/EK direktíva kötelezi az Unió tagországait. Az új jogszabály bevezetése évek óta késlekedik, és a jelek arra mutatnak, hogy a jogalkotók továbbra is nehezen birkóznak meg a feladattal: a…
jún. 25
7:57
Sport, konyha, lányok: büszke magyarok (Privátbankár)
A lakosság négyötöde nagyon büszke vagy büszke arra, hogy magyar - derül ki a TÁRKI és az Image Factory nemzeti büszkeséget vizsgáló közvélemény-kutatásából
jún. 25
7:59
Clinton-család: Hillary cáfol, Bill támogat (Privátbankár)
Bill Clinton mindent megtesz azért, hogy Barack Obama szenátor legyen az Egyesült Államok következő elnöke - közölte szóvivője útján az egykori elnök
jún. 25
8:01
Forintpiaci tánc: a lengyelek húzhatják a talpalávalót (Privátbankár)
Szerdán tovább erősödhet a forint, a hétfőn elmaradt kamatemelés ellenére, különösen, ha a Lengyel Nemzeti Bank - amint várható - a maga részéről szigorít a nap folyamán - írta elemzők véleményét idéz...
jún. 25
8:03
Fuvaros tárgyalások: már csak Gyurcsány bólintására várnak? (Privátbankár)
Jelentősen közeledtek az álláspontok a fuvarozók és a kormány keddi tárgyalásán, a fuvarozók versenyképességének növelését célzó intézkedések kapcsán - mondta Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetkö...
jún. 25
8:08
Változás a BKV-vezérkarban (Privátbankár)
Közös megegyezéssel távozik a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese - értesült a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, hogy Tóth Norbert július középen hagyja el a közlekedési vállalatot.     Somodi Lá...
jún. 25
8:13
Újraszabják a horvát kempingeket (Privátbankár)
Horvátország teljes szálláskapacitásának negyede kempingekben található, ahol több mint negyedmillió férőhelyet kínálnak a lakókocsis, sátras vagy bungallós nyaralást kedvelőknek
jún. 25
8:14
Budapest Airport: "Kifutópálya" gyakornoki program (HR Portál)
Kifutópálya címmel gyakornoki programot indít idén ősszel a Budapest Airport (BA) Zrt. A BA célja, lehetőséget biztosítani tehetséges főiskolai és egyetemi diákok részére, hogy munkatapasztalatot szerezhessenek a társaságnál - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
jún. 25
8:15
Munkagödörbe esett egy munkás a Köztársaság téren (HR Portál)
Munkagödörbe esett egy munkás kedden délután a Köztársaság téri metróépítkezésen, a férfit tűzoltók hozták fel a mélyből, állapota kielégítő - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel. A DBR Metró Projekt Igazgatóság közlése szerint a férfi fél métert esett, valószínűleg bordatörést szenvedett.
jún. 25
8:16
Hitel nélkül rendezkedik az MTV (Privátbankár)
Hitelfelvétel nélkül rendezi be technikával új, óbudai székházát a Magyar Televízió - közölte a közmédium. A konstrukcióról annyit árultak el, hogy a halasztott fizetést a nyertes pályázó finanszírozz...
jún. 25
8:16
Életen át tanul Tornóczky, Sütő, Pély (HR Portál)
Az életen át tartó tanulás fontosságára hívta fel aktívan a figyelmet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet az elmúlt pár hónapban, tudományos előadások és kerekasztal-beszélgetések formájában.
jún. 25
8:18
Felsőoktatás: államilag támogatott képzések 2009-ben (HR Portál)
Nem változik az államilag támogatott keretszám a felsőoktatásban a 2009/2010-es tanévben, továbbra is 56 ezer a betölthető helyek száma - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Felsőoktatási Kerekasztal ülését követően.Szakértők szerint az orvosképzést keretszámát növelni, a jogi képzését csökkenteni kellene.
jún. 25
8:20
Legfeljebb egymillió eurós munkaerő-piaci támogatás a Daimlernek (HR Portál)
A szociális tárca a Munkaerőpiaci Alap képzési alapból legfeljebb egymillió eurós támogatást biztosíthat a Daimler-Benz kecskeméti beruházásánál a szakmunkaerő-igény kielégítéséhez - jelentette ki a kormányszóvivő. Budai Bernadett kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy a cég és a minisztérium képviselői hamarosan felveszik a kapcsolatot.
jún. 25
8:55
"A legrosszabb még előttünk!" (Piac és Profit)
Sokkal súlyosabb hatásai lesznek a jelzáloghitel-válságnak 2008-ban, mint amelyek 2007-ben érezhetőek voltak - figyelmezett az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmányában. A 14 országot átfogó, Észak-Amerikát, Európát és Ausztráliát vizsgáló felmérés szerint a vállalatok a gazdasági növekedés lassulásában és a fizetési morál romlásában látják a hitelkrízis legkockázatosabb következményeit.
jún. 25
8:55
Őszi törvénykezés: harminchármas terv, hármas túlélés (Privátbankár)
A Gyurcsány-kormány második féléves jogalkotási tervében mindössze 33 új törvényjavaslat elfogadtatása szerepel, nem számítva a nemzetközi szerződéseket - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a kötele...
jún. 25
8:57
Alálőtték az áramfogyasztást (Privátbankár)
Különösen sérülékennyé teszi a hazai áramellátás biztonságát, hogy a nyári csúcsfogyasztás idejére eső villamosenergia-fogyasztást mintegy tíz százalékkal becsülték alul a hazai villamosenergia-keresk...
jún. 25
9:06
A dollárra figyel az olajpiac (Privátbankár)
Szerda reggel alig mozdult a kőolaj ára a szabadpiacon. Mivel a termelés frontján új piacmozgató hírek nincsenek, a befektetők megint csak a dollár árfolyam-alakulására figyelnek, amely szerda reggel ...
jún. 25
9:12
Az alkalmazottak megfigyelésének lehetőségei és korlátjai (HR Portál)
A Lidl-botrány kapcsán kitudódott, hogy a munkaadók nemcsak kamerákkal figyelik alkalmazottaikat, de ellenőrzik internet használatukat, elektronikus levelezésüket és telefonjaikat is. Mit enged meg a jog a vállalatoknak?
jún. 25
9:14
Közhasznú munkával a parlagfű ellen (HR Portál)
Parlagfűirtást végeztet közhasznú munkával és több mint 265 millió forintos támogatással a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ; 258 önkormányzat élt a lehetőséggel - mondta el a szervezet szakmai főigazgató-helyettese kedden az MTI-nek.
jún. 25
9:16
Országos sztrájk Csehországban (HR Portál)
Egyórás országos figyelmeztető sztrájk volt kedd délután 13 és 14 óra között Csehországban. A szakszervezetek a közigazgatási és nyugdíjreform ellen tiltakoztak.
jún. 25
10:06
Hatalmas különbségek lehetnek a férfiak és a nők fizetése között (Infostart)
Hatalmas különbségek lehetnek a férfiak és a nők fizetése között. A legmagasabb jövedelemmel kecsegtető vezető pozíciókban szinte egyáltalán nem találunk hölgyeket, így a gyengébbik nem képviselőinek nem sok esélyük van arra, hogy havi 1 millió forintot keressenek. De az is jellemző, hogy minél magasabb végzettség kell egy álláshoz, annál nagyobb a különbség a fizetésekben.
jún. 25
10:06
Légi győzelem - bombák helyett csokival (Privátbankár)
A berlini blokád kudarca Sztálin első komoly veresége volt a háború után Európában - Márványi Péter jegyzete
jún. 25
10:08
Már az estét várják a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,54 pontos emelkedéssel, 20.449,10 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,31 százalékos erősödést jelent.   Elemzői vélemény szeri...
jún. 25
10:10
Kisebb lett a kisker-bukta (Privátbankár)
A kiskereskedelmi termékforgalom volumene áprilisban - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 1,5 százalékkal, az első négy hónapban pedig 2,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szint...
jún. 25
10:11
Vadkemping Horvátországban? Felejtse el! (Piac és Profit)
Horvátország teljes szálláskapacitásának negyede kempingekben található, ahol több mint negyedmillió férőhelyet kínálnak a lakókocsis, sátras vagy bungalós nyaralást kedvelőknek, sőt az átutazóknak új típusú kempingező helyeket is kialakítanak.
jún. 25
10:20
Ma még elmaradhat az amerikai kamatemelés (Privátbankár)
Várhatóan marad a 2 %-os irányadó dollárkamat. Az elemzők többsége arra számít, hogy a kedden kezdődött kétnapos kamatdöntő ülésen az amerikai jegybank ma nem változtat a jelenlegi irányadó kamatszinten. A Cashline elemzője szerint előtérbe kerülnek a döntés során az inflációs kockázatok, így a következő hónapokban a Fed már emelhet az irányadó rátán, az év végére 50 bázisponttal magasabb, 2,5…
jún. 25
10:22
Csökkentenék a hitelfelvevők kiszolgáltatottságát (Privátbankár)
A kölcsönt felvevők kiszolgáltatottságát szeretné csökkenteni a Gazdasági Versenyhivatal. A szervezet a pénzintézetekre vonatkozó törvény módosítását javasolja, ugyanis a bankok egyoldalúan módosítják például a lakáshitel-szerződéseket. Torjákné Amberger Teréz, a GVH szolgáltatási irodavezetője szerint a legfontosabb az lenne, ha a bankok csak mindkét fél beleegyezésével módosíthatnák a…
jún. 25
10:22
Keményen megszenvedjük a nyersanyagpiaci ársokkot (Privátbankár)
Az Ecostat szerint 2 százalékkal húzza vissza a magyar GDP-növekedés dinamikáját a jelenlegi, kedvezőtlen világgazdasági helyzet. Belyó Pál a gazdaságelemző intézet főigazgatója azt mondta, a nyitott magyar gazdaság keményen megszenvedi a nyersanyagpiaci ársokkot. Úgy véli, hogy az olaj ára 106 dollár körül stabilizálódhat. A hazai folyamatokról azt mondta, a vártnál jobb ütemben halad az…
jún. 25
10:23
Amerikai "szépség-elszívás": több vízum a külföldi modelleknek (HR Portál)
A modelleknek a jelenleginél több munkavállalói vízum kiadását tenné lehetővé egy washingtoni törvényjavaslat, mivel az amerikai szépségiparnak több külföldi modellre van szüksége.
jún. 25
10:23
A nyári "uborkaszezonban" is jól keresnek a honatyák (HR Portál)
A tavaszi parlamenti ülésszak végeztével továbbra is a törvényhozási időszakban megszokott tiszteletdíjban részesülnek a képviselők és nem tartják nyilván, mennyi időt vannak "szabadságon" a honatyák. Ez az összeg elérheti a 980 ezer forintot is - értesült a Napi Gazdaság a parlament gazdasági főigazgatóságán.
jún. 25
10:24
Ötödáron jön az elektronikus cégbejegyzés (Privátbankár)
Egy hét múlva már csak elektronikus úton lehet a cégbírósági bejegyzést intézni. Európában élen járunk az e-cégbejegyzések terén. A cégalapítások fele már elektronikus úton történik - mondta a Gazdasági Rádiónak Dalos Mihály, a rendszert kiépítő MICROSEC ügyvezetője. Az e-bejegyzés előnye, hogy az eddig akár hosszan elnyúló folyamat egy órán belül lezajlik, és ötödébe kerül, mint korábban. Andor…
jún. 25
10:24
Marad a 130-140 dolláros olaj (Privátbankár)
Valószínűleg továbbra is 130-140 dollár körül mozog majd az olaj világpiaci ára, ugyanis hiába növelte Szaúd-Arábia kitermelését, a nigériai olajmezők leállítása miatt szinten maradt az olajkínálat. A Solar Capital vezérigazgatója szerint elsősorban a korlátozott finomítói kapacitás áll a tartósan magas olajár hátterében, másrészt azonban a kitermelés jelentős növelésére sincs rövid távon…
jún. 25
10:26
A bio mellett kampányol az MDF (Privátbankár)
Egészségesebbek és jobb minőségűek a hazai élelmiszerek. Ezért kampányt indít az MDF, hogy meggyőzze a fogyasztókat arról, érdemes a magyar termelőket a hazai termények fogyasztásával támogatni. Herényi Károly, a párt frakcióvezetője szerint a sokszor még éretlen formában, messziről szállított élelmiszerek helyett érdemes lenne hazait fogyasztani. A politikus azt is kifejtette, hogy a…
jún. 25
10:26
Elmaradt kamatvágás: azért meg lehet indokolni (Privátbankár)
Heves piaci reakciókat váltott ki a Magyar Nemzeti Bank hétfői kamatdöntése. Miután a monetáris tanács az elemzők várakozásával szemben nem emelt kamatot, hirtelen egy százalékot gyengült az euró/forint árfolyam, majd kedden napközben visszaerősödött a kurzus a 238-as szintre. A Raiffeisen Bank elemzője szerint a lépés ugyan megindokolható, de ellentmond a korábbi jegybanki kommunikációnak.…
jún. 25
10:26
Fed: a többség szerint nem változtatnak (Privátbankár)
Interjú Misik Sándorral, a Hamilton Tőzsdeügynökség elemzőjével.
jún. 25
11:21
"Cél, hogy a közönyt együttérzés váltsa fel" (Piac és Profit)
2008. június 25.-től a város központjában nyitja meg kapuit az Ability Park állandó kiállítása, mely az új lehetőségeket kínáló helyszín mellett megújult játékparkkal és számos újdonsággal várja az érdeklődőket.
jún. 25
11:21
Forintpiac: ma nem lesz trendforduló (Privátbankár)
Folytatódott a forint erősödése, a budapesti bankközi devizapiacon szerdán fél tízkor 238,30/40 forint volt az euró árfolyama a keddi 238,80/90 forint után. A kereskedők elmondása szerint a piacon ált...
jún. 25
11:23
A kikötőkben van most a nagy pénz (Privátbankár)
Budapestnek nemcsak a szomszédos fővárosokkal, de kikötői városokkal is versenyeznie kell. Kelet-Európa az egyetlen hely, ami kimarad az ingatlanpiaci visszaesésből
jún. 25
11:25
Hollandia állítólag milliárdokat bukott az eurón (Privátbankár)
Egy Wisselverlies.nl nevű, önmagát civil érdekcsoportnak nevező szerveződés pénzt követel az Európai Uniótól, mondván, a holland gulden euróátváltási árfolyamának tíz évvel ezelőtti helytelen meghatár...
jún. 25
11:27
Pár nap alatt bekerítik a rendőrök a belvárost (Privátbankár)
Nagyszabású rendőri akció kezdődött Budapesten, melynek során a rendőrség a felkért társszervekkel együttműködve, fokozottan ellenőrzi a főváros közrendjét és közbiztonságát
jún. 25
11:40
Távoznak az iráni milliárdok Európából (Privátbankár)
Az EU-szankciókra válaszul Irán kivonja pénzét Európából, és máshol fogja azt befektetni - közölte Mahdi Szafari iráni külügyminiszter-helyettes a Die Presse osztrák lap szerdai számában. A politikus ...
jún. 25
11:47
Megállapodott a kormány a fuvarozókkal (Privátbankár)
A fuvarozói érdekképviseleti szervezetek és a kormány képviselői szerdán megállapodást írnak alá a fuvarozók versenyképességének javítását célzó tárgyalások lezárásaként.     A kormány és a fuvaro...
jún. 25
11:51
Újabb BKV-vezető búcsúzik (HR Portál)
Közös megegyezéssel távozik a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese, Tóth Norbert - értesült a Magyar Hírlap.
jún. 25
11:52
A kikötőkben van most a nagy pénz (Privátbankár)
Budapestnek nemcsak a szomszédos fővárosokkal, de kikötői városokkal is versenyeznie kell. Kelet-Európa az egyetlen hely, ami kimarad az ingatlanpiaci visszaesésből
jún. 25
11:53
Hatalmas beruházás a Magyar Villamos Műveknél (HR Portál)
A Magyar Villamos Művek lesz a többségi részvényese a mátrai szénerőművet bővítő új társaságnak: az 50 százalékos kapacitásnöveléséhez Mercedes-gyár értékű beruházásra lesz szükség - írja a Népszabadság.
jún. 25
11:55
Egészségügyi tárcához igazol Havas Szófia (HR Portál)
Júliustól havi 850 ezer forintért tanácsadóként alkalmazza Havas Szófia szocialista egészségpolitikust, országgyűlési és fővárosi képviselőt az Egészségügyi Minisztérium - tudta meg a Magyar Nemzet.
jún. 25
11:56
Pályázat külföldi nyelvtanulásra (HR Portál)
Június végéig lehet benyújtani több, nyelvoktatást ösztönző pályázatot a Tempus Közalapítványhoz. 120 -150 ezer forintot nyerhetnek azok a közoktatási intézmények, amelyek 2008 szeptembere és 2009 júniusa között hat-nyolc bemutató óra megtartását vállalják az interkulturális nevelés, a hátrányos helyzetű tanulók nyelvi felzárkóztatása, valamint a korai nyelvoktatás témában, írja a Népszabadság.

Keresés